Hírdetés

Hogyan tegyek félre válság idején?

szerző: |
 

A 2020-as világválság óta sokak szemében felértékelődött a pénzügyi tudatosság, hiszen a korábbi évekhez képest most jóval kedvezőtlenebbek a gazdasági kilátások, és ez a személyes pénzügyeinket is kiszámíthatatlanabbá teszi. Ennek okán most valószínűleg elkezdünk jobban odafigyelni a körültekintő gazdálkodásra: akiknek megmaradt a munkahelye, azok félretesznek a jövedelmükből a nehezebb időkre, de sajnos sokan úgy veszítették el az állásukat, hogy közben nem rendelkeznek elegendő megtakarítással. Ebben a cikkben összegyűjtöttünk 7 olyan lépést, amelyeket mindenki megtehet annak érdekében, hogy a jelenlegi bizonytalanságban stabilizálja a költségvetését. szerző: Süle-Szigeti Bulcsú

1. Használd ki a hitelmoratóriumot

Sokak számára életmentő lehet a kormány két hónappal ezelőtti intézkedése, melynek értelmében az adósok év végéig mentesülnek a hiteleik törlesztési kötelezettsége alól. (Ez érvényes a lakáshitelekre, a személyi kölcsönökre, a Babaváró hitelekre és a céges finanszírozásokra egyaránt.) Fontos tudni, hogy a fizetési moratórium nem jelenti a tartozás elengedését, sőt, a kivételes időszak lejártával kamatokkal együtt kell majd visszafizetni minden adósságot. (Igaz, az év végéig összegyűlt kamat már legalább nem kamatozik tovább, hanem egyenlő részletekben oszlik majd meg a havi törlesztők között.) Ugyanakkor a jövedelmüket elveszítők számára nagyban megkönnyítheti a gazdálkodást az, ha mindezt szem előtt tartva kihasználják a lehetőséget, és a havi törlesztőrészletek összegével most néhány hónapig enyhítik a családi kasszára nehezedő nyomást. A moratórium konkrét hatásainak kiszámításában segítséget nyújthat a Bankmonitor hitelmoratórium-kalkulátora.

Hírdetés

Hírdetés

2. Mérsékeld a havi kiadásokat

Kiadási oldalon nem csak a moratórium kihasználásával nyerhetünk jelentős összegeket. Például az otthon tartózkodás miatt sokan azt tapasztalhatják, hogy meglehetősen lecsökkentek a megélhetési költségeik. Ebből kiindulva érdemes lehet most nem online vásárlásokkal elütni az unalom óráit, hanem épp ellenkezőleg: inkább megvizsgálni, hogy melyek azok a havi kiadások, amelyek korábban megszokott részét képezték a költségvetésnek, de valójában nem feltétlenül voltak szükségesek, ezért különösebb áldozatvállalás nélkül is elhagyhatók. Sok esetben elegendő csak egy kicsit tudatosabban költekezni a korábbiaknál, és máris szép eredményeket érhetünk el ezáltal. Itt előnyben vannak azok, akik folyamatosan feljegyzik a kiadásaikat, hiszen ők a meglévő tapasztalataikból kiindulva most precízebben tudják megtervezni a következő hónapok költségvetését, kihúzva onnan a feleslegesnek ítélt pénzköltéseket. Ugyancsak javasolt most a nem létfontosságú kiadásokat (például autó vagy TV lecserélése) elhalasztani, mivel nem tudhatjuk, meddig tart a világjárvány, és mikor fog újból helyreállni a világ rendje.

3. Tartalékot képezni a megmaradt pénzből

Számos felmérés létezik arról, hogy mennyi félretett pénzük van a magyar embereknek, és ezek a tanulmányok rendre arról tanúskodnak, hogy bár az utóbbi években látszódik némi javuló tendencia, a legtöbb háztartás mégis alig egy-két hónapra elegendő megtakarítással rendelkezik. Békeidőben persze kevésbé vagyunk hajlamosak kiemelt helyet biztosítani a megtakarítások számára, ezért most erősen megfontolandó, hogy kihasználva a kialakult helyzetet, akár a kiadásaink leszorításának árán is előtérbe helyezzük néhány hónapnyi vésztartalék megképzését. Szintén jó lehetőség ez arra, hogy napirendre vegyük a nyugdíj-előtakarékosság kérdését, mert minél előbb kezdi el ezt valaki, annál több pénzt tud felhalmozni, ráadásul annál több hasznot is hajthat neki a kamatos kamat hatása.

4. Felülvizsgálni a pénzügyi termékeinket

A kényszerűen otthon töltött idő arra is lehetőséget nyújthat, hogy mindenki átnézze, milyen pénzügyi szolgáltatásokkal rendelkezik. A pénzügyi ágazat dinamikus változása miatt évről évre egyre jobb ajánlatokra bukkanhatnak azok, akik szemmel tartják a kínálat alakulását, és nagyon megéri így tenni, mivel néhány apró változtatással is sok pénzt nyerhetünk. A jelenlegi alacsony kamatoknak köszönhetően érdemes lehet elgondolkodni például a régebbi hitelek kiváltásán, de egy átlagos ügyfél a bankszámlához kapcsolódó költségein is több tízezer forintot spórolhat rövid idő alatt. (Van már például olyan teljesen ingyenes bankszámla, aminél se havi díjat, se tranzakciós költséget nem számolnak fel két éven keresztül.) Szintén megér némi időt fordítani arra, hogy a különféle biztosításainkat is felülvizsgáljuk, hiszen a régi termékek jellemzően kevésbé költséghatékonyak a jelenleg elérhető kínálathoz képest. Fontos azonban, hogy a kedvezőbb ár nem mindig jelent jobb szolgáltatást, hiszen az egyes ajánlatok között abban is lehet komoly eltérés, hogy pontosan mire terjed ki a biztosító kockázatviselése.

5. Kihasználni az elérhető támogatásokat

Mindig tisztában kell lennünk azzal, hogy az állam milyen lehetőségeket nyújt azok számára, akik akár alkalmazottként, akár vállalkozóként elvesztették a jövedelmüket. Az alkalmazottak számára elérhető álláskeresési járadék összege ugyan jócskán elmarad a korábban kapott fizetéstől, az igénylése mégis sokaknak segíthet most abban, hogy átvészeljék azt az időszakot, amíg nem tudnak ismét elhelyezkedni. Azok a vállalkozók pedig, akik veszélyeztetett ágazatban dolgoznak, és ezért maradtak most bevétel nélkül, pár hónapig mentességet kaphatnak számos adónem – akár a KATA, a szociális hozzájárulás vagy a különféle járulékok – megfizetése alól. Érdemes még megemlíteni a felsőoktatásban vagy felnőttképzésben részt vevők számára május elejétől elérhető, Diákhitel Plusz nevű kamattámogatott konstrukció lehetőségét, amely azok számára biztosíthat likviditást, akik tanulmányaik mellett kerültek most nehéz helyzetbe.

6. Öngondoskodás

Mivel az állásukat elveszítők számára minden segítség jól jön, érdemes kihasználniuk az összes rendelkezésre álló lehetőséget. Kevesen ismerik például, hogy az egészségpénztárak némelyike nyújt jövedelempótlási szolgáltatást, melynek keretein belül a munka nélkül maradt pénztári tagok felvehetik és szabadon elkölthetik a saját, korábban felhalmozott megtakarításaikat. Az ilyen pénztárak előnye, hogy 20%-os állami támogatás (SZJA-visszatérítés) vonatkozik minden befizetésre, így a legkörültekintőbbek kiemelkedően magas hozamot is elérhetnek ezzel a lehetőséggel. Akik rendelkeznek ilyen jellegű megtakarítással, és elveszítették a megélhetésüket biztosító jövedelmet, ők most a pénztári szolgáltatást kihasználva kiegészíthetik az őket megillető álláskeresési járadékot, némi plusz likviditást biztosítva ezáltal a családi kassza számára.

7. Megfontolt befektetések

Az elmúlt hónapokban a legtöbb befektetési eszköz árfolyama komoly zuhanást produkált, lázba hozva ezzel sok olyan kisbefektetőt, akik azelőtt túlságosan magasnak ítélték az árakat a beszálláshoz. Fontos azonban, hogy a kínálkozó alkalom ellenére se hozzunk meggondolatlan döntéseket, mivel a jelenlegi helyzetben nagyobb szükség van a likvid tartalékra, mint valaha. Még a legokosabb szakértők sem látják előre a jövőt, és bár egyaránt lehet hallani optimista és pesszimista híreket, továbbra is komoly bizonytalanság uralkodik a világgazdaságban. Éppen ezért semmiképpen nem javasolt most olyan befektetéseket eszközölni, amelyek magukban hordozzák egy jelentős veszteség kockázatát, nehéz helyzetbe hozva ezáltal a család pénzügyeit. Most a magas hozamnál is fontosabb a megfelelő vésztartalék megképzése és megtartása, és nem szabad megnehezíteni a saját életünket azzal, hogy szem elől tévesztjük ennek prioritását.

Kérd részletes
eredményeidet email-ben!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Hamarosan elküldjük neked a kalkulációd eredményeit
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Mennyi pénzed lesz mire nyugdíjba mész?
Ft
Bankmonitor
A pontosabb kalkuláció érdekében kérjük válaszolj a következő kérdésre:
0 Ft
ennyi pénzed lesz
mire nyugdíjba mésZ
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el
  • Megtudhatod számodra melyik a legmegfelelőbb: nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás vagy NYESZ.
  • Megtudhatod mennyi állami támogatást kaphatsz és tájékoztatunk a felmerülő költségekről.
Hírdetés