Ezt tedd, ha rettegsz a 30%-os nyugdíjcsökkentéstől!

Ezt tedd, ha rettegsz a 30%-os nyugdíjcsökkentéstől!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2017-10-31 Frissítve: 2021-07-01
 

Számos alkalommal próbálták előre jelezni, hogy a következő 30 évben mit várhatunk az induló nyugdíjaktól. Az általunk kiszemelt anyag szerint 20-30%-os visszaesés borítékolható, amit úgy tudunk elkerülni, ha saját magunk kezébe vesszük az irányítást. Egy 30 éveiben járó embernek elegendő lenne havi minimum 10 ezer forintot félretennie egy államilag támogatott nyugdíj-megtakarításban, hogy elfelejthesse a rá is leselkedő nyugdíjszínvonal esést.

A nyugdíjrendszer olyan itthon, mint a foci, mindenkinek van véleménye róla. A mi álláspontunk az, hogy a társadalom öregedése és a népesség csökkenése miatt elengedhetetlen a nyugdíjszínvonal visszaesése a következő évtizedekben. De ettől még nem mondhatjuk azt, hogy az állami nyugdíjtól elbúcsúzhatunk, hiszen azt valamilyen formában az állam biztosítani fogja.

Számos becslés látott már napvilágot azzal kapcsolatban, hogy mégis mekkora nyugdíjcsökkentésre készülhetünk fel. Korábban mi is megírtuk, hogy 20%-os, de akár 45%-os vágásra is sor kerülhet a nyugdíjaknál. Most egy középutas forgatókönyvet mutatunk be, amit az Aviva elemzésére alapozva mutatunk be.

Az Aviva évek óta elkészíti azt a tanulmányát, ami megpróbálja megbecsülni, hogy mekkora a nyugdíjhiány Európában. A nyugdíjhiány itt azt mutatja meg, mekkora pénzt kellene a nyugdíjrendszerekbe betenni, hogy az emberek elvárásainak megfelelő nyugdíjakat lehessen kifizetni a következő időszakban. A jelenlegi becslésük szerint Európában 2010 milliárd euró ez a hiány, ami az európai GDP 13%-a.

Ez a bődületesen nagy összeg forintra átszámolva akkora, mintha a magyar gazdaság éves GDP-jének közel 20-szorosának megfelelő pénzt kellene előteremteni. Pedig nem is voltak az Aviva elemzői olyan pesszimisták, mert azzal számoltak, hogy míg most a nettó keresetek körülbelül 55%-át adják oda Európában a nyugdíjasoknak, addig 30 év múlva (2047-ben) 44% alatti értékkel találkozhatunk majd. Ez átlagosan 20%-os nyugdíjcsökkent jelent.

Az elemzés nyolc ország tapasztalatiból kiindulva általánosít egész Európára, az egyes országokban természetesen eltérő nyugdíjcsökkentésre kell felkészülni. A lengyeleknél, ahol egy nagyon feszes nyugdíjrendszer működik, 31%-os esést prognosztizálnak a nyugdíjaknál. Magyar példát az elemzésben nem hoztak, de gyanítjuk, hogy ha kellett volna, akkor nálunk is valami hasonlót írtak volna le.

Forintosítva a becslésüket a következőt mondhatjuk. Míg most a 200 000 forintos nettó átlagkereset mellett átlagosan 110 000 forintos kezdőnyugdíjra lehetne számítani, addig három évtized múlva mai értéken már csak 88 000 forintra. És ez még mindig csak a 20%-os csökkentés, ha a lengyel értéket nézzük, akkor 74 000 forintra lehetne számítani.

Ezzel együtt is úgy állunk, hogy átlagosan havi szinten 22 000 – 36 000 forintos nyugdíj-kiegészítésre lesz szükség. Hozzátesszük azonnal, hogy ezzel együtt is jelentősen visszaesik majd az utolsó keresethez a nyugdíj, de legalább a mostani nyugdíjszínvonalat fent lehet tartani.

Ha ekkora összeget elő akarnánk teremteni egy önkéntes nyugdíjpénztárból, akkor a következőre lenne szükségünk:

  • 35 évesen elkezdve a takarékoskodást, havi szinten elegendő 10-17 ezer forint,
  • 40 évesen indítva a megtakarítást, havi alapon 13-20 ezer forint,
  • 45 évesen kezdve az előtakarékosságot, havonta 17-24 ezer

Ilyen időtávon egy gyakorlatilag nulla kamatot hozó és állami adóvisszatérítéssel nem rendelkező megtakarítási formában körülbelül ennek a nyugdíj-kiegészítésnek a felét tudnánk csak összegyűjteni. Többek között ezért is elengedhetetlen, hogy lehetőségeinkhez mérten időben kezdjük el a felkészülést. Minél később indítjuk el a nyugdíj-megtakarítást, annál nagyobb erőfeszítésünkbe kerül ugyanakkora nyugdíj-kiegészítés megszerzése.

Használd nyugdíj-megtakarítás kalkulátorunkat, és teljesen ingyenesen szakértőnk segítségedre lesz, hogy előtakarékossággal minél nagyobb összeget gyűjthess össze.

Kérd részletes
eredményeidet email-ben!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Hamarosan elküldjük neked a kalkulációd eredményeit
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Mennyi pénzed lesz mire nyugdíjba mész?
Ft
Bankmonitor
0 Ft
ennyi pénzed lesz
mire nyugdíjba mész
A részletes eredményedet
e-mailben fogjuk elküldeni számodra!

Szeretnéd megtudni:
  • Hogyan lesz ennyi pénzed nyugdíjas éveidre?
  • Hogy melyik számodra a legmegfelelőbb: nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás vagy NYESZ?
  • Illetve, hogy mennyi állami támogatást kaphatsz?
Bízd magad független szakértőinkre!
Hirdetés
Hirdetés