Így használhatod fel a többszörösére fújt lakástakarékot vásárlásra

Így használhatod fel a többszörösére fújt lakástakarékot vásárlásra
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2017-10-20 Frissítve: 2021-07-01
 

„Családon belül három darab lakástakarékot kötnénk, méghozzá úgy, hogy én lennék a szerződéskötő, és én fizetném a vállalt befizetést a három kedvezményezettre. A kérdésem, hogy megkaphatjuk a három darab szerződésre járó pénzt egy ingatlan megvásárlásakor is? Számít a szerződéskötő fizetése?” A fenti kérdéssel fordult hozzánk egy ügyfél, egyik szakértőnk meg is adja rá a választ.

Teljesen logikus a kérdés, mivel sokan vannak olyanok, akik képesek lennének a havi 20 ezer forinton felül is fizetni, hogy az állami támogatást megtöbbszörözzék. Az érdeklődő esetében is az a válaszunk, hogy természetesen fel lehet használni egy lakásra az LTP szerződéseket. A példában említett 3 szerződésre 4 év után maximum 3,6-3,9 millió forint lesz elkölthető, és akkor még az opcionális hitelről nem is beszéltünk.

A szabályozás szerint nem szükséges az sem, hogy a különböző kedvezményezettek tulajdonosként legyenek a lakásban. Az a lényeg, hogy az a közeli hozzátartozó, akinek átadják a felhasználás lehetőségét, annak legalább résztulajdona legyen a megvásárolt lakásban. A kérdésfeltevő esetében az is lehet, hogy a kedvezményezettek átadják a szerződések felhasználási lehetőségét a szerződőnek. De akár azt is megtehetik, hogy egy teljesen eltérő családtag kapja meg a pénzt és rendelkezik felette.

Akkor válik bonyolultabbá a helyzet, ha a lakástakarékhoz kapcsolódó lakáshitelt is felvennék. Egyrészt a lakástakaréktól függ, hogy a szerződéses összeget egy vagy több lakásra engedélyezik felhasználni. Az általános gyakorlat, hogy egy lakásra több lakástakarék is felhasználható, és egy lakáson belül több lakáscélra is igénybe lehet venni (vásárlás és felújítás is). De akár az is megoldható, hogy több lakásra legyen elkölthető a megtakarítás.

Továbbá, a lakáshitel felhasználása esetén mind a szerződő, mint a kedvezményezett, adósként és adóstársként lesz a hitelben. A pénztártól és a hitel fajtájától (áthidaló hitel vagy a hagyományos lakáshitel) is függ, hogy kinek kell elsődlegesen a jövedelmet igazolnia. Sőt, ha az LTP-t felhasználó személynek csak résztulajdona van az ingatlanban, akkor a hitelnél a további tulajdonosok is bevonásra kerülnek a hitelbe zálogkötelezettként. Ez utóbbi személyek a jövedelmükkel nem, kizárólag a fedezetül szolgáló ingatlanvagyonukkal felelnek a hitel visszafizetésért.

Egy szó, mint száz, ha hitelre is szükség van, akkor több tényezőtől is függ, hogy kinek a jövedelmét fogják nézni a hitel elbírálásakor. Van arra is példa, hogy a szerződő fél lesz a főadós, így az ő jövedelme számít, de az is előfordul, hogy a reláció megfordul és éppen a kedvezményezett lesz az, akinek a jövedelme számít. De persze ilyenkor is egy rokon bejöhet adóstársként, és ha mutat be jövedelmet, akkor javulnak a hitelfelvételi esélyek.

Hirdetés

Magyarország összes lakástakarék ajánlatát azonnal összehasonlíthatod a Lakástakarék kalkulátorunkkal. De itt nem állunk meg: Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében kényelmes, gyors, munkaidőn kívüli ügyintézés és szerződéskötés.

Hirdetés