Melyik most a legjobb OTP személyi kölcsön?

Melyik most a legjobb OTP személyi kölcsön?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2024-05-21
 

Az OTP Banknál fogyasztóbarát és normál személyi hitelt egyaránt igényelhetünk, bármelyik gyorsan és kevés papírmunkával rendelkezésünkre állhat, főleg, ha ennél a pénzintézetnél vezetjük a számlánkat. De melyik ajánlatra érdemes most lecsapni? Esetleg más bank kedvezőbb kondíciókat kínál? Utánajártunk, és az igényléshez is adunk néhány életmentő tippet.

Milyen célra igényelhető személyi kölcsön az OTP banknál?

Az OTP Bank szabad felhasználásra, lakásfelújításra és hitelkiváltásra is kínál személyi hiteleket. A konstrukció népszerűsége egyértelműen a rugalmasság, hiszen akár aznap, de legfeljebb néhány napon belül elérhető, nem szükséges hozzá ingatlanfedezet, a hitelösszeg pedig akár a 10 millió forintot is elérheti.

Fontos tudni, hogy a felújításra vagy hitelkiváltásra igényelhető személyi hitelek kizárólag a hitelcél szerint használhatók fel, a költségük jellemzően kedvezőbb a szabadon felhasználható hitellel szemben. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a célhoz kötött konstrukciókhoz társul a legtöbb feltétel és megkötés is.

Az OTP Otthon Személyi kölcsön lakásfelújításra igényelhető, de csak abban az esetben, ha az igénylő megfelel az alábbi feltételeknek:

  • 2 és 10 millió forint között kell lennie a hitelösszegnek;
  • Magyarország területén fekvő lakás, lakóház vagy birtokközpont jelleggel nyilvántartott ingatlan lakáscélú épülete újítható fel;
  • az igénylőnek az ingatlanban tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie;
  • legalább egy 25 év alatti gyermeket nevelő személy lehet igénylő, a gyermek lakcímének (állandó vagy ideiglenes) az igénylő lakcímével meg kell egyeznie;
  • és az ingatlan tulajdoni lapján nem szerepelhet elidegenítésre vonatkozó bejegyzés, végrehajtási jog, per és/vagy büntetőeljárás megindítása, árverés, zárlat, adósságrendezési eljárás, illetékhivatal vagy NAV által jegyzett zálogjog és az azt biztosító tilalom (széljegyen sem).

A hitelkiváltási vagy adósságrendező személyi hitellel az OTP Bank saját és idegen banki fedezetlen kölcsönök is kiválthatók. Ha jelezzük a célt a bank felé, akkor a pénzintézet nem számol a JTM vizsgálnál a meglévő és egyúttal kiváltandó kölcsönök törlesztőrészleteivel. Így kedvezőbb helyzetbe kerülhetünk, mintha szabad felhasználású kölcsönt igényelnénk, mert a jövedelmünk magasabb összegű hitelfelvételre lehet elegendő.

Ha olyan kölcsönre van szükség, amelyből többféle cél is megvalósítandó, például a lakásfelújításon túl bútorokat, háztartási gépeket is szeretnénk vásárolni, akkor a szabad felhasználású konstrukció mellett érdemes dönteni.

Hirdetés

Hirdetés

Melyik most a legolcsóbb OTP személyi hitel?

Az alábbi táblázatban láthatjuk, hogy a felújítási célú személyi hitel kedvezőbb költséggel érhető el jelenleg, de az anyagi előny egyáltalán nem számottevő, így igénylés előtt érdemes átgondolni, hogy a felhasználás függvényében melyik lehet a kedvezőbb alternatíva.

Az OTP Bank személyi kölcsön ajánlatai.

Szabad felhasználásra az OTP Minősített Fogyasztóbarát Személyi Kölcsöne érhető el a legkedvezőbb feltételekkel, ez a konstrukció egyébként hitelkiváltásra, adósságrendezésre is igényelhető.

Versenyképes az OTP Bank ajánlata?

Az OTP személyi kölcsönei tehát rugalmasak, gyorsan, akár bankváltás nélkül is elérhetők és végig fix törlesztőrészletekkel igényelhetők. Ugyanakkor ezek az ismérvek a legtöbb bank személyi hiteleire is jellemzők, sőt, számos bankot találhatunk, ahol akár induló költség nélkül is elérhető ez a konstrukció. Vagy éppen a felvehető hitelösszeg nagysága miatt választhatunk más bankot, ugyanis két banknál már akár 12 millió forintot, egy banknál pedig 15 millió forintot is igényelhetünk napjainkban.

Így mielőtt elindulnál a bankba érdemes objektív összehasonlítást készíteni és megnézni, hogy melyikük kínálja most a legolcsóbb személyi kölcsönöket. Az OTP Bank ajánlatainál vannak kedvezőbb és kedvezőtlenebb konstrukciók is.

3 és 5 millió forintra, 350 ezer forintos jövedelemmel a legolcsóbb személyi kölcsön címért folytatott versenyben jelenleg a CIB Bank ajánlata a legkedvezőbb. A legolcsóbb ajánlatot választva 3 millió forint igénylése esetén több mint 700 ezer forintot, 5 millió forint esetén pedig közel 1,2 millió forintot spórolhatunk összességében.

Kalkulálj
Tájékozódj körültekintően és ismerd meg a részleteket a Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával!
Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Amennyiben lejárt, ki nem fizetett banki tartozás miatt szerepelsz a KHR listán, nem kaphatsz hitelt.
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
hitel évre
Havi törlesztőtől
THM-től
Beállításaid alapján ezekkel a
kondíciókkal érhető el személyi kölcsön
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el, szakértőnk telefonon keresni fog a további részletekkel kapcsolatban.
  • Milyen kamattal, teljes visszafizetéssel és induló költséggel számolhatsz?
  • Mennyi idő alatt és milyen feltételekkel kaphatod meg a fenti hitelt?
  • Szakértőink segítenek bármilyen felmerülő kérdésedben
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az Adatvédelmi szabályzatba foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Itt folytasd az igénylésed
Plussz adataiddal eléred
előzetes hitelminősítésed eredményét
személyre szabott hitelajánlatodat
Hirdetés
Hirdetés