Hírdetés

Sok lakáshitelnek már emelkedik a havi törlesztője

szerző: |
 

A járványveszély és a gazdasági visszaesés miatt az MNB kamatot emelt az elmúlt időszakban. Ennek hatása pedig a jövő hónaptól már érezhető is lesz, ugyanis számos változó kamatozású lakáshitelnek – ezek azon hitelek, melyek kamatát a bank éven belül egyoldalúan módosíthatja – a törlesztőrészlete 6-7 százalékponttal emelkedni fog májustól.

Miért hat az MNB lépése a lakáshitel kamatokra?

Az MNB április 2-án új egyhetes betétet vezetett be, melynek kamata 0,9%. Ez szükséges volt, hiszen a forint árfolyama jelentősen csökkent, megközelítette a 370 Ft/EUR értéket. A jegybank kamatemelése azonban hatással van a hitelek kondícióira is, ugyanis a BUBOR (azt mutatja meg, hogy a bankok milyen kamaton adnának hitelt egymásnak különböző futamidőkre) nagysága is azonnal megemelkedett. Márpedig az éven belül változó kamatozású kölcsönöknél a kamatperiódus hosszával megegyező futamidejű BUBOR értékének alakulása alapján módosulnak a hitelek kamatai is.

Hírdetés

Hírdetés

Hogyan hat ez a meglévő lakáshitel állományra? 

Márpedig jelenleg a meglévő lakáshitel-állomány jelentős része változó kamatozású, emiatt több százezer családot érinthet a kamatemelkedés. Ez annak is köszönhető, hogy a régi devizahiteleket a forintra váltásuk során 3 havi BUBOR-hoz kötött, változó kamatozású hitellé alakították át.

A 3 havi BUBOR 2020. április 28-i értéke 1,10% volt – az ezen a napon érvényes érték alapján határozzák meg a májusban átárazódó hitelek kamatát -, ez közel 1 százalékpontos emelkedést jelent a év elejéhez képest. Ez az emelkedés azonban még mindig elmarad a forintra váltáskor – 2015. februárjában – érvényes  3 havi BUBOR értékétől.

Mit is jelent ez a kamatemelkedés? Ezt egy 8 millió forint összegű, 15 éves hátralévő futamidejű forintra váltott deviza lakáshitel példáján keresztül mutatjuk be. A kölcsönnek 2020 februárban, majd ezt követően májusban változik meg a kamata a 3 havi BUBOR értékének megfelelően. A referencia mutatóra még 2,5% kamatfelárat tesz a bank, melynek mértéke fix, nem változik a futamidő alatt.

A februári törlesztőrészlet közel 54 ezer forint volt, ez azonban májustól 57,5 ezer forintra emelkedne, ami 6,64 százalékpontos emelkedést jelent.  Emiatt a hátralévő futamidő alatt összesen 630 ezer forinttal kellene az adósnak többet visszafizetnie. Azonban a havi törlesztőrészlet összege még mindig elmaradna attól, mint ha végig a 2015. februári kamatoknak megfelelően kellene törleszteni a hitelt.

Milyen hatással lehet a kamatemelkedés az új lakáshitelekre?  

Egy 15 millió Ft összegű, 20 éves futamidejű 1 éves kamatperiódusú lakáshitelt a Bankmonitor Lakáshitel Kalkulátora alapján jelenleg 2,77%-os kamattal lehet igényelni – 400 ezer forint havi jövedelem beállítása esetén. A hitel havi törlesztőrészlete pedig 81 473 forint. A konstrukcióhoz kapcsolódó referenciamutató – 12 havi BUBOR – értéke 0,47%. Az egy éves BUBOR nagysága azonban szintén megemelkedett, 2020.04.28-i értéke 1,16%, vagyis 0,69 százalékponttal magasab. Ez a kamatemelkedés a havi törlesztőrészlet 5 ezer forintos növekedését eredményezné. Természetesen ez a változás nem épül be automatikusan a kondíciókba, a bankok dönthetnek úgy, hogy a kamatfelár csökkentésével tartják a jelenleg kínált kamatokat májusban is.

További jó hír, hogy az új hiteleknek csupán jelentéktelen százaléka változó kamatozású. Emiatt az új lakáshiteleknél egy kamatemelkedésnek sem lenne jelentős hatása.

Egy hitelkiváltással elkerülhető a kamatemelkedés

Egy meglévő, változó kamatozású lakáshitelt pedig le lehet cserélni kedvezőbb kamatozásúra, vagy akár biztonságosabbra is. Hitelkiváltásnak nevezik azt, amikor a meglévő hitelt egy újra cserélik, gyakorlatilag az új kölcsönből fizeti ki korábbi tartozását az adós.

Egy hitelkiváltással a fentiekhez hasonló kamatváltozások kivédhetők, hiszen bárki lecserélheti meglévő változó kamatozású hitelét egy kiszámíthatóbbra. Joggal merülhet fel a kérdés: a kiszámítható hitelek kamata nem emelkedett az utóbbi időben?

Példaként nézzük meg, hogy milyen feltételekkel lehetett igényelni az idei évben egy 8 millió forint összegű, 15 éves futamidejű lakáshitelt. Az adós a jelenleg legnépszerűbb 10 éves kamatperiódusú konstrukciót választja, vagyis kamata egy évtizeden át nem változhatna meg. Az igénylők jövedelme havi nettó 400 ezer forint.

Megnéztük a Bankmonitor Lakáshitel Kalkulátorával, hogy a fenti paraméterek mellett idén minden hónap 10-én melyik a legkedvezőbb kölcsön. Gyakorlatilag ebben az évben ugyanazokkal a kondíciókkal elérhettük a legkedvezőbb 10 éves kamatperiódusú lakáshitelt, vagyis a bankok nem változtattak jelentősen ezeknél a konstrukcióknál a paramétereken. Azt természetesen nem tudhatjuk hogyan alakul a kölcsön májusi kamata, mivel az nem függ közvetlenül semmilyen mutatótól, természetesen elképzelhető a közeljövőben változás.

Ugyanakkor az jól látható, hogy a BUBOR emelkedése miatt a hosszú kamatperiódusú lakáshiteleket már a kamat nagysága is egyre inkább vonzóvá teheti a változó kamatozású konstrukciókkal szemben. Ráadásul a kamat mellett egy hitelkiváltásnál a kiszámíthatóság, a biztonság is fontos szempont lehet.

Ha változó kamatozású hiteled van, akkor egy hitelkiváltás pénzügyi előnyét az határozza meg, hogy a kölcsönödnél mekkora a kamatfelár nagysága, amellyel még a referencia mutató – BUBOR – értékét a bankod megnöveli a hiteled kamatának kiszámítása során. Néhány adat megadásával azonban kiszámíthatod a Bankmonitor Hitelkiváltás Kalkulátorának segítségével, hogy melyik a legkedvezőbb kiváltási ajánlat számodra. Ami biztos, hogy ha változó kamatozású hiteled van, akkor kamatod fixálásával kiszámíthatóbbá tudod tenni havi törlesztőrészleteid alakulását.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

 

 

 

 

 

Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

 
Hírdetés