Fontos információk az első ingatlant vásárlóknak

Fontos információk az első ingatlant vásárlóknak
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2015-01-14
 

A 2010-es évhez képest egyértelműen javult a 2013-ig terjedő időszakban a fiatalok lakáshoz jutási esélye: a hitelezési feltételek kedvezőbbé válása, a munkalehetőségek bővülése, illetve az alacsony inflációs szint egyaránt kedvezőbb helyzetbe hozták az első lakásukat megvásárolni szándékozók csoportját. A kedvező trend az FHB felmérése szerint 2014-ben is folytatódott. Mennyibe kerül az ingatlan és hogyan finanszírozható?

A 2008-ban kirobbant válság hatására bekövetkezett jelentős ingatlanár-csökkenés, úgy tűnik, a végéhez ért, az első lakásukat keresők által preferált ingatlantípusoknál az árak elérték a mélypontjukat, és az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján országos szinten is lassú emelkedésbe kezdhetnek. Az elemzés során vizsgált, a lakásárak jövedelemhez viszonyított arányának mutatóját 2014-ben további enyhe pozitív irányú elmozdulás jellemezte a 2013-as szinthez képest, de a várható lakáspiaci fordulat, és a jövőre nézve emelkedésbe kezdő árak miatt könnyen lehet, hogy most van mód a legkedvezőbb ár-jövedelem arányok mellett lakást megvásárolni. Az első lakást vásárlók számára ez a helyzet kedvező, hiszen ők nem szenvedik el a lecsökkent árak miatti veszteséget, hanem az alacsony árszintből profitálnak.

1., A háztartások jövedelmi helyzete javul

A lakásárak és a jövedelmek egymáshoz viszonyított alakulását mutató ábrából látható, hogy a lakásvásárlók egyre kedvezőbb helyzetbe kerülésének immár 6 éve töretlen trendje 2014-ben is folytatódott. Míg a válság előtt, 2007-ben több mint 1,9 hónapnyi jövedelemért lehetett egy lakás négyzetméterét megvásárolni, de még 2012-ben is több mint 1,3 hónapnyi jövedelemre volt szükség, 2014-ben 1,13 hónapnyi jövedelemért már hozzá lehetett jutni egy lakás egy négyzetméteréhez. 2013-ban még 10 százalékos volt a pozitív irányú elmozdulás, 2014-ben már csak valamivel 3 százalék alatt volt a javulás mértéke. Ez részben annak köszönhető, hogy a lakásárak a tavalyi 2 százalékkal szemben idén már várhatóan nem veszítenek értékükből, míg a jövedelmek mind a két évben nagyjából 3 százalék körüli mértékben bővültek.

2., A lakáshitelek kamata tovább csökken

Tavaly az inflációval párhuzamosan csökkentek a betéti és hitelkamatok, mindkét hatás kedvez a lakáspiac élénkülésének. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján folytatódott ez a trend, 2014 augusztusában a lakáscélú hitelek átlagos THM szintje már csak 6,8 százalék volt.

3., Az elérhető hitelek kamatszintje

A Bankmonitor lakáshitel adatbázisát vizsgálva megállapítható, hogy ma már átlagosnak tekinthető az 5,5% körüli THM-mel rendelkező hitel. A tényleges kamatszintet elsősorban két tényező befolyásolja: az igényelt hitelt ingatlan értékéhez viszonyított aránya (kedvező, ha 50%-nál nem magasabb a hitelarány, mely egyébként maximum 80% lehet) és a hitelt igénylő havi jövedelemszintje.

Ha kíváncsi vagy, hogy számodra milyen feltételekkel érhető el lakáshitel, töltsd ki az alábbi formot:

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.

A megadott hitelösszeg, futamidő és jövedelem kombinációra nem találtunk megfelelő ajánlatot.

De ne aggódj, megtaláljuk a hiteled!

Tudd meg néhány kattintással, hogy mennyi lakáshitelt kaphatsz. Kisebb hitelösszegre, hosszabb futamidőre vagy extra bevont jövedelem mellett megtalálod a megfelelő hitelt a kiszemelt ingatlan megvásárlására.

Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

A téma iránt érdeklődőknek figyelmébe ajánljuk a Duna House ingatlanpiaci elemzőjével készített interjúnkat:
Mennyivel nőhetnek még az ingatlanárak?

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb, vagy írj a jobb oldalon található „Kérdezz tőlünk” felületen! Mindenkinek válaszolunk.

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés