Hogyan leszünk jó és tudatos szülők a pénzügyekben?

Hogyan leszünk jó és tudatos szülők a pénzügyekben?
Hirdetés
Hirdetés

Hol kezdődik, meddig tart és miben áll a szülőktől kapott anyagi és pénzügyi támogatás? Pénzügyi és biztosítási szakértőnk most ezt a témát járja körül saját tapasztalataira alapozva.

Mindannyian jó szülők szeretnénk lenni. Egyáltalán nem gondolom, hogy mindent készen kell kapniuk gyermekeinknek, és azt is tudom, hogy gyermekeink jóllétéhez nem csak az anyagiak szükségesek, de korántsem mellékes, hogy milyen pénzügyi tudatosságra neveljük gyermekeinket, és milyen alapot teremtünk életkezdésükhöz.

Korombéliek emlékezhetnek a nyelvét nyújtó kutya- vagy az összetörhető malacperselyre, vagy éppen az iskolai takarékbélyeg gyűjtő lapokra. Nem gyűjtöttünk milliókat, de nem is ez volt a lényeg. Játékos és versengő formában tanultunk a kitartásról, önként lemondtunk arról, hogy zsebpénzünket azonnal elköltsük. Mindemellett fontos szerepet kapott persze az is, hogy otthon mit láttunk, hallottunk és tapasztaltunk, mint ahogy ma is fontos szerepet játszik, bár a világ lényegesen átalakult. Meggyőződésem, hogy a lényeg most is ugyanaz. A pénzügyi tudatosságra nevelés már egész kis korban elkezdődik, s leginkább azon múlik, milyen példát mutatunk.

Cikkem első részében olyan tényezőket emelek ki, amelyek általánosak a család és így gyermekeink anyagi biztonságának megteremtése érdekében. Második részében pedig arra térek ki, hogy milyen stratégiával, praktikákkal tudunk gyermekeink életkezdéséhez hozzájárulni, vagy milyen lehetőségeket tudunk nevelésük során pénzügyi téren igénybe venni.

Hirdetés

Hirdetés

Hogyan gondoskodhatunk gyermekeink anyagi biztonságáról?

Ha pénzügyi kérdésekben tudatos szülők és példaképek akarunk lenni, akkor – főleg, ha otthon nem ezt láttuk – kezdjük az alapoknál. Egy családi költségvetés készítése nagy segítséget nyújthat: ahol feltüntetjük, milyen bevételeink vannak, milyen kiadások merülnek fel, mit szeretnénk, meddig nyújtózkodhatunk. Ezen túl hasznos, ha pénzügyi döntésekhez, időt és pénzt spórolva, független szakértői segítséget veszünk igénybe.

Ahhoz, hogy anyagi biztonságban neveljük gyermekeinket, az elsődleges dolog egy 3-6 havi vésztartalék megléte mellett, hogy a család aktív, kereső tagjai rendelkezzenek olyan kockázati élet- és baleset-biztosítással, amely, ha velük bármi történik, valódi segítséget nyújt a családnak. Ez tulajdonképpen olyan fontos, mint egy ház építésénél az alapozás. Megfelelő, stabil alap nélkül házunk könnyen összedőlhet.

Ha hitellel rendelkezünk, egy kockázati vagy egy kifejezetten hitelfedezeti életbiztosítás gyakorlatilag szintén kötelező. Hiszen senki nem szeretne tartozást hagyni gyermekeire. Ugyancsak fontos elem vagyontárgyaink, így legfőképpen lakásunk, családi házunk biztosítási védelme. A családok többsége csak egy ingatlannal rendelkezik, történetesen, amiben él, így egyáltalán nem mellékes az egyetlen, a legnagyobb értékű vagyontárgyunk megfelelő biztosítása.

Családi kiadások tervezésében valóban fontos szerepet kap a bevételek és kiadások megtervezése, s olyan pénzügyi megoldások igénybevétele, amellyel jogszerűen kihasználhatunk további bevételi lehetőségeket. Nagyon jó példa erre az egészségpénztári szolgáltatás. Manapság már sokan ismerik, miszerint a pénztári befizetések egy egyéni gyűjtőszámlára kerülnek, amely után az adóbevalláskor 20 %-ot vissza tudunk igényelni SZJA-nkból (évente akár 150 ezer forintot is jelenthet), amely szintén egyéni számlánkat gyarapítja. Sokan tudják azt is, hogy gyógyszerekre, gyógyászati segédeszközökre, csecsemő és babaápolási cikkekre, magánorvosi szakellátásra tudják fordítani az összegyűjtött összeget.

Kevesen vannak azonban, akik tudják azt is, hogy akár gyermekeink iskoláztatási kiadásait (tankönyv, taneszköz, gyerekruházat), egyetemi vagy főiskolai hallgatói tandíját, kollégiumi elhelyezésének díját, lakáshitelünk törlesztőrészletét is finanszírozhatjuk egészségpénztári számlánkról. Emellett gyermek születésekor egyszeri kifizetést igényelhetünk, vagy kiegészíthetjük jövedelmünket a CSED, GYES, GYET ideje alatt.

Milyen megtakarítási formák közül választhatunk?

Ahhoz azonban, hogy gyermekeink nevelésével vagy életkezdésük támogatásával kapcsolatban a tervezett nagyobb kiadásokra felkészüljünk, érdemes valamilyen megtakarítási programban gondolkodnunk. Van olyan ügyfelem, aki gyermeke születése óta a kapott családi pótlék összegét félretette a gyermeke részére. Igaz, korábban csak a bankszámláján tartotta elkülönítetten, ami az értékmegőrzés szempontjából nem volt a legjobb a választás, de jól példázza a kellő szülői tudatosságot.

A babakötvény egy sajátos megtakarítási forma, amely tulajdonképpen egy állami kézben tartott megtakarítás. Tulajdonképpen egy államkötvény, kizárólag a Magyar Államkincstárnál vezetett Kincstári Start-értékpapírszámlán tarthatjuk, más értékpapírt ezen a számlán egyáltalán nem is választhatunk. Nagyon egyszerű elindítani, egy kényelmes megoldás, ez azonban azzal is jár, hogy nincs nagy mozgásterünk. Így egyáltalán nem biztos, hogy a legoptimálisabb megoldás. A babakötvényre befizetett összegre egy inflációhoz igazított kamatbázist és egy 3%-os kamatprémiumot kapunk, ahol a kamatbázis mindig az előző évi KSH szerinti infláció mértéke. Ezenkívül állami támogatás is jár a befizetésekre, amely mindig az adott évi befizetés 10%-a, de évente maximum 12.000 forint lehet.

A babakötvény legfőbb hátránya, hogy kizárólag 18 évesen lehet hozzáférni. Alapvetően jó, hogy hosszútávra gyűjthetünk a gyermek részére, de bármilyen helyzet (egészségügyi probléma, munkanélküliség) is adódik, nem férünk hozzá pénzünkhöz a gyermek 18. életévének betöltése előtt. Mint ahogy az is igaz, hogy kizárólag a gyermek 18 éves koráig gyűjthetjük ebben a formában pénzünket, azt követően már nem. Nem tudom, hogy ki, hogy van vele, de mi például egyetemista gyermekeink részére is gyűjtögetjük az „arany-tartalékot”, mert lesz annak még helye bőven.

A lakástakarékpénztári megoldás akkor élte fénykorát, amikor 30%-os állami támogatás kapcsolódott hozzá. Az állami támogatás megszűnését követően szűkült a piac, kevésbé lett népszerű, de a Fundamenta mellett idén már megjelent egy új lakástakarékpénztári termék, ráadásul májustól jön az újabb lehetőség. Mind-mind jó lehetőségek, ha hosszú távon tudsz tervezni, és elsősorban lakáscélra szeretnél gyűjteni.

Véleményem szerint a legnagyobb rugalmasságot azok az általános céllal kötött megtakarítások nyújtják, ahol egy kezdeti, akár 12.000 és 15.000 Ft közötti összeg befizetésével futamidőmentesen és felhasználási cél-mentesen gyűjtögethetjük a tőkét a gyermekeinkkel kapcsolatos kiadásokra. Természetesen ez is hosszú távon (10-15 év) tud jól teljesíteni, ezért is érdemes minél hamarabb elkezdeni. De az elérhető hozam-lehetőségek, a kamatos kamat elve alapján abszolút jó választás. Ráadásul, ha már összegyűlt benne egy minimális tőke, és szüksége van rá a családnak, részösszeghez, de a teljes összeghez is hozzáférsz. Arról nem is beszélve, hogy eseti befizetésekkel ki tudod egészíteni a megtakarítást, amely ugyanúgy befektetésre kerül, de ha szükséges, rugalmasan hozzá lehet férni.

A döntés ezekben a kérdésekben is a te kezedben van, de ne feledd, ezzel példát is mutatsz az utódoknak. Ha pedig szeretnél tudatosan tervezni és a számodra legmegfelelőbb megoldást megtalálni, akkor kérd szakértőink segítségét.

Hirdetés
Hirdetés