Babavárót igényeltél a Sberbanktól? Mutatjuk, mire számíthatsz!

Babavárót igényeltél a Sberbanktól? Mutatjuk, mire számíthatsz!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2022-03-03 Frissítve: 2024-06-27
 

Sok fiatal házaspár szembesül most azzal, hogy már beadták Babaváró igénylésüket az éppen végelszámolás alatt álló Sberbankhoz, ám a pénzintézet még nem utalta el számukra a megigényelt összeget. Mit tegyenek ők most?

A Babaváró hitel rendkívül népszerű a fiatal házasok körében, hiszen az első 5 évben mindenképpen kamatmentes, ha pedig ezen idő alatt gyerek születik, akkor a futamidő végéig az is marad, valamint 3 évre még fel is függeszthető a hitel törlesztése. A második gyerek érkezésekor újabb 3 éves fizetési moratórium következik, ezen kívül elengedik a fennálló tartozás 30 százalékát, a harmadik babánál pedig az adósság véglegesen megszűnik.

Egészen a közelmúltig a Sberbank is nyújtott Babaváró hitelt, vannak azonban olyan igénylők, akik már benyújtották az igénylésüket, ám a folyósítás még nem történt meg. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss tájékoztatója szerint ők már biztosan nem kapják meg a várt összeget, ugyanis a Sberbank megszüntette a működését, így utalást sem teljesíthet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy le kell mondaniuk a lehetőségről, ezt követően más banknál újra megigényelhetik a Babavárót, a jogszabály ugyanis csak azt tiltja meg, hogy valaki többször vegye fel az állami kamattámogatású konstrukciót. Jelen helyzetben pedig az aláírt szerződés sem jelenti azt, hogy az igénylő ténylegesen felvette a támogatott kölcsönt.

Egyelőre tisztázatlan, hogy mi történik azokkal a párokkal, ahol bármelyik pillanatban megszülethet a baba, hiszen a Babaváró esetében kizárólag az igénylés benyújtását követően született gyerek leigazolását követően véglegesedik a kamatmentesség. (Legalábbis addig, ameddig nem történik olyan dolog, ami miatt a család esetleg elveszítheti azt. Ilyen például a válás vagy a magyarországi lakcím megszűnése.) Az új igényléshez szükséges dokumentumok összegyűjtése napokba telhet, az újonnan kiválasztott bankhoz a kérelem benyújtásáig pedig akár meg is születhet a gyermek, emiatt pedig a Babaváró kedvezményeit illetően nem veszik figyelembe.

Egyelőre nincs információnk arról, hogy ilyen esetben mi lesz az eljárás, esetleg kapnak-e felmentést ebben az esetben a pórul járt családok , de eddig nem is nagyon volt még idő foglalkozni ezzel a kérdéssel.

Mindenesetre, aki a Sberbankhoz adta be a Babaváró igénylését, ám a folyósítás még nem történt meg, az minél hamarabb válasszon másik bankot. Érdemes lehet ehhez hiteltanácsadó segítségét kérni, aki ismeri a banki gyakorlatokat, illetve a jellemző átfutási időket, ugyanis ezt illetően lehetnek különbségek. Bankmonitoron keresztüli igénylés esetén az Erste Bank például 10 nap helyett 2 napos hitelbírálati időt vállal, ráadásul az igénylést az interneten keresztül, személyes jelenlét nélkül is be lehet nyújtani.

Bár némileg más kérdés, de sok pár kérdezi a Bankmonitor szakértőitől, hogy mit tegyenek akkor, ha a Sberbanktól igényeltek Babaváró hitelt, a pénzintézet pedig az összeget már átutalta a számlájukra. Számukra fontos tanács, hogy a hitelüket mindenképpen fizessék tovább, ám ügyeljenek arra, hogy a Babaváró törlesztőrészleteit a jövőben a 10300002-13306634-00014902 (HUF) számlaszámra utalják, a közlemény mezőbe pedig írják be a kölcsönszerződésük azonosító számát.

A végelszámolás alatt álló bank ügyfelei idővel másik hazai pénzintézethez kerülnek majd át, ám ez a hitelek kondícióit nem érinti majd, így az adósok mindössze annyit fognak érzékelni, hogy más lesz a bankjuk.

Mennyi
Babaváró
hitelt kaphatok?

Akár 200 ezer forint jóváírást
kaphatsz hiteled mellé, ha 2024. Október végéig megígényled.

Ft
Bankmonitor
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Ft
Ft
Érdekel a gyorsított, digitális Babaváró opciónk?
Erste Online Babaváró
  • folyósítás akár 3 nap alatt
  • nincs felesleges banki találkozó -
    Csak szerződéskötésre kell bemenned
  • ügyintézés otthonról -
    Töltsd fel a szükséges dokumentumokat és értesülj minden döntésről a Bankmonitor Ügyfélportál felületen
  • díjmentes
A számodra elérhető Babaváró hitel részleteit emailben küldjük el neked a következő fontos információkkal:
  • Mennyi a számodra elérhető hitel összege?
  • Mekkora lesz a havi törlesztés?
  • Miben térhetnek el egymástól az egyes bankok?
Add meg az elérhetőséged, és elküldjük a számodra elérhető Babaváró hitel részleteit e-mailben
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Szeretnéd felgyorsítani az igénylésed?
Töltsd ki az adatbekérőt!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

A Babaváró kalkulátor eredményét elküldtük a megadott email címedre.
Ha nem érkezik meg a kalkuláció néhány percen belül, ellenőrizd leveleződ „spam” vagy „levélszemét” mappáját is!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Hirdetés
Hirdetés