A drága lakáshitel ellenszere – Mennyit nyerhetsz egy hitelkiváltással?

A drága lakáshitel ellenszere – Mennyit nyerhetsz egy hitelkiváltással?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2024-03-07
 

Míg egy éve még a kétszámjegyű kamatok korát éltük, idén végre érdemben lejtmenetbe kapcsoltak a lakáshitel kamatok: mostanra bőven 6 százalék alatti kamattal is találni lakáshitelt. Ez nem csak azoknak jó hír, akik kivártak a lakásvásárlással, hanem azoknak is, akik szabadulnának egy korábban drágán felvett kölcsöntől. Mennyit nyerhetünk egy hitelkiváltással? Járj utána a részleteknek cikkünkből!

2023 ősze óta lassacskán, de folyamatosan enyhülnek a 10 éves kamatperiódusú és a fix kamatú lakáshitelek költségei. Az “önkéntes” kamatplafon és a normalizálódó infláció megtette hatását: 2024. márciusában már 6 százalék alatti kamatokkal is találkozhatunk, pedig egy éve még alig láthattunk 10 százalék alatti lehetőséget.

Minden jel arra mutat, hogy az ingatlanpiac fellélegezhet, hiszen látszik is, hogy az adásvételek száma is emelkedik (idén januárban dupla annyi lakáscélú jelzáloghitelt folyósítottak a bankok, mint amennyi az egy évvel ezelőtti érték volt), az adásvételek száma tovább emelkedhet, viszont a kamatok és a lakásárak érdemi csökkenésére aligha számíthatunk.

Eljött tehát a cselekvés ideje, vagyis ha egy kedvezőtlen lakáshitellel rendelkezel, akkor itt lehet számodra a hitelkiváltás aranykora. De mit értünk hitelkiváltás alatt pontosan? Kinek érdemes élnie a lehetőséggel? Milyen anyagi előnyei és költségei lehetnek?

Hirdetés

Hirdetés

Kerülj jobb anyagi helyzetbe hitelkiváltással!

Ha korábban magas kamattal voltál kénytelen lakáshitelt felvenni, akkor érdemes megismerkedned a hitelkiváltás lehetőségével, amellyel lecserélheted meglévő drága kölcsönöd egy kedvezőbb hitelre.

Jó tudni
Ha korábban fedezetet nem igénylő kölcsönt, vagy kölcsönöket vettél fel, például személyi hitelt, áruhitelt, folyószámlahitelt, akkor az adósságrendező hitel lehet számodra az ideális megoldás.

Mennyit nyerhetsz?

Ha például 2023 elején egy 20 millió forintos, 20 éves futamidejű, végig fix kamatozású lakáshitelt vettél fel, akkor havonta 172 134 forintot kell törlesztened utána (500 ezer forintos jövedelemmel). Ezt a kölcsönt jelenleg érdemes lehet lecserélni egy hasonló paraméterekkel rendelkezőre, melynek törlesztőrészlete 142 806 Ft. A csere havonta közel 30 ezer forintot számít, a teljes futamidőt tekintve pedig összességében közel 7 millió forintot spórolhatsz.

Milyen költsége van a hitelkiváltásnak?

Nem kérdés, hogy megéri-e, még akkor is, ha az új hitel felvételének és a régi kölcsön visszafizetésének is költsége lesz. A meglévő hitel végtörlesztésének a díja jellemzően a fennálló tartozás 1-2 százaléka, banktól és hiteltípustól függően. Ezen túl, ha bizonyos időn belül fizetjük vissza a kölcsönt, azzal is számolnunk kell, hogy a felvételkor igénybe vett kedvezmények egy részét is meg kell térítenünk.

Az új hitel igényléséhez kapcsolódóan közjegyzői és értékbecslői díjra lehet számítani. Ez utóbbiak akár több mint százezer forintra is rúghatnak, ugyanakkor az egyszeri költségek egy részét vagy egészét a pénzintézetek visszatéríthetik, vagy elengedhetik kedvezményesen. Az elérhető anyagi előny kiszámolásakor tehát érdemes a költségeket is számításba venni.

A hitelkiváltás nem elhanyagolható további előnyei

A cserével tehát elsődleges, hogy jobb anyagi helyzetbe kerüljünk, de bizonyos esetekben számos más előny is járhat a hitelkiváltással.

Ilyen lehet például, ha egy kevésbé biztonságos (változó kamatozású, vagy rövidebb kamatperiódusú) kölcsönt hosszabbra, vagy végig fix kamatozásúra cseréljük le. Bizonyos esetekben a futamidőn is lehetőségünk lehet rövidíteni, így hamarabb szabadulhatunk az adósságtól, illetve a korábban bevont több fedezeti ingatlanból egy vagy több felszabadíthatóvá válhat a teher alól, ami igaz lehet az adóstárs vagy társigénylő szükségességére is. Emellett akár hitelképességünket is visszaállíthatjuk.

A cserével nem csak egy, hanem több tartozástól is szabadulhatunk – vagyis ha például személyi kölcsönnel és lakáshitellel is rendelkezünk, ezeket egybegyúrva és egy új jelzáloghitelbe rendezve a továbbiakban nem csak kedvezőbb feltételekkel, de egyszerűbben és átláthatóbban is törleszthetünk, hiszen csak egy bank felé lesz adósságunk.

Ötlet
A gyermeket tervező házaspárok számára a Babaváró hitel szintén kiváló lehetőség a meglévő hitelek rendezésére, ugyanis az akár 11 millió forintos kamatmentes kölcsön szabadon, így akár hitelkiváltásra, adósságrendezésre is felhasználható.

Egyszerű menet lesz?

Az elinduláshoz érdemes összehasonlítani az elérhető lakáshitel ajánlatokat a Bankmonitor kalkulátorával. Ha van jelenleg kedvezőbb ajánlat a meglévő kölcsön(ök)nél, akkor viszont érdemes mielőbb független szakértői támogatást kérni, hiszen a folyamat avatatlanként számos útvesztőt rejthet.

A Bankmonitor szakértője az egyéni élethelyzetednek leginkább megfelelő konstrukciót és bankot tudja javasolni, valamint végigvezet az igénylési és visszafizetési folyamaton. A tanácsadás ráadásul kötelezettségmentes és mindvégig díjmentes.

Nézd meg, melyek most a legkedvezőbb lakáshitelek a Bankmonitor hitelkalkulátorával és add le érdeklődésed a szimpatikus termék mellett! Kollégánk hamarosan felveszi Veled a kapcsolatot.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.

A megadott hitelösszeg, futamidő és jövedelem kombinációra nem találtunk megfelelő ajánlatot.

De ne aggódj, megtaláljuk a hiteled!

Tudd meg néhány kattintással, hogy mennyi lakáshitelt kaphatsz. Kisebb hitelösszegre, hosszabb futamidőre vagy extra bevont jövedelem mellett megtalálod a megfelelő hitelt a kiszemelt ingatlan megvásárlására.

Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Hirdetés