Az új év átalakította a hazai családtámogatási, lakástámogatási rendszert. Sok minden módosult, bár nem történt olyan drasztikus változás, mint egy évvel ezelőtt. A Bankmonitor szakértői összeszedték milyen kedvezményeket lehet elérni idén, illetve kiderül az is, hogy kik járnak jól a 2025-ös évben a lakástámogatásokkal.
A lakástámogatási rendszer hazánkban igen komplex, számos kedvezmény érhető el, ráadásul ezek jó része összekombinálható, azaz ugyanazon lakáscélra több támogatást is igénybe lehet venni. Nem csoda, ha az érdeklődők nem igazodnak el ebben az útvesztőben, márpedig komoly – akár több millió forintot jelentő – hátrányt jelenthet, ha megfeledkezünk egy lehetőségről.
A Bankmonitor szakértői összeszedték az elérhető támogatásokat és bemutatják mikor melyik kedvezményt lehet együttesen kihasználni.
CSOK Plusz – kedvezményes kamat tartozáselengedéssel
A CSOK+ 2025-ben is a lakástámogatási rendszer egyik központi eleme. Eddigi sikereit nagyon jól mutatja az is, hogy a tavalyi évben nagyságrendileg a folyósított lakáshitelek negyedét tette ki ez a kölcsön.
Mitől olyan kedvező a CSOK Plusz?
Számos kedvezmény kapcsolódik a kérdéses hitelhez.
- A kamat a futamidő végéig fix, legfeljebb 3%. (Van bank, ahol a kamat 2,89%.)
- Ha megszületik a futamidő alatt az első baba, akkor a törlesztési kötelezettég egy éves szüneteltetése kérhető.
- A második gyermektől minden újabb baba után elengednek 10-10 millió forintot a fennálló tartozásból.
Kik, milyen célra kaphatják meg a támogatott hitelt?
Használt lakás vásárlására, új építésű lakás vásárlására, építésre, bővítésre, illetve használt lakás vásárlásával egyidőben megvalósuló bővítésre lehet fordítani a hitelt.
Magyarország területén fekvő ingatlan lehet a hitelcél, ugyanakkor településre vonatkozó előírás nincs. A fővárosban, nagyobb városban, de akár kisebb községben is lehet a kiszemelt ingatlan. Van az ingatlan minimális alapterületére vonatkozó elvárás, ez függ a gyermekek számától és az ingatlan jellegétől – lakás, vagy önálló ház – is.
A lakás vételára, építési költsége nem haladhatja a 80 millió forintot első közös ingatlan megszerzése esetén. Ez a korlát 150 millió forintra növekszik, amennyiben nem első közös ingatanját szerezné meg az igénylő házaspár.
Természetesen vannak az igénylőkre vonatkozó előírások is:
- Kizárólag házaspárok igényelhetik a kedvezményt.
- A pár hölgy tagja nem lehet idősebb 40 évesnél. (2025. december végéig idősebb is lehet a feleség, ekkor azonban elvárás, hogy terhes legyen és a magzat már betöltse a terhesség 12. hetét.)
- Szükséges legalább egy gyermeket vállalnia az érdeklődőknek.
- Legalább 2 éves folyamatos TB jogviszonnyal kell rendelkeznie a pár egyik tagjának.
- Az igénylők egyikének sem lehet 5 ezer forintot meghaladó köztartozása, illetve egyik fél sem lehet büntetett előéletű.
Mekkora összegű támogatás igényelhető?
A banki hitelbírálaton múlik, hogy mekkora összegre lehetünk jogosultak, hiszen egy kölcsönről beszélünk. Szükség van egy megfelelő értékű ingatlanra, illetve a törlesztőrészletet elbíró jövedelemre.
Ugyanakkor a jogszabály alapján meghatározták a maximális összeget, ami a gyermekek számától függ:
- Egy gyermek esetén legfeljebb 15 millió Ft lehet a hitelösszeg.
- Két gyermek esetén legfeljebb 30 millió Ft lehet a hitelösszeg.
- Három, vagy több gyermek esetén legfeljebb 50 millió Ft lehet a hitelösszeg.
Legfeljebb 3 gyermek vállalható. Egy gyermek vállalása esetén 4 év, két baba vállalása esetén 8 év, míg három gyerek vállalása esetén 10 év áll rendelkezésünkre a „vállalás teljesítésére”.
A maximális hitelösszeg meghatározásakor a meglévő és vállalt gyermekek is számítanak. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy gyermekvállalás nélkül nem is lehet kihasználni a támogatást.
Hirdetés
Hirdetés
Falusi CSOK – vissza nem térítendő támogatás a kistelepüléseken
A Falusi CSOK idén is megkerülhetetlen eleme lesz a lakástámogatásoknak abban az esetben, ha kistelepülésen szeretnénk lakást venni, építeni, vagy épp meglévő ingatlanunkat bővíteni, korszerűsíteni. Arról se feledkezzünk meg, hogy ez egy vissza nem térítendő támogatás, vagyis itt nincs hitelképességi vizsgálat és a kapott összeget vissza sem kell fizetni. (Kivéve, ha megsértünk valamilyen jogszabályi feltételt.)
Mitől olyan kedvező a Falusi CSOK?
Egy vissza nem térítendő támogatásról beszélünk: a kapott összeget nem kell visszafizetni, ha teljesülnek a feltételek. (Itt a vállalt gyermekek megszületése lehet az egyik lényeges szempont.) Ráadásul ez az a kedvezmény amihez nem szükséges feltétlenül gyermeket vállalni és egyedülállóként, élettársi kapcsolatban is felvehetjük.
Egyedülállóként, vállalt gyermek nélkül? Igen, de csak kistelepülésen
A Falusi CSOK-ot felhasználhatjuk lakóház építésére, újépítésű lakóház vásárlására, meglévő ingatlan bővítésére, korszerűsítésére. E mellett használt lakás is vásárolható a támogatás felhasználásával, itt azonban elvárás, hogy a vásárlással egyidőben bővítsük, és/vagy korszerűsítsük is az ingatlant. Ezen kombinált cél esetében a kapott összegnek legfeljebb a felét lehet a vásárlásra felhasználni.
Kizárólag preferált kistelepülésen fekvő ingatlan finanszírozható meg a támogatás felhasználásával. Az 5 ezer főnél kevesebb lakosú települések sorolhatók ide, de a pontos településlistát itt megtalálhatjuk. Az ingatlan alapterületére jelen esetben is van elvárás, ami hasonlóan a CSOK Plusznál megismertekkel függ az épület jellegétől és a gyermekek számától.
Az igénylőkre vonatkozó elvárások:
- Egyedülálló, élettársi kapcsolatban élő, és házaspár is igényelheti a támogatást.
- Meglévő és vállalt gyermekre is jár a kedvezmény. Nem elvárás a gyermekvállalás.
- Nincs életkori előírás.
- Legalább 2 éves folyamatos TB jogviszonnyal kell rendelkezzen az igénylő. (Párok esetén elég az egyik félnek teljesítenie ezt az elvárást.
- Az kérheti a támogatást, aki büntetlen előéletű és nincs 5 ezer forintot meghaladó köztartozása. (Párok esetén mindkét félnek teljesítenie kell az elvárást.)
Mennyi lehet a Falusi CSOK összege?
A támogatás összege függ a lakáscéltól és a gyermekek számától is:
Új építésű lakóház vásárlása, építése esetén
- Egy gyermek esetén 1 millió Ft támogatás kérhető.
- Két gyermek esetén 4 millió Ft támogatás kérhető.
- Három, vagy több gyermek esetén 15 millió Ft támogatás kérhető.
Meglévő ingatlan bővítése, korszerűsítése esetén
- Egy gyermek esetén 0,6 millió Ft támogatás kérhető.
- Két gyermek esetén 2 millió Ft támogatás kérhető.
- Három, vagy több gyermek esetén 7,5 millió Ft támogatás kérhető.
Használt lakás vásárlásával egyidejű bővítés, korszerűsítés esetén
- Egy gyermek esetén 1 millió Ft támogatás kérhető.
- Két gyermek esetén 4 millió Ft támogatás kérhető.
- Három, vagy több gyermek esetén 15 millió Ft támogatás kérhető.
Használt lakás vásárlásra a kapott összegnek legfeljebb a felét lehet elkölteni.
Falusi CSOK mellé kedvezményes támogatott kölcsön
Önmagában a Falusi CSOK mellé kedvezményes támogatott kölcsönt is lehet igényelni. A hitel kamata legfeljebb 3%, ugyanakkor itt tartozáselengedés nem jár a futamidő alatt érkező gyermekek után. A kölcsön felvételének feltétele, hogy a Falusi CSOK-ot legalább két gyermek után kihasználjuk.
- Ha két gyermek után vettük fel a vissza nem térítendő támogatást, akkor legfeljebb 10 millió forint kölcsönt kaphatunk.
- Ha három, vagy több gyermek után vettük fel a vissza nem térítendő támogatást, akkor legfeljebb 15 millió forint kölcsönt kaphatunk.
Hitelről lévén szó, így a banknak is hitelképesnek kell minősítenie minket.
Illetékmentesség
Jelen ismereteink szerint az illetékmenteség is megmaradt a CSOK Plusz, illetve Falusi CSOK felhasználásával ingatlant vásárlók számára. A 4%-os illetéket használt lakások és új építésű ingatlanok megvásárlásánál is elengedik.
Áfa kedvezmény és adó-visszatérítési támogatás
Jöjjenek az általános forgalmi adóhoz, azaz az áfához kapcsolódó kedvezmények, támogatások.
5%-os áfa az új építésű lakások vásárlásakor
Továbbra is velünk marad az 5%-os áfa akkor, amikor új építésű ingatlant vásárolnánk. Alapesetben az áfa 27% lenne. Nem egyértelmű, hogy magasabb áfa mellett drágábbak lennének-e a lakások, hiszen fizetőképes kereslet nélkül nem lehet árat emelni. Az azonban szinte biztos, hogy még a jelenlegi nem túl nagy építkezési kedv is érdemben lecsökkenne, azaz kevesebb projektben kevesebb lakás épülne a magasabb áfa mellett.
A fővárosban, egyéb városokban és a kistelepüléseken is 5% az új lakások vételárának az áfa tartalma. Van azonban alapterületre vonatkozó feltétel: többlakásos lakóépületben lévő lakás legfeljebb 150 négyzetméter, míg önálló családi ház legfeljebb 300 négyzetméter alapterületű lehet.
Adó-visszatérítési támogatás a preferált kistelepüléseken
Építés, bővítés, korszerűsítés, illetve új építésű lakóház vásárlása esetén a vételár áfája is visszaigényelhető abban az esetben, ha az ingatlan preferált kistelepülésen fekszik.
Építés, bővítés korszerűsítés esetén 27%-os adótartalmú számla nyújtható be, míg vásárlásnál 5%-os áfájú számla fogadható el.
Babaváró hitel – változott az életkori korlát
Eddig csupa olyan kedvezményről beszéltünk, ami tavaly is elérhető volt, sőt igazából a feltételek, szabályok, összegek sem változtak érdemben. A Babaváró hitelnél azonban már láthatunk komoly módosításokat is.
A szabad felhasználású kölcsön maximális összege 11 millió forint, a futamideje legfeljebb 20 év. De miért lenne érdemes ezt a hitelt választania az érdeklődőknek?
Milyen kedvezmények kapcsolódnak a Babaváróhoz?
A hitelhez nem kell babát vállalni, ugyanakkor igazán akkor éri meg a konstrukció, ha a futamidő alatt babánk születik.
Az igénylést követően érkező babákhoz az alábbi kedvezmények kapcsolódnak:
- A kölcsön alapvetően kamatmentes a futamidő első 5 évében. Ha ezen időszak alatt születne egy babánk, akkor a kamatmenteség véglegessé válik. (Ha 5 éven belül nem születik gyerekünk, akkor a kamatmentességet elveszítjük és az addig kapott kamattámogatást is vissza kell fizetnünk. Viszont visszakapjuk legalább a kamatmentességet, ha a baba az 5. évet követően születne meg.)
- A második baba érkezésekor elengedik a fennálló tartozás 30%-át.
- Az első és a második baba érkezésekor kérhető a törlesztési kötelezettség 3 éves szüneteltetését is.
- A harmadik baba születésekor pedig elengedik a teljes fennálló tartozást.
Kik igényelhetik a Babaváró hitelt?
Érdemi különbséget inkább a feltételeknél láthatunk.
- A Babaváró támogatást kizárólag házaspárok vehetik igénybe.
- Igényléskor a feleség nem töltheti be a 35. életévét. Vagyis legfeljebb 34 éves lehet a pár hölgy tagja.
- Legalább a házaspár egyik tagjának rendelkeznie kell minimum 3 éves folyamatos TB jogviszonnyal.
- A pár egyik tagjának sem lehet 5 ezer forintot meghaladó adótartozása, köztartozása. Mindkét félnek rendelkeznie kell magyar lakcímmel.
Miért tekinthető lakástámogatásnak a Babaváró?
Alapvetően a Babaváró egy szabad célú támogatás, akkor hogy kerül a lakástámogatások közé? Ennek két oka is van.
- Rengeteg család lakáscélra fordítja a kapott kedvezményt.
- A Babaváró tökéletesen helyettesítheti az önerőnket egy lakáshitellel kombinált ingatlanvásárlás során. A Babaváró összegének ugyanis a 75%-a támogatásnak minősül, azaz azt beszámítják az önerőnkbe. Így könnyebben megfelelhetünk a lakáshitel mellé elvárt minimális önerő előírásoknak.
Otthonfelújítási támogatás – a vidéki lakások korszerűsítésére
Jöjjenek az igazán nagy újdonságok. Ezek közül elsőnek az Otthonfelújítási Program, ami 2025. januárjától érhető el a Kincstárnál. A kedvezmény nagyon hasonlít a 2021-2022-ben megismert támogatáshoz, ugyanakkor hatalmas különbség, hogy a kedvezményt csak az 5 ezer főnél kevesebb lakosú településeken lehet kihasználni.
A támogatást a felújítási munkáltok befejezését követően utólag kaphatjuk meg. A kedvezmény a munkálatok költségének a fele, de legfeljebb 3 millió forint lehet.
Fontos szabály, hogy a támogatáson belül az anyagköltség és a munkadíj aránya fele-fele kell legyen. (Ez nem azt jelenti, hogy a teljes költségvetésben ilyen arányúnak kell lennie a két díjtípusnak. Például 1,5 millió forint munkadíj és 4,5 millió forint anyagköltség mellett is kihasználható a maximális 3 millió forintos támogatás.)
Kik kaphatják meg a felújítási támogatást
Vannak ingatlanra és az igénylőkre vonatkozó feltételek is. A legtöbb azonos azzal, mint amit már 2021-ben megismerhettünk, de azért akad néhány eltérés.
- Kizárólag 5 ezer főnél kevesebb lakosú, úgynevezett preferált kistelepülésen fekvő ingatlan korszerűsítésére kérhető a támogatás. (Korábban nem volt település szerinti korlátozás, bármely magyarországi ingatlan modernizálására fel lehetett használni a hasonló támogatást 2021-2022-ben.)
- A tulajdoni lapon lakóház, lakás megnevezés kell szerepeljen. (Tanya, birtokközpont is elfogadható, ha azon lakóépület áll.)
- Az igénylőnek legalább egy gyermeke kell legyen. A terhesség 12. hetét betöltött magzat már megfelelő. (Gyermekvállalással ez a feltétel nem teljesíthető.)
- Egyedülállóként, házasként és élettársi kapcsolatban élőként is igényelhető a támogatás. (Élettársak, házastársak esetében mindkét fél igénylőnek minősül.)
- Legalább 50%-os tulajdonjoggal kell rendelkeznie az igénylőknek és gyermekeiknek az ingatlanban.
- Az adott ingatlanban kell élnie az igénylőknek és gyermekeiknek.
- Vállalni kell, hogy a munkálatokat követően 5 évig az adott ingatlanban laknak az igénylők és gyermekeik.
- Legalább egy éves folyamatos TB jogviszonnyal kell rendelkeznie az igénylőnek. (Együttes igénylés esetén elég az egyik félnek teljesítenie a feltételt.)
- Nem lehet az igénylőnek 5 ezer forintot meghaladó köztartozása. (Együttes igénylés esetén mindkét félnek teljesítenie kell a feltételt.)
- Nem végezheti el a munkát az igénylő, az ő cége, vagy közeli hozzátartozója.
- Lehetnek olyanok, akik korábban kihasználták a hasonló támogatást már. Náluk a most elérhető támogatási összeget csökkenteni kell a korábban már megkapott összeggel. (Nem kaphatja meg most a kedvezményt az, aki 2021-2022-ben a maximális 3 millió forintot már megkapta.)
Támogatott hitel a felújítás megfinanszírozására
Az otthonfelújítási támogatást a munkálatok befejezését követően lehet felvenni. Azok számára pedig, akik nem rendelkeznek elegendő megtakarítással a munkálatok megfinanszírozására indul február elsejétől a támogatott felújítási hitel.
A kölcsön összege legfeljebb 6 millió forint, a futamidő legfeljebb 10 év lehet. A kölcsön kamata legfeljebb 3% lehet. A kedvezményes kamat feltétele, hogy a vissza nem térítendő támogatást megkapjuk, a kedvezmény összegét utólag a kölcsönbe betörlesztik. Ha nem kapjuk meg a támogatást, vagy az nem éri el a kapott hitelösszeg negyedét, akkor megszűnik a kamatkedvezmény.
ÖNYP saját megtakarításunk lakáscélú felhasználása
Az idei évben az önkéntes nyugdíjpénztári egyenlegünket adómentesen lakáscélra is elkölthetjük. Ez a mi saját megtakarításunk, a nagy újdonság, hogy az egyenlegünket adómentesen feltörhetjük, amennyiben lakáscélra fordítjuk az összeget. (Ez ugye alapvetően egy nyugdíjcélú megtakarítás.)
A megtakarításunk 2024. szeptember 30-i egyenlegét használhatjuk fel ilyen célra az idei évben. 2025-ben összességében háromszor élhetünk ezzel a lehetőséggel. Az összeg fordítható lakásvásárlásra, építésre, felújításra, bővítésre és jelzáloghitel törlesztésére is. (Ez utóbbi lehet rendszeres törlesztés, vagy előtörlesztés is.)
Az átlagos egyenleg 2 millió forint körül van, ami nem sokra elegendő, de durván 37 600 pénztártagnak a 10 millió forintot is eléri az egyenlege.
Azt mindenkinek át kell gondolnia, hogy eddig nyugdíjcélú megtakarítását lakáscélra elkölti-e. Gyakorlatilag egy hosszú távú célt cserélnek ezzel a lépéssel az érintettek egy jóval közelebbi célra.
SZÉP kártyával felújítani
Szintén az idei évben elérhető egyedi lehetőség, hogy a SZÉP kártya egyenlegének a felét elkölthetjük otthonunk felújítására. (A 2024. év végi egyenleg fele, illetve az idei befizetések 50%-a fordítható erre a célra.)
Várhatóan a legtöbb esetben ez az összeg nem elegendő egy komolyabb munkálatra, de jól kiegészítheti a már meglévő erre szánt összeget. A SZÉP kártyával az anyagköltség jellegű kiadásokat lehet megfinanszírozni. Fontos, hogy az eladónak megfelelő szerződéssel kell rendelkeznie, gyakorlatilag SZÉP kártya elfogadóhelynek kell minősülnie.
150 ezer Ft lakhatási támogatás a fiataloknak
A munkaadók kedvezményes adózás mellett – SZÉP kártyának megfelelő adókötelezettségek merülnek fel – adhatnak a 35 év alatti munkavállalóknak havi 150 ezer forintot lakhatási célra. Az évi maximum 1,8 millió forint a normál cafeteria kerten felül nyújtható.
Az összeget lakáshitel törlesztésére, vagy albérleti díjra lehet fordítani. Ez komoly segítség lehet a fiatalok számára.
Nagyságrendileg 20 millió forint 20 éves futamidejű, 6,5%-os kamatozású lakáshitel törlesztésére elegendő a támogatás. A fővárosban az átlagos 250 ezer forintos albérleti díj 60 százalékát fedezheti az új munkáltatói juttatás.
Airbnb korlátozások
A rövid távú albérleti piac nagyon előretört, különösen a fővárosban harapózott el a helyzet. Az Airbnb térnyerése hatással van az hosszú távú bérleti díjakra és a lakásárakra is.
A kormány két intézkedés keretében korlátozta a fővárosi Airbnb piacot:
- Új szereplő nem léphet be a piacra 2026. végéig.
- Az adóterheket érdemben, közel négyszeresére emelték, így az érintetteknek jóval kevésbé éri meg a piacon maradni.
Ki jár jól a 2025-ös változásokkal?
Alapvetően érdemes megnézni, hogy kikre milyen hatással lehet a támogatások átalakítása.
- A 35 év alattiak érdemben jobb helyzetben lehetnek. Számunkra elérhető lehet a Babaváró, illetve a havi 150 ezer forint összegű lakhatási támogatás. Ezek a kedvezmények jelentősen javíthatnak az érintettek helyzetén. Erről bővebben itt olvashatsz.
- A vidéki, preferált kistelepülésen élők helyzete is valamelyest javulhat. A vásárláshoz, építéshez elérhető kedvezmények mellett ugyanis a felújítási támogatás is megjelent. Így egy rosszabb állapotú ingatlan megvásárlását követően a felújításra, modernizálásra több támogatás juthat.
- Lakásvásárlás szempontjából azok is jól járhatnak, akik nagyobb megtakarítással rendelkeznek ÖNYP számlájukon. Nekik azonban alaposan át kell gondolniuk, hogy a most elköltött egyenleget idős korukban miből tudnák pótolni. Ez a pénz ugyanis nagyon hiányozhat a nyugdíjas évek során.
- Rosszabb helyzetbe kerülhetnek az idősebbek, akik nem vállalnának gyermeket és nagyobb településen van lakáscéljuk. Ők nem kaphatnak több lakástámogatást idén. Sőt könnyen lehet, hogy semmilyen lakástámogatásra nem jogosultak. Ugyanakkor az új kedvezmények jelentős része tovább emelheti az ingatlanárakat. Vagyis magasabb áron tudnak lakáshoz jutni úgy, hogy nem jutnak több forráshoz.
- Lehetnek olyanok, akik az 5%-os önkéntes kamatplafon tavaszi indulására várnak. Őket ki kell ábrándítani, a jelenleg megismert feltételek alapján a kedvezményes kamatra csak nagyon kevés személy lehet jogosult (Azon fiatalok, akik korszerű, energiahatékony és olcsó lakást vásárolnának.) Így erre a kedvezményre jelen ismereteink szerint nem igazán érdemes várni.