Jó befektetés egy garázs, de vajon kapunk rá hitelt, vagy éppen csok-ot?

Jó befektetés egy garázs, de vajon kapunk rá hitelt, vagy éppen csok-ot?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2022-06-27
 

Nem csak a lakások és a házak ára lőtt ki rakétaként az elmúlt években, a garázsokért is mind többet kell fizetni. Budapesten például már egy átlagos teremgarázshelyért is elkérnek 5-6 millió forintot mostanság, de akár ennek többszöröse is lehet az ár a frekventált helyeken. A befektetők is kedvelik a garázsokat, hiszen értékállók, jól kiadhatók, ráadásul kevesebbe kerülnek, mint egy lakás vagy ház. Sokan kérdezik azonban a Bankmonitor szakértőitől, hogy miként kaphatnak hitelt garázsra. Cikkünkben összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. 

A garázs egyáltalán nem rossz befektetés, hiszen az áruk a lakóingatlanokéval együtt töretlenül emelkedik, ráadásul jól kiadhatók, így bevételt is termelnek. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy egy garázst nehezebb komolyan lelakni, a bérlőváltásnál többnyire elegendő egy tisztasági festés, amit a tulajdonos maga is könnyedén kivitelezhet. Az sem fordulhat elő a garázsoknál, hogy a bérlőtől a kilakoltatási moratórium idején gyakorlatilag lehetetlen megszabadulni, és a nem fizetett közüzemi számlák miatt sem halmozódhat fel jelentősebb elmaradás. Befektetőként az sem elhanyagolható szempont továbbá, hogy egy garázs értéke lényegesen alacsonyabb, mint egy lakóingatlané, így a befektetési portfólió több elemből állhat, ami akkor lehet különösen előnyös, ha a pénz egy részét likviddé kell tenni.

Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Amennyiben lejárt, ki nem fizetett banki tartozás miatt szerepelsz a KHR listán, nem kaphatsz hitelt.
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
hitel évre
Havi törlesztőtől
THM-től
Beállításaid alapján ezekkel a
kondíciókkal érhető el személyi kölcsön
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el, szakértőnk telefonon keresni fog a további részletekkel kapcsolatban.
  • Milyen kamattal, teljes visszafizetéssel és induló költséggel számolhatsz?
  • Mennyi idő alatt és milyen feltételekkel kaphatod meg a fenti hitelt?
  • Szakértőink segítenek bármilyen felmerülő kérdésedben
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az Adatvédelmi szabályzatba foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Itt folytasd az igénylésed
Plussz adataiddal eléred
előzetes hitelminősítésed eredményét
személyre szabott hitelajánlatodat

Hirdetés

Hirdetés

Hogyan kaphatunk hitelt garázsra?

Az úgynevezett lakáshiteleket kifejezetten lakóingatlanok megvásárlására adják a bankok, emiatt önmagában egy garázs megszerzését nem lehet ezekkel megfinanszírozni. Más a helyzet persze akkor, ha a garázs egy lakóházhoz vagy társasházi lakáshoz tartozik. Családi háznál a bank azt várja el, hogy a garázs és a lakóépület egy helyrajzi számon legyen, míg egy társasháznál mindkettőnek önálló helyrajzi számon kell szerepelnie. A társasháznál az is kell, hogy a garázs és a lakás azonos címen legyen, mert a bankok aligha fogadják majd el azt, ha a garázs egy másik épületben, a lakástól eltérő címen van.

Csok támogatásnál fontos tudni, hogy az autótáróló nem számít bele a csok rendeletben meghatározott hasznos alapterületbe. Használt ingatlannál például egy gyereknél 40 négyzetméter, két gyereknél 50 négyzetméter, három gyereknél 60 négyzetméter, míg négy vagy több utódnál 70 négyzetméter az elvárt minimális hasznos alapterület. Új lakásnál ehhez képest annyi a különbség, hogy négy vagy több gyereknél 60 négyzetméter a minimális alapterület. A csok támogatásból épülő házaknál némileg más számokat láthatunk: egy gyereknél 70, kettőnél 80, míg három vagy több gyereknél minimum 90 négyzetméter az elvárás.

A csok-nál azonban van még egy csavar: amennyiben társasházi lakást vásárol a család garázzsal, akkor lakáshitelt úgy kaphatnak, ha a garázsnak saját helyrajzi száma van, ám éppen emiatt magára a garázsra csok nem igényelhető. Családi háznál más a helyzet, itt hiteloldalon az a jó, ha a garázs és a lakóház egy helyrajzi számon van,  ebben az esetben pedig csok támogatás is igényelhető rá, ám az áfavisszatérítés már nem fog menni.

Mit tehetünk, ha csak garázst vennénk?

Az előbbiek alapján már világos lehet, hogy kizárólag garázst vagy autóbeállót nem tudunk lakáshitelből vásárolni, egyszerűen azért nem, mert ez nem lakóingatlan. A helyzet persze nem reménytelen, a szabad felhasználású, akár 10 millió forint összegű Babaváró hitelből például több garázs is kifuthatja, feltéve, hogy az igénylők megfelelnek a jogszabályi feltételeknek. (Hogy jogosultak vagytok-e a Babaváróra, azt itt pillanatok alatt leellenőrizhetitek.)

Ezen kívül egy fedezet nélküli személyi kölcsön jelenthet még megoldást, már csak azért is, mert itt nincs szükség ingatlanfedezetre, a bank kizárólag az igazolt nettó jövedelem nagysága alapján dönti el, hogy ad-e hitelt, és ha igen, mennyit. A személyi kölcsön felső határa 10 millió forint, ami a legtöbb esetben elegendő is lehet egy garázsra, de a többség inkább 3-5 millió forint közötti összeget igényel.

Kalkulálj
Egy 5 millió forint összegű személyi hitel – fix kamattal, 8 éves futamidővel, 600 ezer forintos nettó keresettel – havi törlesztője jelenleg 77-97 ezer forint között van
attól függően, hogy melyik bankot választjuk. Mivel a személyi kölcsön a Babaváróhoz hasonlóan szabad célú és fedezetlen hitel, az ezekkel vásárolt garázs a későbbiekben szabadon értékesíthető, ha éppen ezt látjuk célszerűnek. A Bankmonitor kalkulátorával kiszámolhatod, mekkora összegű személyi hitelt kaphatsz.

Milyen egyéb lehetőségekkel érdemes számolni?

Finanszírozási oldalon szóba jöhet még egy szabad felhasználású jelzáloghitel is. Ez a lehetőség ötvözi a lakáshitel kedvező kamatszintjét a személyi hitelek szabadságával, hiszen az igényelt összeg bármire fordítható.

Fontos
Azt azért tudni kell, hogy a szabad célú jelzáloghitelek THM (teljes hiteldíj-mutatója) végig fix kamattal 8 százaléktól indul jelenleg, ami éppen 1 százalékkal magasabb a használt lakás megvásárlására felvehető kölcsönökénél. Ez alapján egy 5 millió forint összegű szabad felhasználású jelzáloghitel induló törlesztője (8 évre, fix kamattal, 600 ezer forintos nettó jövedelemmel) 72 ezer forint felett kezdődik, miközben lakáscélra 69 ezer forinttól indul ugyanez.

Látható, hogy a személyi kölcsön valamivel drágább, ám ne feledkezzünk meg arról, hogy a jelzáloghitel igényléshez szükség van megfelelő ingatlanfedezetre, ami nem lehet önálló garázs, vagyis be kell vonni a szerződésbe egy vagy több megfelelő ingatlant. Illetve számolni kell a jelzáloghitelek viszonylag magas egyszeri költségével is, ami a példánkban szereplő 5 millió forintos hitelösszeg esetében 150-200 ezer forint is lehet.

Ötlet
A bankok akció keretében gyakran elengedhetik az egyszeri díjak egy részét. Így, amikor a hitelkérelem beadása előtt kiválasztjuk azt a bankot, amelytől hitelt kérünk, célszerű erre is odafigyelni.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

1
Hirdetés