Betöltés

Káosz van az utólagos CSOK körül

szerző: Nagy Ildikó
2018-03-28

Rengetegen összekeverik az utólagos CSOK igénylésének lehetőségét az utóbb született gyermek után kérhető támogatással, amit csak megnehezít a korábban igényelt CSOK esetén alkalmazható új számítási mód. Most tisztázzuk a félreértéseket!

A kalkulátorunk megmondja, hogy mennyi CSOK-ot kaphatsz!

Mikor és kinek lehet utólag kérni a CSOK-ot?

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény akkor kérhető, ha éppen most vásárolsz, építesz, vagy bővítesz ingatlant, azaz egy aktuális lakáscél megvalósításához és csak ahhoz használható fel. Ez utóbbit azért kell hangsúlyozni, mert ha a lakáscél időközben megvalósult, azaz a lakást megvetted (teljes egészében kifizetted), a házat felépítetted, akkor ahhoz már nem tudsz utólag CSOK-ot felhasználni, hisz elkészültél. A CSOK ily módon utólag nem igényelhető.

Még egyszerűbben megfogalmazva: a CSOK-ot lakásvásárlásnál csak a vételár részeként utalják az eladónak, építésnél, bővítésnél pedig a még be nem fejezett munkálatok fedezhetők vele. Utólag, szabadon elkölthető pénz formájában nem igényelhető. (Vásárlás esetén az adásvételi szerződés megkötésétől számított 180 napon belül lehet kérni a támogatást, ez idő alatt önerőt lehet fizetni az eladónak.)

Egyetlen kivétel mégis van az utólagos CSOK igénylésére. A támogatás feltételeit tartalmazó jogszabályt már több ízben módosították, legutóbb 2018. március 15-i hatállyal. A módosításokat abból a célból eszközölték, hogy minél többen, minél kedvezőbb feltételekkel jussanak hozzá a vissza nem térítendő állami támogatáshoz. Azaz enyhítették a szabályokat, amelyek viszont csak a módosítást követően beadott kérelmekre érvényesek.

Ebből egyenesen következik, hogy ha valakinek volt ugyan aktuális lakáscélja, de egy olyan korábbi feltétel miatt nem kaphatott támogatást, amelyen utólag enyhítettek, akkor hátrányosabb helyzetbe került, mintha megvárta volna a jogszabály módosítást.

Ilyenkor a jogszabályba az is belekerül, hogy ha valaki így esett el a támogatástól, akkor az ismét kérheti az elbírálást, és akkor is megkaphatja az összeget, ha időközben a lakáscél megvalósult. Az igazságtalanság a dologban, hogy ez csupán egy szűk kört érint, és nem minden módosítással érintett részre hivatkozva van rá lehetőség!

Jelenleg csak áfa-visszatérítés esetén lehet utólagosan kérni a támogatást

Az áfa-visszatérítés az építési telek áfája után, valamint az építkezés költségeinek áfa tartalmára lehet igényelni, maximum 5 millió Ft összegben. A márciusi módosítások előtt arra az építésre egyáltalán nem lehetett kérni áfa-visszatérítést, amely termékértékesítésnek minősül (generálkivitelezős verzió, amelynek 5% az áfája).

Márciustól azonban már a generálkivitelezős építkezéshez is kérhető, de csak és kizárólag a 27%-os áfa tartalmú számlákra (lehet pl. anyagköltség, amelyet az építtető szolgáltat az építkezéshez). Akik korábban emiatt nem kapták meg a CSOK-ot, azok számára nyitott egy kiskaput a jogalkotó.

Ennek értelmében jelenleg azok fordulhatnak utólagosan adó-visszatérítési támogatásért a bankhoz, akiket az idén márciusi jogszabály módosítás előtti szabályok értelmében azért utasítottak el, mert generálkivitelezővel építtettek. Esetükben utólag a 27%-os áfa tartalmú számla benyújtható, és kérhető a visszatérítés akkor is, ha az építkezés időközben megvalósult.

Egyébként a korábbi, 2016 év eleji CSOK módosítás során is volt ilyen kiskapu, amikor is az osztatlan közös tulajdon (egy helyrajzi számon több, önálló ingatlan) került bele a lehetséges körbe, és a korábban ezzel az indokkal elutasított ügyfelek szintén kérhették a támogatást.

A jelenleg igényelhető CSOK támogatás kiszámításához használd kalkulátorunkat!

Mennyi CSOK-ot kaphatsz?

Házasként igényled a támogatást?
Van adótartozásod?
Ft
Saját ingatlanodat bővíted a CSOK-kal?
Közeli hozzátartozódtól, élettársadtól vásárolsz ingatlant?
Az adás-vételi szerződést több, mint 180 napja kötötted?
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult a támogatásra, mert:
Ha szeretnél tájékoztatást kapni a CSOK változásairól iratkozz fel heti hírlevelünkre, ahol rendszeresen foglalkozunk a témával.
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Jó hírünk van!A megadott adatok alapján jogosult vagy a támogatásra.
Az általad felvehető állami támogatás összege:
A fenti támogatást kiegészítheted kedvezményes lakáshitellel is.
Kérjük válassz, melyik megoldás érdekel!

Add meg az elérhetőséged, és megmutatjuk:

  • Hogyan igényelheted a támogatást?
  • Mennyi idő alatt juthatsz hozzá?
  • Milyen apróságokra kell odafigyelned?
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
A megadott ingatlan értéke:
A törlesztő kiszámításához kérjük add meg az alábbi adatokat!
Ft
Dolgozol már 3 hónapja a jelenlegi munkahelyeden?
Szerepelsz-e a KHR-ben?
Add meg, milyen típusú havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Ft
Típus Összeg
A megadott adatok alapján jelenleg nincs számodra elérhető lakáshitel, mert:
Az igényelhető CSOK összege:
Ha szeretnéd megtudni hogyan igényelheted, add meg az adataidat és elküldjük a részletes CSOK tájékoztatónkat.

támogatás + Y Ft lakáshitel
Z év, havi Q Ft, Q % THM

  • Segítünk a hitelfelvétel során, elmagyarázzuk a részleteket
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Bankmonitor

 

Mi az utóbb született gyermek után járó támogatás?

Ez esetben arról van szó, hogy az igénylők korábban kaptak CSOK-ot (akár régebbi CSOK-ot, vagy szocpolt), és azóta újabb gyermekük született, viszont jelenleg nincs új lakáscéljuk (nem akarnak éppen most vásárolni, építeni, bővíteni).

Számukra akkor van lehetőség a később született gyermek után is érvényesíteni a támogatást, ha:

  • a CSOK igényléskor lakáshitelt is igényeltek, amelyet még nem fizettek vissza (ekkor a CSOK kizárólag a hitel törlesztésére fordítható) VAGY
  • a CSOK-ot bővítéshez igényelték, és a munkálatokat még nem fejezték be (ekkor a befejezéshez szükséges költségek fedezhetők vele).

Az utóbb született gyermekre járó támogatás összege jelenleg gyermekenként 400 ezer Ft függetlenül attól, hogy hányadik gyermek születik. Ha valaki korábbi CSOK-ot, szocpolt kapott, és utóbb született gyermekre kér támogatást, akkor rá – fennálló lakáshitel esetén – a hitelszerződés megkötésekor érvényes jogszabály, illetve – bővítés befejezése esetén – a bővítéskor elsőként kapott CSOK időpontjában érvényes feltételek vonatkoznak.

Ellenőrző kérdés: Jár-e a CSOK, ha lakáshitel van, gyermek született, nem tervezek most sem vásárolni, sem bővíteni vagy építeni, de korábban még nem kaptam CSOK-ot? A válasz sajnos nem. Miért? Mert sem aktuális lakáscélom nincs (amely alapján a mostani CSOK járhatna), sem korábban kapott CSOK (ami alapján utóbb született gyermek után is járhatna).

A korábban kapott CSOK mellett a mostani is járhat

Az utolsó tisztázandó kérdés utólagos CSOK témakörben, hogy mi a helyzet akkor, ha valaki korábban is kapott vissza nem térítendő támogatást egy akkori lakáscélhoz, és most is szeretne CSOK-ot kérni egy másik, jelenlegi lakáscélhoz. Ilyenkor az igényelhető CSOK összegét kétféleképpen is ki lehet számítani, és azt választhatja az igénylő, amelyik számára kedvezőbb (ahogyan több CSOK járhat):

  1. Figyelembe kell venni az összes gyermeket, és a most kapható CSOK összegéből ki kell vonni a korábbit
  2. Csak azt a gyermeket kell számolni, akire még nem kapott CSOK-ot, és így kell meghatározni a jelenleg igényelhető CSOK összegét

A lényeg, hogy ha a korábbi gyermek(ek)kel számolunk a CSOK összegének meghatározása során, akkor az utánuk korábban igényelt támogatás összegét minden esetben le kell vonni!

Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Lakáshitel vonatkozásában:

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

4 Hozzászólás

  1. Zoltán

    Meglévő ingatlanunkat szeretnénk bővíteni egy 10nm-es szobával. A mostani ingatlan 90nm (1+3fél szoba), és jelzálog hitel is van rajta. Ez esetben a a CSOK (3 gyermek) 2,2M ft, melyet az ingatlan bővítésére használhatok fel, számlák ellenében, vagy pedig a hitel tőke összeg csökkentésére fogja a bank fordítani a CSOK-ot ?

    1. Nagy Ildikó

      Kedves Zoltán,
      Amennyiben anno lakáscélú hitelt vettek fel (vásárlásra, bővítésre), és azzal együtt is igényeltek gyermek után járó vissza nem térítendő támogatást, akkor két lehetőség van: vagy az akkori szabályok szerinti támogatást igénylik az utóbb született gyermekekre és azt a hitel csökkentésére vagy bővítésre fordítják, vagy a jelenlegi CSOK-ot igénylik (a különbözetet), amelyet kizárólag bővítésre fordíthatnak.
      Amennyiben anno nem volt támogatás, akkor a jelenlegi CSOK-ot csak bővítésre fordíthatják.

  2. Réka

    2016-ban vettük igénybe a CSOK-ot (2 gyerek vállalásával), bankhitellel kiegészítve. Az lenne a kérdésem, hogy a 2018. december 1-jétől élő bővítés, a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön igényelhető-e visszamenőleg a banki hitel kiváltására.

    1. Nagy Ildikó

      Kedves Réka,
      Nem. December 1-től a kétgyermekesek részére igényelhető 10 millió Ft kedvezményes hitel kizárólag építkezéshez, vagy új lakás vételárához használható fel.

Nem lehet hozzászólást írni.

Szólj hozzá te is

A Bankmonitor szakértői törekednek a fórumban felmerülő kérdésekre maximálisan pontos választ adni. Ennek következtében ha egy kérdés megválaszolásához pénzügyi területen kívüli (pl. mélyebb jogi) ismeretek is szükségesek, nem minden esetben tudjuk rövid időn belül vállalni a válaszadást. Köszönjük a megértést!

MINDEN
SZOMBATON
12:10


Eddigi adások

Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Blogajánló

  • alapblog

    Egészséges paranoia

    A Walmart főnökének mobilháttérképe az elmúlt évtizedek legnagyobb kiskereskedő cégeinek listájával. Egészséges paranoia, mert a cégek-jönnek mennek a versenyben, aki pár évtizede a topon volt,...

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.