Piaci vagy támogatott? Mit válasszak?

szerző: Bankmonitor.hu
2014. 02. 26.

Ismét eljött az idő, hogy mérlegre tegyük a különböző lakáshiteleket. A szakadatlan kamatcsökkentés jelentősen megváltoztatta sokunk véleményét azzal kapcsolatban, hogy milyen típusú hitelt vegyünk fel. Különösen aktuális a kérdés így, egy héttel a jegybanki kamatdöntés után. Két hitelt hasonlítottunk össze, mégpedig az állami kamattámogatással elérhető otthonteremtési hitelt, valamint a piaci feltételű lakáshitelt.

Álmaink lakásának megvásárlásához csak kevesen rendelkezünk a teljes vételárral, ezért rendszerint hitelfelvételhez folyamodunk. A piacon rengeteg különböző kondíciójú hitellel találkozhatunk, ezért nem árt a korrekt, mindenre kiterjedő összehasonlítás mielőtt döntünk.

Minden hitelhez meg kell felelnünk bizonyos alapfeltételeknek. Ilyen például az életkor, elvárt jövedelem, negatív KHR és a megfelelő fedezet.

A két hitel között a legalapvetőbb különbség, hogy a támogatott hiteleknél szigorúbb előírások vonatkoznak mind az  igénylőkre, mind az ingatlanra. Többek között az eladó és a vevő nem lehetnek egymás közeli hozzátartozói, köztartozásmentes adózónak és legalább 180 napja folyamatosan egészségbiztosítottnak kell lenni. Állami kamattámogatás a futamidő első 5 évében jár.

Számolj velünk! 
Szerintünk feladtuk a leckét, de az ajánlatok közötti eligazodást lakáshitel kalkulátorunk segíti!

Lakáshitel kalkulátor

Milyen lakáshitelre van szükséged?
Ft
év
Add meg az adataidat!
Ft
Ft
Szerepelsz-e a KHR-ben?
A megadott adatok alapján ? bank, ? ajánlata közül választhatsz.
A várhatóan legkedvezőbb hitelek:
Badge 1
havi törlesztő
THM
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult egyetlen lakáshitelre sem, mert:
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
  • Csökkentsd a felvenni kívánt hitelösszeget
  • Növeld a futamidőt

X Ft hitel Y év futamidőre
havi Z Ft-tól, Q % THM-től.

Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Bankmonitor

Nézzük, érdemes-e ennyi igazolás beszerzésével vesződnünk, vagy inkább forduljunk a piaci hitelek felé!

Ha az adható hitelösszeget nézzük, akkor egyértelműen a piaci hitelek vezetnek. Csak az ingatlan értéke és jövedelmünk teherbíró képessége szab határt.

Támogatott hitelek esetében új lakás vásárlásakor maximum 15, míg használt lakás vásárlásakor 12,5 millió forinthoz juthatunk és az ingatlan vételára is maximalizálva van.

Futamidő tekintetében nincs különbség a két hiteltípus között, mivel a támogatás csak az első öt évben jár.

Jöjjön egy konkrét példa!

Kinéztünk egy 15 milliós használt lakást, van 5 millió forint készpénzünk. Vagyis 10 millió forintra lesz szükségünk. 20 éves futamidőben gondolkodunk és legyünk egy két keresős, egy gyermekes család.

Milyen hitelt válasszunk? 

A jobb átláthatóság kedvéért táblázatos formában mutatjuk meg a részleteket.

Otthonteremtési kamattámogatott jelzáloghitel

Egy 10 millió Ft-os 20 éves futamidejű támogatott lakáshitel esetén a havi törlesztőrészlet több mint 6 ezer forinttal magasabb, mint a piaci hitel esetében. Az államilag támogatott hitelnél ugyanis az ügyfél által fizetendő kamat minimumát is meghatározzák, ami jelenleg 6%, míg a piaci hitel kamata referencia kamathoz kötött, ami lehet a 3, 6 illetve 12 havi BUBOR, illetve hosszabb időre rögzített kamatozású. Ez utóbbi esetben a rögzített időszak 3, 5, de akár 10 év is lehet.

Piaci kamatozású lakásvásárlási jelzáloghitel

A 6. évtől, amikor a támogatási időszak lejár, még mindig előnyben van a piaci hitel törlesztője a jelenlegi kamatkörülmények között. A teljes visszafizetendő összeg tekintetében a piaci hitel előnye a támogatott hitelhez viszonyítva valamivel több, mint 1 millió forint. Ez már elég jelentős összeg, azonban ne felejtsük el, hogy 20 éves időtávon sok minden történhet! Ha azt gondoljuk, hogy ennél kedvezőbb már nem igen lehet a lakáshitelek kamata, törlesztőrészlete, azaz emelkedésre számítunk, akkor hosszabb kamatperiódust válasszunk. Ha pedig ezt a kamatemelést 5 éves időtávon belül gondoljuk, hogy bekövetkezik, akkor mindenképpen érdemes a támogatott hitelek előnyeit kihasználni!

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb, vagy írj a jobb oldalon található “Kérdezz tőlünk” felületen! Mindenkinek válaszolunk.

Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókban. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Lakáshitel vonatkozásában:

Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Személyi kölcsön tudnivalók

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

A Bankmonitor Csapata

Kapcsolódó tartalmak

Hogyan hat rád az MNB hitelpiaci szigorítása?

2018. 06. 19.

Októbertől változik a lakáshitelezés szabálya Magyarországon. Az MNB tegnapi bejelentése értelmében az igazolt jövedelem csak kisebb mértékben terhelhető majd meg hiteltörlesztéssel. Mit jelent mindez az átlagos hitelfelvevő számára? Mennyivel csökken...

Elszálltak a hozamok, mi lesz a hitelemmel?

Joggal vetődik fel a lakáshitelesekben a kérdés, és mivel sok tévhit kering a témáról, gyorsan összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a hozamemelkedés hatásairól. A legfőbb megállapítás, hogy aki fix kamatú hitelt...

Kevesebb lakáshitelt vehetsz fel októbertől

2018. 06. 18.

Az MNB átalakítja a lakáshitelezési szabályokat, melynek egyenes következménye, hogy októbertől kevesebb hitelt vehet fel a magyar lakosság. Ez alól csak egy kivétel lesz: ha legalább 10 éves kamatrögzítést választasz,...

Óvatosan a hitelekkel, nehogy ismét csapdába essünk!

Az ingatlanárak megemelkedése egyre többeket késztet hitelfelvételre, de nem mindegy, hogy miként járunk el. A legrosszabb forgatókönyv, ha gyorsan változó hitelt veszünk fel és túl sok időre. Elemzésünkben többek között...

Blogajánló

  • alapblog

    Tények – különkiadás

    – Kínai tőzsde kétéves minimumon: – A BUX index 4 nagy komponense közül kettő egyértelmű hosszú távú eső trendben (Mtelekom, Richter), kettő gyanúsan tapad az...

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.