loading

Felújítási támogatás: tisztázódott, mekkora összeget kapnak az elvált, külön élő szülők

A december 22-én megjelenő kormányrendelet nem csak a szuperolcsó felújítási hitel részleteit tisztázta, hanem számos ponton módosította, pontosította az otthonfelújítási támogatás korábban ismert feltételeit is. Az egyik ilyen fontos részlet azokat az elvált vagy külön élő szülőket érinti, akik már új családban élnek.

A Bankmonitor.hu ingyenes szolgáltatásokat nyújtó weboldal: több, mint 30 bank és pénzügyi szolgáltató több ezer termékének objektív összehasonlítása, szakértői írások a jó és megalapozott pénzügyi döntésekért. Tájékoztatáson túl konkrét támogatást is nyújtunk a kiválasztott banki termék szerződésének megkötésében. Jelen írásunkhoz hasznos kiegészítést adhat számodra a babaváró hitel kalkulátorunk.

Az otthonfelújítási támogatás remek lehetőség a házukat vagy lakásukat szépíteni vagy korszerűsíteni tervező családoknak, hiszen optimális esetben a költségek felét, maximum 3 millió forintot az állam utólag visszatéríthet számukra. Azért írtuk, hogy „optimális esetben”, mert a 3 millió forint támogatás kimaxolásához nem elég pusztán az, hogy a költségvetés összege elérje a 6 millió forintot, hanem a visszautalt támogatáson belül az anyagköltségnek és a munkadíjnak is fele-fele arányt (1,5-1,5 millió forint) kell képviselnie. Ehhez két feltételnek kell teljesülnie egyszerre: a teljes költségnek legalább a 6 millió forintnak kell lennie, valamint az anyagköltségnek és a munkadíjnak egyaránt el kell érnie legalább a 1,5 millió forintot.

Nem csak a számlák összegén és összetételén múlik azonban, hogy valaki ki tudja-e használni a teljes támogatást, hanem a családi állapot is befolyásolhatja ezt. Amennyiben ugyanis a gyermekes szülők nem együtt élnek – elváltak vagy külön költöztek -, akkor az a szülő igényelheti a maximális támogatást (3 millió forint), akinél legalább egy közös gyermek él (lakcímkártya szerint), valamint a másik szülőnél nincs egyetlen közös gyermek sem. A közös felügyeleti jog a fentieket nem befolyásolja, hiszen a gyermeknek ekkor is egy bejelentett lakcíme van, a szülők mindössze arról állapodnak meg, hogy a felügyelettel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket egymás között megosztják.

Ezek a kalkulátorok is érdekesek lehetnek számodra:
csok kalkulátor
lakáshitel kalkulátor
személyi kölcsön kalkulátor
Babaváró kalkulátor

Más a helyzet akkor, ha mindkét szülőnél él egy vagy több gyermek, ebben az esetben ugyanis mindketten a támogatási összeg 50%-ára, vagyis legfeljebb 1,5 millió forintra jogosultak. Nem csak a maximális összeg feleződik le azonban, hanem a benyújtott számlák alapján megkapható támogatás is. Például, ha az egyik szülő 4 millió forintért újít fel – 2-2 millió Ft a munkadíj illetve az anyagköltség –, akkor ő 1 millió forint támogatást kaphat (2 millió forint helyett). Amennyiben a másik szülő 1 millió Ft-ot költ a munkálatokra – nála is fele-fele a két költségelem –, akkor ő pedig legfeljebb 250 ezer Ft támogatásra lesz jogosult (500 ezer Ft helyett).

A helyzet persze nem mindig ennyire egyszerű. Mi a helyzet például akkor, ha két olyan elvált gyermekes szülő él együtt, akik közös és nem közös gyermekeket egyaránt nevelnek? Sőt, az is előfordulhat, hogy valaki az egyik kapcsolatából született gyermekek közül csak néhányat nevel, miközben újabb kapcsolatából ugyancsak él vele gyermek.

Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy ebben az esetben mire számíthatnak:

1. Az elvált szülő maga neveli a gyermekét, a gyermek és a támogatást igénylő szülő lakcíme azonos: a maximális, 3 millió Ft támogatást megigényelheti a gyermeket nevelő szülő.

2. Az elvált szülők mindegyike nevel a közös gyermekek közül: maximum 1,5 millió Ft támogatást igényelhet mindkét szülő.

3. Az elvált szülők mindegyike nevel a közös gyermekek közül. A szülő nevel egy másik kapcsolatából származó gyermeket is, akinek szülője együtt él velük: maximum 3 millió Ft támogatást igényelhetnek közösen.

4. Az elvált szülők mindegyike nevel a közös gyermekek közül. A szülő nevel egy másik kapcsolatából származó gyermeket is, akinek szülője nem él együtt velük, ám ő maga nem nevel vele közös gyermeket: maximum 3 millió Ft.

5. Az elvált szülők mindegyike nevel a közös gyermekek közül. A támogatást igénylő szülő nevel egy másik kapcsolatából származó gyermeket is, akinek szülője nem él együtt velük, ám ő maga is nevel az igénylővel közös gyermeket: maximum 1,5 millió Ft.

Ha kíváncsi vagy, hogy milyen otthonteremtési és felújítási támogatásokra vagy személy szerint jogosult, akkor a Bankmonitor kalkulátorával percek alatt ellenőrizheted ezt is:

Bankmonitor
Mennyi család- és lakástámogatást kaphatsz 2021-től?

  • CSOK támogatás
  • CSOK-hitel
  • ÁFA kedvezmény
  • Illetékmentesség
  • Felújítási támogatás
  • Babaváró hitel
Több millió forintot nyerhetsz a jó döntéssel!
Ft
Babaváró hitelt csak házaspárok igényelhetnek!
Ft
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Ft
Ft
Sajnos nem vagy jogosult támogatás és Babaváró hitel igénybevételére

A részleteket e-mailben fogjuk elküldeni számodra!

  • Miért nem vagy most jogosult támogatásra?
  • Hogyan lehetnél jogosult?
  • Szakértőink segítenek bármilyen kérdésedben!
Sajnos nem vagy jogosult támogatás igénybevételére.

A részleteket e-mailben fogjuk elküldeni számodra!

  • Miért nem vagy most jogosult támogatásra?
  • Hogyan lehetnél jogosult?
  • Milyen egyéb finanszírozási lehetőségeid vannak?
Add meg elérhetőséged és elküldjük a lakástámogatások részleteit e-mailben.
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy kalkuláltál!

A részletes eredményeket megküldtük az e-mail címedre!

Ha nem találod az e-mailünket, nézd meg a levélszemét (spam) mappában is!
Kapcsolódó tartalmak
Fizesse törlesztődet a munkahelyed! Újabb részletek

Folyamatos az érdeklődés a munkáltatók által adómentesen nyújtható támogatással kapcsolatban. Kezd tisztulni a kép, de még mindig vannak nyitott kérdések. Összegyűjtöttük ezeket és azt is elmondjuk, mire kell különösen figyelni.

Blogajánló
  • alapblog Vége a befagyasztott lakbéreknek

    A német alkotmánybíróság megsemmisítette azt a berlini görögdinnye (kívül zöld, belül vörös) rendeletet, amely 5 évre befagyasztotta a lakbéreket. Azt a problémát, hogy sok nagyvárosban...

  • KonyhaKontrolling Kinek a felelőssége a problémáid megoldása?

    Amerre csak nézek, rendszeresen fellángol a vita arról, hogy több vagy kevesebb szabályozással, nagyobb vagy kisebb mértékű állami újraelosztással kell-e működnie egy országnak. Az ilyen viták nagyon szokszor valójában az emberkép körül keringenek. Az alapkérdés pedig az, hogy az emberek felelősek-e a saját sorsukért, még ha ez nincs is kimondva. Aki már egy ideje olvassa Tovább olvasom "Kinek a felelőssége...

  • Haszon.hu Riasztást adott ki a Lidl, a pénzedre utaznak a csalók

    Az áruházlánc nevével visszaélő csalók a neten indítottak támadást a vásárlók megtévesztésére. Kedves Vásárlóink!Szeretnénk felhívni figyelmeteket egy online terjedő csalásra, melyben a csalók vállalatunk nevében azzal keresik fel áldozataikat, hogy Lidl ajándékutalványt vagy éppen okostelefont nyertek. Ennek fejében a postázási költség kiegyenlítését, valamint postázási cím megadását kérik.Szeretnénk jelezni, hogy a Lidl Magyarország által megszervezett nyereményjátékokról kizárólag hivatalos felületeinken adunk tájékoztatást,...