Hírdetés

Leleplezzük a lakástakarékot: mégis hogy lesz a 30-ból 8%?

szerző: |
Frissítve:
 

A 30%-os állami támogatásnak köszönhetően közkedvelt megtakarítási formának számít a lakástakarék, ugyanakkor még egy ilyen széleskörűen ismert konstrukcióval kapcsolatban is felmerülnek kérdések. Tipikusan ilyen, hogy miért van az, hogy a futamidőtől függően a lakástakarék hozama nem 30%-ra jön ki, hanem csak 12 vagy 4%-ra. Egyáltalán mitől függ ez a hozam, hogy számolják ki, továbbá melyik lehet a legkedvezőbb lakástakarék jelenleg?

Így számolják ki a lakástakarék hozamát

Ma nem tudnánk még egy, a lakástakarékhoz hasonló megtakarítási formát említeni, ahol teljesen kockázatmentesen ilyen magas (akár 12%-os) hozamra is szert tehetsz. Ráadásul a lakástakarék egyszerűen működő megtakarítás is: minimum négy évig fizetsz egy adott havi összeget és arra fixen megkapod a 30%-os állami támogatást (maximum évi 72 ezer forintot). Tapasztalatunk szerint mégis van egy olyan vetülete a konstrukciónak, ami sokakat összezavar, ez pedig a hozamszámítás logikája. Vagyis akár egy kalkulátort, vagy hirdetményt nézegetve miért láthatod azt, hogy a 30%-os támogatásból csak 5-12%-os hozam lesz? Vajon „hova tűnik” a maradék hozam?

A válasz mindösszesen az állami támogatás logikájában és egy technikai részletben, az EBKM (egységes betéti kamatmutató) számításában rejlik, ami lehetővé teszi, hogy összehasonlítsd az egyes lakástakarékokat.

Azt érdemes tudnod, hogy az állami támogatást minden évben az aktuális befizetéseid után írják jóvá, függetlenül attól, hogy már mennyi pénz van az egyenlegeden. Például 20 ezer forintos befizetésnél éves szinten 240 ezer forintot fizetsz, és erre kapod meg a 30%-os támogatást, vagyis 72 ezer forintot. Viszont ez azt jelenti, hogy hiába fizettél be a negyedik év végéig 960 ezer forintot, akkor is csak az évi 240 ezres befizetésre jár a 72 ezer forint, és nem a teljes egyenlegre. Vagyis a dolog nyitja a viszonyítási alap, mégpedig az, hogy fix összegű támogatást évről-évre növekvő befizetéshez mérünk.

Márpedig ha ezt az EBKM számítási logikájára fordítjuk le, az azt jelenti, hogy az éves szinten elért hozam nem lehet 30%, hanem annál csak kevesebb. Ráadásul minél inkább elnyújtod a futamidőt, az elérhető hozam is annál kisebb lesz. Ezért célszerű minél rövidebb lakástakarékot kötni, ha a lehető legnagyobb hozamra hajtasz. Egy 4 éves lakástakarékkal például még 11,37%-ot is elérhetsz, míg egy 10 évesnél már a legkedvezőbb esetben is csak 4,92%-ot.

Hírdetés

Hírdetés

Erre figyelj, ha lakástakarékot választasz

Célszerű azt is figyelembe venned, hogy az azonos futamidejű lakástakarékok között sem mindegy hogyan döntesz, ugyanis lehetnek lényeges eltérések. A következőkre mind érdemes külön figyelned:

  • megtakarítási idő hossza (például egyik esetben 45 hónap, másik esetben 48 hónap)
  • betéti kamat (jellemzően évi 0,1% és 1% között változik)
  • számlanyitási díj (ez lehet akciósan 0 Ft is)
  • számlanyitási díj akció feltételei (például vegyél igénybe egy meghatározott terméket, ne legyen elmaradásod)
  • összegyűjthető pénz összege
  • felvehető lakáskölcsön kondíciói

Ha a feltétel nélkül igénybe vehető lakástakarékok között nézelődünk, jelenleg két ajánlatot is találunk, amelynél kiemelkedő a hozam.

Egyrészről ott van az Erste lakástakarék ajánlata, ahol a Bankmonitor egyedi kedvezménye keretében a számlanyitás kedvezményes, sőt a 20 ezer forintos szerződéseknél teljesen ingyenes (a számlanyitási díjat egy 20 ezer forintos Erzsébet-utalvány formájában visszatérítjük).

Ugyanakkor aktuálisan érdemes megemlíteni a Fundamenta akcióját is, amely az első megtakarítási évben 9%-os kamatbónuszt biztosít, amit a Bankmonitor egy 5 ezer forintos Erzsébet utalvánnyal is megfejel (akár 17 ezer forintos pénzügyi előny is elérhető).

Keress rá a legjobb lakástakarékra a következő kalkulátorral!

Kamatbónusz
29 000 Ft-tól 4 342 500 Ft-ig
Ft
Bankmonitor
A várhatóan legkedvezőbb ajánlatok
Most kamatbónusszal
gyűjthető össze lakás célra.
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Hiba történt

    Magyarország összes lakástakarék ajánlatát azonnal összehasonlíthatod a Lakástakarék kalkulátorunkkal. De itt nem állunk meg: Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében kényelmes, gyors, munkaidőn kívüli ügyintézés és szerződéskötés.

     
    Hírdetés