Maximálják az intézményi és nagyobb lakossági befektetők betéteinek kamatait

Maximálják az intézményi és nagyobb lakossági befektetők betéteinek kamatait
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2022-11-21
 

Március 31-ig a befektetési vállalkozások, pénztárak, lakástakarékpénztárak, biztosítók, befektetési alapok, valamint a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek a kereskedelmi bankoknál mostantól elhelyezett betétjeik után nem kaphatnak magasabb kamatot a 3 hónapos diszkont kincstárjegy kamatánál – áll a gazdaságfejlesztési minisztérium friss közleményében.

A magas inflációra válaszul a Magyar Nemzeti Bank kénytelen volt kamatot emelni, amit kihasználva egyes pénzügyi szereplők a hitelezés és állampapír-vásárlás helyett kereskedelmi bankok közvetítésével jegybanki betétekbe helyezték a vagyonukat. A 18 százalékos állami kamat kockázatmentesen magas jövedelmet biztosított, miközben a kisebb megtakarítással rendelkező lakossági betétesek mindössze 1 százalék alatti kamatot kapnak a látra szóló betétek és a folyószámlabetétek után. A bankok a hosszabb távú betétekre is csak 9-10 százalék kamatot fizetnek – tették hozzá.

A gazdaságfejlesztési miniszter a közlemény szerint ennek a gyakorlatnak a megszüntetését sürgeti. Az intézkedés hozzájárul a hitelezés és az állampapír-forgalmazás zavartalanabb működéséhez, források átirányításához a gazdaságba.

Hirdetés
Hirdetés