Már decembertől emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum. Mire elég ez, ha hitelt szeretnénk?

Már decembertől emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum. Mire elég ez, ha hitelt szeretnénk?

Hirdetés
Hirdetés

Cikk2023-11-16
 

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) csütörtöki ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. Eszerint a legkisebb keresetek már 2023 decemberében emelkedhetnek. A minimálbér 15 százalékkal, nettó 177 422 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, nettó 216 790 forintra növekedhet. A Bankmonitor szakértői megnézték, mire lehet elég a minimálbér akkor, ha valaki hitelt szeretne felvenni.

Amennyiben hitelt venne fel valaki, akkor elsősorban az igazolt nettó jövedelmének az összegén múlik, hogy kaphat-e hitelt, és ha igen, mekkora összegre számíthat. A lakáshiteleknél ezen kívül a fedezetként bevont ingatlan becsült forgalmi értéke döntő még, hiszen a bankok legfeljebb ennek 80 százalékáig hitelezhetnek, ám reálisabb 50-70 százalék közötti értékkel számolni.

A jövedelmet illetően az úgynevezett JTM – jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató – a mérvadó, eszerint 600 ezer forint nettó jövedelem alatt a kereset legfeljebb 50 százaléka fordítható hiteltörlesztésre, míg 600 ezer forinttól 60 százaléknál ránt be az adósságfék. (A JTM-ről itt írtunk korábban részletesen.) Ugyanakkor a bankok ma már minden esetben számolnak valamekkora megélhetési költséggel is  – ennek összege azonban eltérő -, és előbb ezzel csökkentik a nettó bevételt, és csak ezt követően számolnak JTM-et.

Némileg bonyolítja a helyzetet, hogy a bankok minden esetben meghatároznak egy minimális jövedelmet, ami alatt nem hiteleznek, ez rendszerint egy adósnál 150 ezer forint, míg ha több adós is szerepel egy ügyletben, náluk összesen 200-220 ezer forint körüli összeget várnak el. Ez azonban ugyancsak bankonként változó, így előfordulhat, hogy ugyanazt az embert az egyik helyen hitelezik, míg másutt kikosarazzák.

Hirdetés

Hirdetés

A hitel típusától is függ, hogy mire elég a minimálbér

Mivel a bankok rendszerint kicsivel a minimálbér alatt határozzák meg a hitelezéshez elvárt minimális nettó jövedelmet, aki ennyit keres, az a jövőben is hitelképesnek számíthat majd. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mekkora hiteltörlesztőt vállalhat be ez alapján az, illetve mekkora hitelösszeget igényelhet.

177 422 forint nettó jövedelem – a biztonság kedvéért 40%-os JTM-mel számolva! – elméletileg 70 970 forint havi törlesztő vállalható be, ám a hitelösszeg függ attól is, hogy mekkora az adott hitel kamata.

Ez fedezet nélküli személyi kölcsönnél például akár 3,5 millió forint hitelre is elegendő lehet a minimálbér 7 éves futamidőre, ám ha 5 évre venne venne fel valaki kölcsönt, akkor 2,8 millió forintot is elbírhat. A lehetőségek azonban bankonként nagyon eltérőek, hiszen ekkora jövedelemmel 16-22 százalék között szóródnak a kamatok, a drágább hitelből pedig kevesebb vehető fel ezzel.

Lakáshitelből a jövőbeni minimálbér a Bankmonitor számításai szerint körülbelül 8,3 millió forintra lehet elég 20 éves futamidőre végig fix, illetve 10 évente változó kamattal. Amennyiben az adós a futamidőt meghosszabbítja 30 évre, akkor a felvehető hitelösszeg akár 9,5 millió forintra is növelhető 40 százalékos JTM-mel, hiszen így a havi törlesztő jelentősen lefaragható. A futamidő meghosszabbítása azonban azzal jár, hogy a teljes visszafizetendő összeg nagyobb lesz, hiszen tovább kell kamatot fizetnünk a bank pénze után.

A jelenlegi CSOK hitelből – ennek kamata maximum 3 százalék lehet – nagyobb összeghez lehet hozzájutni a minimálbérrel: három meglévő vagy vállalt gyerekkel akár 14,5 millió forint is igényelhető. Mivel a 2024-től elérhető CSOK Plusz hitel kamata ugyancsak legfeljebb 3 százalék lehet, egy vállalt gyerekkel hasonló összeg lesz elérhető majd.

A szabad célú, ingatlanfedezet nélkül felvehető Babaváró hitel teljes egészében kihasználható a jelenlegi és az új minimálbérrel egyaránt, vagyis idén 10 millió forint, 2024-től pedig 11 millió forint lesz igényelhető ekkora keresettel. Ennek oka az, hogy a Babaváró az első 5 évben mindenképpen kamatmentes, így a maximális hitelösszeg havi törlesztője idén 46 ezer, jövőre pedig egyaránt 51 ezer forint alatt marad.

Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Amennyiben lejárt, ki nem fizetett banki tartozás miatt szerepelsz a KHR listán, nem kaphatsz hitelt.
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
hitel évre
Havi törlesztőtől
THM-től
Beállításaid alapján ezekkel a
kondíciókkal érhető el személyi kölcsön
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el, szakértőnk telefonon keresni fog a további részletekkel kapcsolatban.
  • Milyen kamattal, teljes visszafizetéssel és induló költséggel számolhatsz?
  • Mennyi idő alatt és milyen feltételekkel kaphatod meg a fenti hitelt?
  • Szakértőink segítenek bármilyen felmerülő kérdésedben
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban és az Online személyi kölcsön promóciós szabályzatban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Itt folytasd az igénylésed
Plussz adataiddal eléred
előzetes hitelminősítésed eredményét
személyre szabott hitelajánlatodat
Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés