Egyre kevésbé hatékonyak a kreatív könyvelési trükkök!

Egyre kevésbé hatékonyak a kreatív könyvelési trükkök!

Hirdetés
Hirdetés

Cikk2023-01-19
 

Bár sokat fehéredett a gazdaság még ma is sok vállalkozó, illetve cég a bevételek eltitkolásával, be nem jelentett alkalmazottakkal és hasonlóan kreatív eszközökkel próbál adót és járulékot spórolni. Nos, úgy tűnik, hogy ez egyre kevésbé éri meg. A hatóságok szeme elől egyrészt egyre nehezebb elbújni, másrészt az átlátható működésnek lehetnek előnyei is.

A napokban végigfutott a sajtón egy a Tüzép-telepet üzemeltető cég esete, amely épp a kreatív könyvelés, és ebből eredően a folyamatosan veszteséges működés miatt tűnt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőreinek. (Az esetről a NAV számolt be közleményében.)

Gyanús az adóhivatalnak a tartósan veszteséges működés

Jó tudni, hogy az adóhivatal figyeli az olyan adózók tevékenységét, amelyek a bevallásaik alapján folyamatosan veszteségesen működnek. Így jutottak el ahhoz a Tüzép-telepet üzemeltető egyéni vállalkozóhoz is, aki (ahogy az a későbbi vizsgálat során kiderült) 37 millió forint bevételt titkolt el. A vállalkozó személyi jövedelemadó (szja) bevallásában több mint 30 millió forint veszteséget mutatott ki. Amikor azonban a NAV revizorai alaposan átvizsgálásták az iratokat, számos jel arra mutatott, hogy a veszteség csak papíron létezik.

A NAV közleménye a figyelmeztető jelek között említette meg

  • a házipénztár tartósan negatív egyenlegét, amely arra utal, hogy a vállalkozó a kiadásait rendszeresen úgy fizette, hogy arra nem volt lekönyvelt fedezete.
  • Az értékesítési és a beszerzési számlákat összevetve lényegesen nagyobb haszon volt kimutatható, mint amit a könyvelés tartalmazott.

Az adatokból végül kiderült, hogy a vállalkozó valójában nyereségesen működött, csak a bevételek jelentős részéről nem adott számlát, és nem is könyvelte le azokat. A vállalkozó önellenőrzéseket nyújtott be, pótlólag 37 millió forint eltitkolt bevételt vallott be, és közel 10 millió forint adót fizetett meg. (Arra, hogy kapcsolódott-e az eljáráshoz büntetés, és volt-e egyéb szankció, a közlemény nem tért ki.)

A példa jól mutatja azt, hogy a hatóságoknak már egyre hatékonyabb az eszközrendszere ahhoz, hogy a gazdaság szürke szereplőit megtalálják. Az esetleges morális fenntartásokon túl, nem csak a lebukás veszélye miatt érdemes azonban a vállalkozóknak és a cégeknek szabályszerűen működni.

Hirdetés

Hirdetés

Megéri az átlátható működés

Aki vállalkozik tudja: vannak olyan időszakok, amikor elképesztően nagy szükség lenne pénzre a túléléshez, a növekedéshez, átmeneti nehézségek áthidalásához, bővüléshez… és az okokat akár sorolhatnánk itt holnap reggelig is. Persze egy jó ötlethez azért általában finanszírozót is lehet találni, a kérdés jellemzően csak azt, hogy mennyiért kapjuk meg átmenetileg vagy hosszabb időre a szükséges tőkét.

Nos, most olyan időszak van, amikor sok vállalkozónak lehet szüksége tőkére. Jó hír, hogy az olcsó forrásban sincs hiány: a Széchenyi Kártya Program MAX+ konstrukciók a hitelcélok széles körére igényelhetőek évi fix 5 százalék kamat mellett. (A részletekről korábbi összefoglalónkból tájékozódhatsz.) Az ajánlat a 20 százalék fölötti inflációs környezetben rendkívül kedvező, ám a pénzintézetek csak azoknak a vállalkozásoknak hiteleznek, amelyek tevékenysége pénzügyi beszámolóikból nyomon követhető.

Mennyi széchenyi hiteltkaphat a céged?
  • hitelösszeg:
    max. 1 milliárd Ft
  • kamat:
    max. 5% fix
  • futamidő:
    max. 10 év
Több mint egy kalkulátor,
adható hitelösszeg és termékajánlat, hitelezési
tapasztalatok, buktatók és tudnivalók
Bankmonitor
Ha nem tudod a pontosan a napot, add meg a hónap első napját!
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Válassz hitelcélt!
Sajnos nem vagy jogosult támogatás igénybevételére.
Az adatok alapján az új Széchenyi Kártya Program MAX+ feltételeinek megfelelsz!
A választott hitelcélnak ajánlott kedvezményes termékkonstrukció:
    Az elérhető hitel részleteit e-mailben küldjük meg a számodra
    • Milyen összegű hitelt kaphat a céged?
    • Milyen futamidő mellett?
    • Mi a különbség a bankok között?
    • Hogyan kerüld el a buktatókat?
    A Bankmonitor szakértője teljeskörű támogatást nyújt hiteligényedhez!
    Add meg adataidat, segítünk!
    Ft
    A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
    Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
    Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
    Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
    Hirdetés
    Hirdetés