Hírdetés

Sok készpénzt veszel fel ATM-ből? Ingyen is megúszhatod, ha jól választasz!

szerző: |
Frissítve:
 

Valószínűleg tudsz arról, hogy havonta két alkalommal ingyenesen juthatsz készpénzhez bankjegykiadó automatából. Vannak azonban olyan részletek, amelyekkel már kevesebben vannak tisztában, azt pedig még kevesebben tudják, hogy van amikor olcsóbb, ha nem kérjük az állam által biztosított, egyébként remek lehetőséget.

Kezdjük azzal, hogy pontosan mit kell tudni az állam által biztosított ingyenes készpénzfelvételi lehetőségről.

Lehetőség mindenkinek – Milyen feltételekkel?

Az első és talán legfontosabb az, hogy ezt minden magyarországi banknak biztosítania kell, vagyis önmagában nem befolyásolja, hogy melyik pénzintézet számlája lesz a legkedvezőbb a számunkra. Legalább ennyire fontos, hogy havonta 2 két alkalommal, az összesen legfeljebb 150 ezer forint összegű készpénzt bármelyik hazai bank forint ATM-jéből felvehetjük. Ez utóbbi azért lényeges, mert bár csaknem 5 ezer ATM működik Magyarországon, van bank, amelyik több százat üzemeltet, míg más automatáit egy kezünkön meg tudnánk számolni. Azzal, ha bármelyik bank készülékét használhatjuk, az esélyek kiegyenlítődnek. Előfordulhat például, hogy a számunkra legolcsóbb banknak nincs a környékünkön ATM-je, ám ez nem is olyan nagy probléma, ha más pénzintézeté elérhető a közelben.

Havonta egyszer 400 ezer Ft készpénz felvételének költsége saját banki ATM-ből

Persze nem mindenki használja ki a lehetőséget, sokszor azért, mert néhány apró feltétellel nincs tisztában. Az egyik ilyen „buktató” az, hogy kizárólag arra a számlára vonatkozik a lehetőség, amelyikre ezt megigényelte a tulajdonos. Vagyis, ha valakinek több számlája van, ám nem arra igényelte a lehetőséget, amelyikről rendszeresen készpénzt vesz fel, akkor bizony fizet, mint a katonatiszt.

Az sem mindenki számára világos, hogy a lehetőség a számlához, nem pedig a bankkártyához kapcsolódik, ezért, ha egy számlát többen használnak – jellemzően a férj és a feleség -, akkor ők együttesen juthatnak hozzá díjmentesen 150 ezer forinthoz havonta.

Hírdetés

Hírdetés

Lehet jobb az állam által biztosított ingyenességnél?

Talán meglepő, de az sem evidens, hogy érdemes kérnünk az állam által biztosított készpénzfelvételt, ugyanis a bankok akár jobb alternatív ajánlattal is előrukkolhatnak. Itt azt kell kiemelni, hogy a kedvező feltételek szinte minden esetben a saját ATM-ekre vonatkoznak, vagyis, ha más bank készülékére vagyunk utalva, akkor ezek nem feltétlenül érik meg a számunkra. Ugyanakkor, ha keveselljük a havi 150 ezer forint készpénzt, akkor érdemes utánanézni a lehetőségeinknek, mert esetleg komoly összegeket spórolhatunk meg.

Havonta egyszer 400 ezer Ft készpénz felvételének költsége idegen banki ATM-ből

A CIB ECO bankszámlának például nem csak havi és tranzakciós díja nincs – feltéve, hogy a Bankmonitoron keresztül igényled -, de ha lemondasz az állam által biztosított ingyenes készpénzfelvételről, akkor havi egy alkalommal ingyen juthatsz pénzhez bármelyik CIB ATM-ből. Bár összeghatár itt nincs, a lehetőség természetesen nem korlátlan, a felvehető összeg függ az adott automata töltöttségétől és beállításától, ám 150 ezer forintnál ez jellemzően nagyobb összeget jelent.

A Raiffeisen Premium Gold 2.0 számlacsomagnál még érdekesebb az ajánlat: ha kérjük a jogszabályban előírt két ingyenes készpénzfelvételt, a bank további 2 felvételt tesz ingyenessé bármely Raiffeisen ATM-ből. Ám, ha nem tartunk erre igényt, akkor az első 4 Raiffeisen ATM-ből történő készpénzfelvétel ingyenes.

Az OTP Bank kedvezménye más típusú, itt különböző ATM csomagok közül választhatunk viszonylag baráti áron, az ára pedig attól függ, hogy havonta hány alkalommal vennénk fel ingyenesen készpénzt OTP automatából. A „2 ATM csomag” 412 forintba kerül havonta, míg az „5 ATM csomag”-ért 705 forintot kér a pénzintézet.

Érdemes a Gránit Bank Bajnok számlacsomagjáról is szót ejteni, ugyanis itt a számlavezetési díjban havi 4 darab ingyenes készpénzfelvétel van benne, ráadásul bármelyik (!) hazai bank automatájából. Más kérdés, hogy az ingyenes számlák így is megelőzik, ám a teljes kínálatot nézve ez az ajánlat is nagyon kedvezőnek számít jelenleg.

Bankmonitor tipp

Remek lehetőség az állam által biztosított ingyenes készpénzfelvételi lehetőség, ám első körben azt ellenőrizd, hogy egyáltalán kihasználod-e azt. A következő költségcsökkentő lépés az lehet, ha megnézed, a személyes készpénzfelvételi szokásaiddal vajon akad-e olyan banki ajánlat, ami még ennél is kedvezőbb lehet a számodra. Ebben segíthet a Bankmonitor bankszámla kalkulátora:

Hírdetés