Nagy nyári akció a magyar bankoknál: akár 150 ezer Ft-ot is kaphat, aki Babaváró hitelt igényel!

Nagy nyári akció a magyar bankoknál: akár 150 ezer Ft-ot is kaphat, aki Babaváró hitelt igényel!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2022-07-16 Frissítve: 2022-11-25
 

A Babaváró hitel remek lehetőség a családlapítás előtt álló fiataloknak, hiszen az első öt évben mindenképpen kamatmentes, ha pedig legalább egy gyerek születik ezen idő alatt, akkor akár az is maradhat a futamidő végéig. Nagyon nem mindegy azonban, hogy melyik bankot választja a pár, már csak azért sem, mert valahol akár 150 000 Ft-ot is jóváírhatnak a folyósítást követően a bankszámlájukon. Persze a lehetőség nem minden banknál adott, és ahol elérhető, ott sem mindenki jogosult rá, ezért érdemes alaposan megnézni a kínálatot.

A Babaváró hitel előnyeit valószínűleg már minden fiatal jól ismeri, de talán érdemes összefoglalni ezek közül a legfontosabbakat. Először is maga a hitel az első 5 évben mindenképpen kamatmentes, ha pedig ezalatt legalább egy gyerek születik, akkor a futamidő végéig az is marad, ráadásul 3 évre a törlesztés fel is függeszthető. A második babánál újraindul a 3 év törlesztési moratórium, valamint elengedik a fennálló tőketartozás 30%-át, a harmadik gyereknél pedig az adósság véglegesen lenullázódik.

Hirdetés

Hirdetés

A Babaváró plusz előnyei

Fontos előnye az akár 10 millió Ft összegű Babaváró kölcsönnek az is, hogy nincs szükség hozzá ingatlanfedezetre, vagyis a bank kizárólag a nettó igazolt jövedelem alapján dönti el, hogy ad-e hitelt, és ha igen, mekkora összeget.

Bár a Babaváró szabad célú hitel, vagyis a pár maga dönti el, hogy mire fordítja, a többség lakásvásárlásra vagy felújításra költi a banktól kapott összeget. Ezért aztán óriási előny, hogy a Babaváró összege részben vagy egészben önerőnek számíthat egy később felvett lakáshitelnél, ami segíthet a lakásvásárlához szükséges saját forrás előteremtésében. (Amennyiben a Babaváró folyósítása és a lakáshitel felvétele között kevesebb mint 90 nap telt el, akkor a babaváró 25%-a hitelnek számít, míg, ha ennél hosszabb idő telt el közöttük, akkor a teljes Babaváró önerőként használható fel. Erről részletesen itt olvashatsz.)

Mennyi
Babaváró
hitelt kaphatok?

Akár 200 ezer forint jóváírást
kaphatsz hiteled mellé, ha 2024. Április végéig megígényled.

Ft
Bankmonitor
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Ft
Ft
Érdekel a gyorsított, digitális Babaváró opciónk?
Erste Online Babaváró
  • folyósítás akár 3 nap alatt
  • nincs felesleges banki találkozó -
    Csak szerződéskötésre kell bemenned
  • ügyintézés otthonról -
    Töltsd fel a szükséges dokumentumokat és értesülj minden döntésről a Bankmonitor Ügyfélportál felületen
  • díjmentes
A számodra elérhető Babaváró hitel részleteit emailben küldjük el neked a következő fontos információkkal:
  • Mennyi a számodra elérhető hitel összege?
  • Mekkora lesz a havi törlesztés?
  • Miben térhetnek el egymástól az egyes bankok?
Add meg az elérhetőséged, és elküldjük a számodra elérhető Babaváró hitel részleteit e-mailben
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Szeretnéd felgyorsítani az igénylésed?
Töltsd ki az adatbekérőt!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

A Babaváró kalkulátor eredményét elküldtük a megadott email címedre.
Ha nem érkezik meg a kalkuláció néhány percen belül, ellenőrizd leveleződ „spam” vagy „levélszemét” mappáját is!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

Vannak különbség az egyes bankok között

Nagyon nem mindegy azonban, hogy melyik banknál igényli a pár a Babavárót, mert bizonyos feltételek bizony bankonként jelentősen eltérnek. Az igénylők minimális életkora például 18-23 év között változik, de ezt illetően is vannak különbségek, hogy melyik bank engedi hitelkiváltásra fordítani az összeget. A bankválasztás fontosságáról itt olvashatsz részletesen!

A bankok által adott jóváírást illetően is komoly különbségeket láthatunk. Van bank például, ahol egyáltalán nincs jelenleg ilyen akció, míg máshol a meglévő és az új ügyfelek más-más összegre számíthatnak. Lényeges lehet az is, hogy a bankok többsége kizárólag a náluk vezetett bankszámlán írja jóvá a kedvezményt, ám találni olyat, ahol nem ragaszkodnak ehhez.

MKB Bank

Azok részére, akik legkésőbb 2022. szeptember 30-áig hiánytalanul befogadott kölcsönkérelemmel rendelkeznek, illetve legalább 9 millió Ft hitelösszeget igényelnek, 130 000 Ft egyösszegű kedvezményt ad az MKB Bank. A pénzt a hitel folyósítását követő hónap végéig, a banknál vezetett, a hitel folyósítására és törlesztésére megjelölt lakossági forint fizetési számlán írja jóvá a pénzintézet. Fontos, hogy a kedvezményt kizárólag azok kaphatják meg, akiknek az akció kezdő időpontjában nincs az MKB Banknál már folyamatban lévő Babaváró hiteligénylésük.

UniCredit Bank

Az UniCredit Bank az augusztus 31-ig befogadott, új ügyfelek részére nyújtott Babaváró kölcsön esetén, egy alkalommal 120 000 forintot jóváír a hitelszerződésben szereplő UniCredit Banknál vezetett bankszámlán. A jóváírás a hitel folyósítását követő hónapban történik, feltéve, hogy a kölcsön folyósítása 2022. szeptember 30-ig megtörténik. Új ügyfélnek minősül az, aki a hiteligénylés befogadásának időpontjában nem rendelkezik UniCredit lakossági bankszámlával, vagy ha rendelkezik ilyennel, azt 2022. január 1-jén, vagy azt követően nyitotta.

Takarékbank

Azon, legkésőbb 2022. szeptember 30-ig hiánytalanul befogadott Babaváró kölcsönkérelmeknél, amelyeknél a hitelösszeg legalább 9 millió Ft, a Takarékbank 130 000 Ft egyösszegű kedvezményt ad. A jóváírás a hitel folyósítását követő hónap végéig, a hitelintézetnél vezetett, a Babaváró folyósítására és törlesztésére megjelölt lakossági forint fizetési számlára történik. Fontos kikötés, hogy az ügyfélnek az akció kezdő időpontjában nem lehet a Takarékbank Zrt.-nél már folyamatban lévő Babaváró hiteligénylése.

K&H Bank

Minden esetben 120 000 forint kerül jóváírásra a hitel törlesztőszámláján, amennyiben a K&H Bank által 2022. május 13-tól befogadott, hiánytalan Babaváró hitel kérelem alapján megtörténik a hitel folyósítása. Az akció további feltétele, hogy a kölcsön összege elérje a 10 millió forintot. A jóváírásra a hitel folyósításának naptári negyedévét követő hónapban kerül sor.

Raiffeisen Bank

A legkésőbb 2022. július 15-ig igényelt, október 15-éig kiállított hitelígérvény alapján folyósított Babaváró hitelek után jóváírásra számíthatnak a Raiffeisen Bank ügyfelei. A jóváírás összege új ügyfeleknek 120 000 forint, míg a Raiffeisen ügyfelek 70 000 forintot kaphatnak. Új ügyfélnek minősül a Babaváró kölcsönszerződés azon adósa és adóstársa, aki 2021. november 1. napján nem rendelkezett Raiffeisen lakossági vagy prémium bankszámlával (kivétel a hitelkártya). Fontos, hogy az adós és az adóstárs esetén egyaránt elvárt, hogy új ügyfél legyen.

A kedvezményt a kölcsönösszeg kifizetését követő 30 napon belül jóváírják bármilyen bankszámlán, vagyis itt nem feltétel a Raiffeisennél vezetett számla.

CIB Bank

A CIB Bank 120 000 forint jóváírást teljesít az ügyfél CIB-nél vezetett számlájára akkor, ha a Babaváró folyósítása legkésőbb 2022. szeptember 15-ig megtörténik. A pénzintézet a folyósítást követő hónap 15. munkanapjáig teljesíti a jóváírást.

Erste Bank

120 000 forint egyszeri kedvezményt ad az Erste Bank azoknak, akik 2022. december 31-ig babavárót igényelnek náluk. Ugyanazon igénylő a kölcsönt egy alkalommal igényelheti a banknál.

Gránit Bank

A 2022. augusztus 31-ig hiánytalanul benyújtott Babaváró kölcsönigénylések esetén a Gránit Bank egy alkalommal 150 000 forintot jóváír az ügyfél kölcsönszerződésében szereplő, Gránit Banknál vezetett folyószámláján a folyósítást követő hónap végéig. Fontos, hogy a kölcsön folyósításának 2022. október 31-ig meg kell történnie.

Derítsd ki, hogy jogosult vagy-e
GYORSÍTOTT ONLINE
babaváró hitelre

Akár 210 ezer forint jóváírást
kaphatsz hiteled mellé, ha 2024. Április végéig megígényled.

Ft
Bankmonitor
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Ft
Ft
Érdekel a gyorsított, digitális Babaváró opciónk?
Erste Online Babaváró
  • folyósítás akár 3 nap alatt
  • nincs felesleges banki találkozó -
    Csak szerződéskötésre kell bemenned
  • ügyintézés otthonról -
    Töltsd fel a szükséges dokumentumokat és értesülj minden döntésről a Bankmonitor Ügyfélportál felületen
  • díjmentes
A számodra elérhető Babaváró hitel részleteit emailben küldjük el neked a következő fontos információkkal:
  • Mennyi a számodra elérhető hitel összege?
  • Mekkora lesz a havi törlesztés?
  • Miben térhetnek el egymástól az egyes bankok?
Add meg az elérhetőséged, és elküldjük a számodra elérhető Babaváró hitel részleteit e-mailben
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Szeretnéd felgyorsítani az igénylésed?
Töltsd ki az adatbekérőt!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

A Babaváró kalkulátor eredményét elküldtük a megadott email címedre.
Ha nem érkezik meg a kalkuláció néhány percen belül, ellenőrizd leveleződ „spam” vagy „levélszemét” mappáját is!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

 

Hirdetés
1
Hirdetés