Halmozzuk a hiteleket, csak nehogy rosszul jöjjünk ki belőle

Halmozzuk a hiteleket, csak nehogy rosszul jöjjünk ki belőle
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2018-04-05 Frissítve: 2021-07-01
 

A jegybank hitelezési folyamatok kiadványa rendszerint tartogat meglepetést az olvasók számára és most sem volt ez másként. Kiderült például, hogy az utóbbi évek tapasztalatai szerint a friss lakáshitel felvevők közül szinte minden tizedik egy éven belül fogyasztási hitel felvételére szorult. Mivel a jegybank is viszonylag hosszasan foglalkozott a kérdéssel, ezért most mi is kicsit jobban körüljártuk a témát.

Használd hitelkalkulátorunk az igényeidhez legjobban illő ajánlat megtalálásához!

A tények azt mutatják, hogy 2013-2016 szeptembere között a lakáshitelesek között 8% volt átlagosan azok aránya, akik egy éven belül fogyasztási hitelt is felvettek. Az ábrán jól látható, hogy a vizsgált időszakban az arány 6,5%-ról 10,5%-ra nőtt, és sejthető, hogy a 2016 szeptembere óta eltelt időszakban valószínűleg nem lett jobb a helyzet (vagyis nem lett kisebb az arányszám).

Az biztos, hogy elég népes volt azok tábora, akik nem jól mérték fel a pénzügyi lehetőségeiket. Különben miért is kellett volna a lakáshitel felvétele után például egy személyi kölcsönt felvenni. A jegybank szerint a fő ok az ingatlanárak emelkedése volt, ami sebezhetővé tette a hitelfelvevő háztartások költségvetését.

Valószínűleg arról van szó, hogy az emberek egy jelentős része (közel 10%) a lakáscél érdekében a lakáshitelt bevállalt, azonban a lakásvásárlással összefüggő többletköltségekre már nem volt meg az elegendő fedezet. Megjegyeznénk, hogy ha a lakáson van már egy bank jelzálogja, akkor emellé nem nagyon engednek be senkit, így marad a fedezet nélküli hitel.

A jegybank azt is elárulta, hogy akik később fogyasztási hitelt vettek fel, azoknál a lakáshitel hosszabb futamideje mellett is magasabb volt a törlesztőrészlet aránya a hitelhez képest, sőt a hitelfedezeti arány is magasabb volt az átlagnál. Magyarul, azok a családok, akiknek később például személyi kölcsönre vagy valamilyen áruvásárlási hitelre volt szükségük, azok eredetileg is eléggé eladósodottak voltak.

Egyre többen vesznek fel a lakáshitel után egy éven belül személyi kölcsönt

A hírek szerint annyira nem volt azért rossz a helyzetük, hogy ne tudjanak a lakáshitel után újabb hitelért folyamodni (a hitelező ugyanis megadta számukra a kért hitelt), azonban a két hitellel együtt már nagy valószínűséggel komolyan eladósították magukat.

A központi bank az elemzésében azt emelte ki, hogy olyan kiadásokat kellett ez utóbbi hitelből megoldani, mint például a megvásárolt lakás felújítása vagy éppen annak a berendezése. Átlagos hitelösszegről nem esett szó, de a hitelcélok ismeretében nem elrugaszkodott a valóságtól, ha alsó hangon milliós összegekről beszélünk a fogyasztási hitelnél.

Egyelőre a sötétben tapogatózunk, ha azt akarjuk tudni, hogy most éppen hogy állhat a két hitelre szoruló háztartások száma. Egy jó tanácsunk van, mégpedig az, hogy nagyon fontoljuk meg, hogy mennyire adósítjuk el magunkat és azt pontosan miként tesszük.

Nézd meg lakáshitel kalkulátorunkkal, hogy melyik lakáshitelt engedheted meg magadnak!

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

Persze, nagy öröm, ha a céljainkat meg tudjuk valósítani, de könnyen elképzelhető, hogy később sírás lesz ennek a vége. A legfőbb kockázat most az, hogy a kamatok emelkedése a törlesztőnket is megemeli. A fogyasztási hiteleknél alapvetően fix kamatú konstrukciók vannak, de a lakáshitelek között nagyon sok olyan van, aminek a törlesztője a kamatok módosulásával együtt változhat.

Gondoljunk csak bele, hogy mi történhet egy olyan családdal, akiket a bank elengedett a falig és a két hitellel akár a fizetésük 40%-a vagy annál is több elmegy havi szinten. Ha egy nagyobb kamatemelkedés jön, akkor előfordulhat, hogy a kereset felére emelkedik a banknak fizetett kiadás. Ez idővel problémákat okozhat a visszafizetésben.

Ezért is legyünk nagyon óvatosak, és semmiképpen sem nyújtózkodjunk addig, amíg a takarónk ér. Mindig legyen a havi költségvetésben egy kis puffer, amit a rendkívüli helyzetekben felhasználhatunk.

És igen, a kulcs most is az, hogy mennyire tudunk kompromisszumképesek lenni az ingatlancélt illetően. Ezt mi tudjuk befolyásolni, nem úgy jövedelmünket vagy a lakáshitel kondícióit, amire vajmi kevés ráhatásunk van. Remélhetőleg a nagy ingatlanhajszába erre is figyelemmel vagyunk, különben kellemetlen meglepetések érhetnek a jövőben.

Keress lakáshiteleink között: otp lakáshitel vagy fundamenta? Kalkulálj és találd meg a legjobbat!

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés