A lakásállomány mindössze fél százaléka korszerűsödhet az új otthonfelújítási támogatásból

A lakásállomány mindössze fél százaléka korszerűsödhet az új otthonfelújítási támogatásból
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2024-04-08 Frissítve: 2024-04-09
 

Júniustól indul az új otthonfelújítási program. A bejelentés alapján 108 milliárd forint összegben igényelhetnek a családok támogatást, egyenként pedig legfeljebb 6 millió forint összegű kedvezmény kérhető, melyből mintegy 20 000 családi ház újulhat meg. Ez nagyságrendileg a hazai lakásállomány 0,44 százaléka.

Júniusban indul az új otthonfelújítási támogatás, ami az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére kínál legfeljebb 6 millió forint támogatást. A teljes keret 108 milliárd forint lesz, a kormány bejelentése alapján várhatóan mintegy 20 ezer család használhatja ki a kedvezményt.

A 4,5 millió lakás kevesebb, mint fél százaléka újulhat meg

A „Nemzeti Épületenergetikai Stratégia 2015” megnevezésű dokumentum (NÉS 2025) adatai alapján 2013-ban mintegy 4 363 754 lakás volt hazánkban, melyből 2 241 719 volt 1990 előtt épült családi ház. 2013 óta – ezt az évet is beleszámolva – 2023 végéig  azonban összesen 173 747 darab lakás épült, vagyis ennyivel nőtt az állomány, ugyanakkor 20 647 lakást elbontottak. Eszerint összesen 4 516 854 lakás van jelenleg Magyarországon. Ha abból indulunk ki, hogy az összes elbontott lakás régi, 1990 előtt épült ingatlan volt, akkor 1 137 189 olyan családi ház lehet most, amelyre ki lehetne használni az új támogatást.

További fontos kitétel még, hogy kizárólag olyan ház újítható fel a támogatásból, amelyik rá van kötve a vezetékes gázhálózatra. Erről pontos adatunk nincs, de a NÉS 2025 szerint a hazai családi házak 58,2 százaléka gázfűtésű (36,6 százalék gázcirkó, míg 21,6 százaléka gázkonvektor). Ha abból indulunk ki, hogy ez az arány a régi épületekre is igaz, akkor mintegy 1 292 664 ingatlan lehet érintett. (Így kaptuk meg a fönt már kiemelt számot.) Ez alapján a teljes lakásállomány mintegy 28,62 százaléka megfelelhet a támogatás feltételeinek. 

Jó tudni
A Bankmonitor szakértői szerint, ahogy egyre régebbi ingatlanokat vizsgálunk, úgy csökken a gázfűtéssel rendelkező házak aránya. Emiatt az összes családi házra vetített aránytól elmaradhat az 1990 előtt épült ingatlanok esetében a gázfűtéses lakások aránya.

A kormány becslése alapján mintegy 20 ezer családi ház újulhat meg az új támogatásból, ez a teljes hazai lakásállomány 0,44 százaléka. Ha az 1990 előtt épült, gázfűtéses családi házakat vizsgáljuk, akkor az új lakástámogatásból ezen állománynak a 1,55 százaléka korszerűsödhet.

Fontos
Előreláthatóan akkor is óriási hajsza indulhat meg az új kedvezményért, ha a gázfűtéses – vezetékes gázzal rendelkező – házak számát az előző levezetésben túlbecsültük. A 20 ezer igénylés ugyanis érdemben elmaradhat a potenciálisan megfelelő családi házak számától.

Hirdetés

Hirdetés

Mit lehet tudni a 2024-ben induló lakásfelújítási támogatásról

  • A támogatás összege legfeljebb 6 millió forint lehet. Ennek egy része vissza nem térítendő támogatás, míg másik része egy kamatmentes kölcsön lesz. A pontos arány járásonként eltérő lehet, előreláthatóan 2,5-3,5 millió forint körül alakulhat a két elem összege külön-külön. Amelyik járásnál eléri az átlagjövedelem az országos átlag 110 százalékát, ott legfeljebb 2,5 millió forint lehet a vissza nem térítendő támogatás. Azon járásoknál, ahol az átlagjövedelem az országos átlag 75-110 százaléka között van, ott a vissza nem térítendő rész maximum 3 millió forint lesz. Legfeljebb 3,5 millió forint a vissza nem térítendő támogatási azon területeken, ahol az átlagbér az országos átlag 75 százaléka alatt van.
  • A támogatott kölcsön kamatmentes, futamideje legfeljebb 8 év. A törlesztőrészlet 25-36 ezer forint között lehet.
  • A munkálatok költségvetése nem haladhatja meg a 7 millió forintot. Egy ilyen munkálathoz legalább 1 millió forint önerőre is szükség lesz.
  • A kedvezményből kizárólag 1990 előtt épület családi házak energetikai korszerűsítési finanszírozható. Elvárás továbbá, hogy az épületek rá legyenek kötve a vezetékes gázhálózatra.
  • A támogatásból elvégezhető munkálatok köre: szigetelés, nyílászárók cseréje, használati melegvíz rendszer korszerűsítése, fűtésrendszer korszerűsítése (gázkazáncsere és kapcsolódó kéménybélelés).
  • A munkálatok befejeztét követően az épület energiafelhasználásának legalább 30 százalékkal kell csökkennie.

Nem vagy jogosult a lakásfelújítási támogatásra, de korszerűsítenéd otthonod? Nézd meg milyen piaci hitelből finanszírozhatod meg céljaidat.

Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Amennyiben lejárt, ki nem fizetett banki tartozás miatt szerepelsz a KHR listán, nem kaphatsz hitelt.
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
hitel évre
Havi törlesztőtől
THM-től
Beállításaid alapján ezekkel a
kondíciókkal érhető el személyi kölcsön
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el, szakértőnk telefonon keresni fog a további részletekkel kapcsolatban.
  • Milyen kamattal, teljes visszafizetéssel és induló költséggel számolhatsz?
  • Mennyi idő alatt és milyen feltételekkel kaphatod meg a fenti hitelt?
  • Szakértőink segítenek bármilyen felmerülő kérdésedben
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az Adatvédelmi szabályzatba foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Itt folytasd az igénylésed
Plussz adataiddal eléred
előzetes hitelminősítésed eredményét
személyre szabott hitelajánlatodat
Hirdetés
Hirdetés