Már tudjuk milyen kamattal lehet Babaváró szerződést kötni 2020 januárban

Már tudjuk milyen kamattal lehet Babaváró szerződést kötni 2020 januárban
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2019-12-31 Frissítve: 2020-01-30
 

3,34% lesz 2020 év elején a Babaváró hitel kedvezményes kamata. Sokak szerint ez a szám lényegtelen, hiszen a konstrukció az első 5 évében kamatmentes, mely a teljes futamidőre érvényes lesz, ha egy gyermekünk születik ezen időszak alatt. Ha viszont nem születik gyermekünk, vagy más okból elveszítjük a kedvezményt, akkor már nagyon is lényeges a kamat nagysága.

A Babaváró hitel 2019 július 1-jétől elérhető támogatás a házaspárok számára. A maximum 10 millió forint összegű kölcsönre nem kell kamatot fizetni a futamidő első 5 évében, sőt ha ezen időszak alatt egy gyermekünk születik, akkor a kamatmentesség a teljes futamidőre érvényes lesz. A második és harmadik baba érkezésekor pedig a fennálló tartozás 30, illetve 100%-a elengedésre kerül.

A konstrukció igen kedvező, éppen ezért sokan megigényelték a 2019-es év során. A kedvezménykért cserébe azonban számos jogszabályi feltételnek meg kell felelnie a kérelmezőknek, sőt át kell menni a bank hitelminősítési rendszerén is.

Akik megfelelnek, azok hajlamosak elfelejteni, hogy kölcsönnel van dolguk, amelynek igenis van kamata, csak azt éppen az állam fizeti meg mindaddig, amíg teljesülnek a jogszabályi feltételek. Azonban könnyen előfordulhat, hogy a konstrukció átalakul piaci kamatozású hitellé – nem születik gyermek 5 év alatt, elválik a házaspár, külföldre költözik a házaspár -, onnantól kezdve pedig a normál, piaci kamattal kell fizetni a törlesztőrészleteket. Sőt van olyan eset is, amikor az addig kapott állami támogatást is vissza kell fizetni egy összegben az igénylőknek.

Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi a konstrukció induló kamata. A Babaváró hitelre 2020 januárjában 3,34%-os kedvezményes kamattal lehet szerződést kötni. Ez kicsivel magasabb, mint a decemberi kondíció, amely 3,30% volt. Ugyanakkor még mindig jóval kedvezőbb, mint a 2019 júliusi támogatott kamatszint, amely 4,73% volt.

Mit is jelent ez a 3,34%-os kamat? Ha egy fiatal párnak nem születne gyermeke 5 év alatt, akkor a kapott kamattámogatást egy összegben rendezniük kellene az állam felé. Ez pedig egy 2020 januárjában kötött babaváró szerződés esetében 1,46 millió forint lenne.

Ha kíváncsi vagy, hogy megfelelsz-e a Babaváró hitel feltételeinek, akkor használd a lenti kalkulátort.

Mennyi
Babaváró
hitelt kaphatok?

Akár 200 ezer forint jóváírást
kaphatsz hiteled mellé, ha 2024. Március végéig megígényled.

Ft
Bankmonitor
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Ft
Ft
Érdekel a gyorsított, digitális Babaváró opciónk?
Erste Online Babaváró
  • folyósítás akár 3 nap alatt
  • nincs felesleges banki találkozó -
    Csak szerződéskötésre kell bemenned
  • ügyintézés otthonról -
    Töltsd fel a szükséges dokumentumokat és értesülj minden döntésről a Bankmonitor Ügyfélportál felületen
  • díjmentes
A számodra elérhető Babaváró hitel részleteit emailben küldjük el neked a következő fontos információkkal:
  • Mennyi a számodra elérhető hitel összege?
  • Mekkora lesz a havi törlesztés?
  • Miben térhetnek el egymástól az egyes bankok?
Add meg az elérhetőséged, és elküldjük a számodra elérhető Babaváró hitel részleteit e-mailben
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Szeretnéd felgyorsítani az igénylésed?
Töltsd ki az adatbekérőt!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

A Babaváró kalkulátor eredményét elküldtük a megadott email címedre.
Ha nem érkezik meg a kalkuláció néhány percen belül, ellenőrizd leveleződ „spam” vagy „levélszemét” mappáját is!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

 

Hirdetés
1
Hirdetés