Mintegy 10 ezer család kerülhet nehéz helyzetbe a Babaváró miatt

Mintegy 10 ezer család kerülhet nehéz helyzetbe a Babaváró miatt
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2024-05-03
 

Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár elmondása szerint a 2019-ben Babaváró hitelt igényelt családok kevesebb, mint negyedénél nem született még gyermek. De mégis mennyi család érintett és mire számíthatnak, ha nem érkezik meg a baba határidőre.

Babaváró hitelt 2019 júliusa óta igényelhetünk Magyarországon, a kedvezményes kölcsön a futamidő első 5 évében kamatmentes, ráadásul ez a kedvezmény véglegessé válik, amennyiben ezen időszak alatt az igénylő házaspárnak legalább egy gyermeke születik. Ha viszont nem érkezik baba határidőre, akkor a kölcsönt piaci kamat mellett kell tovább fizetni, ráadásul az addig kapott kamattámogatást is rendezni kell az állam felé, mégpedig egy összegben.

Az első igényléseknél a közeljövőben lejár az 5 éves határidő, Hornung Ágnes államtitkár elmondása szerint szerint a 2019-ben babavárót igénylő családok kevesebb, mint negyedénél nem érkezett még meg az első baba. De ez mégis hány családot jelenthet? Az MNB statisztikái szerint 2019-ben 471,6 milliárd forint Babavárót folyósítottak. Az átlagos hitelösszeg pedig megközelítette a 10 millió forintos maximális összeget, valahol 9,8-9,9 millió forint körül alakulhatott. Ez azt jelenti, hogy 2019-ben nagyságrendileg 47-48 ezer fiatal házaspár vette fel a kölcsönt.

Amennyiben az érintettek negyedénél nem érkezett baba, az 11-12 ezer családot jelenthet. Ugyanakkor még van idő a gyerekvállalás teljesítéséig, ezért ez a szám még csökkenhet. Ha abból indulunk ki, hogy lejáratakor az érintettek körülbelül 20 százalékánál nem születik baba, akkor nagyságrendileg 9-10 ezer fiatal pár kerülhet nehéz helyzetbe. De mégis mit takar ez a nehéz helyzet?

Hirdetés

Hirdetés

Emelkedő törlesztőrészlet, jelentős egy összegű fizetési kötelezettség

De mégis mi történik abban az esetben, ha nem születne meg az első gyerek az 5. év végére? Először is tudnunk kell, hogy a Babaváró attól lehet kamatmentes számunkra, hogy az állam kamattámogatást fizet a bank részére. Ezt a kamattámogatást azonban vissza kell fizetnünk egy összegben – a határidő lejártát követő 120 napon belül – abban az esetben, ha nem születne gyermekünk.

Nézzük meg egy példán keresztül, hogy ezen változások mit jelentenek a gyakorlatban. Induljunk ki abból, hogy a kölcsönösszeg 10 millió forint, a futamidő pedig 20 év. Ebben az esetben a hitel induló havi törlesztője 45 834 forint.

A kamattámogatás nagysága az igénylés időpontjától függ, ugyanis az azt megelőző utolsó három 5 éves futamidejű állampapíraukció átlagos hozama alapján határozzák meg. A 2019-ben igényelt Babavárók után emiatt várhatóan 1 447 188 – 2 074 302 forint egyösszegű kamattámogatást kellene visszafizetni akkor, ha nem születne meg 5 éven belül az első gyermek.

Jó tudni
Érdekesség, hogy 2019. II. félévében az állampapírhozamok érdemben csökkentek, emiatt a júliusi igénylések visszafizetési kötelezettsége lesz a legmagasabb és a decemberieké a legalacsonyabb.

A kölcsönre megszűnne a kamattámogatás is. A hitel normál kamatát ugyancsak az 5 éves futamidejű állampapíraukciók átlaghozama alapján határozzák meg. Itt még nem ismert azon érték, ami alapján átárazódnának ezek a hitelek, a legutóbbi, legfrissebb adatok alapján azonban a kölcsön kamata 12,66 százalék körüli értékre emelkedne. Ez alapján a havi törlesztőrészlet – kezességvállalási díjjal együtt – 96 332 forintra emelkedne. Ez pedig duplázódást jelent az eredeti törlesztőhöz képest.

Érdemes kiváltani a Babavárót?

Az 5. év végén a Babaváróból fennálló tartozás 7,5 millió forint, a hátralévő futamidő pedig 15 év. Ha nincs megfelelő ingatlan, amit fedezetként felajánlhatunk, akkor alapvetően egy személyi kölcsön jöhet szóba. A legolcsóbb személyi hitel kamata jelenleg 11 százaléktól indul, ugyanakkor a futamidő érdemben kisebb lehet: egyes bankoknál 10 év a maximális futamidő.

A 7,5 millió forint tartozásra 10 év alatt 11,0% kamat mellett havonta 103 312 forintot kellene fizetni. A minimális kamatcsökkenés mellett ugyanis a futamidő is érdemben csökkenne, ami miatt emelkedik a havi részlet. Természetesen a rövidebb futamidőnek köszönhetően összességében kevesebbet kellene a kölcsönre visszafizetni. Ugyanakkor azok számára nem jó megoldás a személyi hitel, akik a megnövekedett terhek miatt szeretnének szabadulni a Babavárótól.

Ha van megfelelő ingatlanunk, akkor szabad felhasználású jelzáloghitelből is kifizethetjük Babaváró kölcsönünket. A legolcsóbb 7,5 millió forint összegű, 15 éves futamidejű, legalább 10 évig fix kamatozású jelzáloghitel kamata 7,99%, ami 71 631 forint havi kiadást jelent. Itt már érdemben lehet spórolni a kiváltással a havi részleteken, ne feledkezzünk meg azonban a jelzáloghitelhez kapcsolódó jelentős, akár 100-150 ezer forintos induló költségről sem.

Mit tehetünk, ha nem tudjuk a büntetést egy összegben kifizetni

Természetesen a törlesztőrészlet emelkedése mellett komoly problémát okozhat a kamattámogatás egy összegű rendezése is, nem mindenki tud ugyanis 1,5-2 millió forintot rövid időn belül előteremteni.

Először nézzük meg, hogy a Babaváróról szóló jogszabály milyen méltányolható eseteket ír le. A kamattámogatás elvesztését követő 90 napon belül kérelmet nyújthatunk be a kormányhivatal felé a fizetési kötelezettségünk mérséklése, elengedése céljából. Méltányolható körülménynek tekinthető az eljárás során:

  • Ha a házaspár egyik tagja a hiteligénylést követően megváltozott munkaképességűvé válik.
  • Ha a jogszabályban foglalt számú meddőségkezelési eljárásban (reprodukcióra irányuló különleges eljárásban) részt vett a pár.
  • Ha a meddőségkezelési eljárás valamilyen egészségügyi okból nem javasolt a pár számára.
  • Ha a gyermekvállalás valamilyen egészségügyi okból nem javasolt a pár számára.

Kérelmezhető 24 havi részletfizetés is, amennyiben igazolható, hogy a család számára aránytalanul súlyos terhet jelentene az egyösszegű kötelezettség.

Ki kell hangsúlyozni, hogy ezek nem automatikusan engedélyezett könnyítések, a kormányhivatal a kérelmekről egyedileg dönt.

Amennyiben a döntés nem pozitív, akkor még mindig lehet igényelni egy személyi hitelt az egyösszegű teher rendezésére. Egy 2 millió forint összegű, 10 éves futamidejű, 11,0 százalékos kamatozású személyi kölcsön törlesztőrészlete 27 550 forint lenne. Nyilván, ha kisebb az egyösszegű visszafizetési kötelezettség, akkor kisebb lenne a személyi hitel törlesztőrészlete is.

Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Amennyiben lejárt, ki nem fizetett banki tartozás miatt szerepelsz a KHR listán, nem kaphatsz hitelt.
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
hitel évre
Havi törlesztőtől
THM-től
Beállításaid alapján ezekkel a
kondíciókkal érhető el személyi kölcsön
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el, szakértőnk telefonon keresni fog a további részletekkel kapcsolatban.
  • Milyen kamattal, teljes visszafizetéssel és induló költséggel számolhatsz?
  • Mennyi idő alatt és milyen feltételekkel kaphatod meg a fenti hitelt?
  • Szakértőink segítenek bármilyen felmerülő kérdésedben
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az Adatvédelmi szabályzatba foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Itt folytasd az igénylésed
Plussz adataiddal eléred
előzetes hitelminősítésed eredményét
személyre szabott hitelajánlatodat

Akkor rossz konstrukció a Babaváró?

Egyáltalán nem lehet ezt kijelenteni, a kamatmentesség mellett ugyanis a futamidő alatt érkező második baba esetén a fennálló tartozás 30 százalékát is elengedik. Sőt a harmadik gyerek születésekor a teljes fennálló tartozás elengedésre kerül.

A kamatmentességgel és a tartozáselengedéssel pedig az indulás óta több tízezer család élt is. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha végül nem születik gyermekünk a futamidő alatt.

Jó tudni
Érdekesség, hogy az indulás óta a kamattámogatást és a büntetést átalakították a kölcsönnél. 2024. januárja óta szerepel a jogszabályban egy külön büntetési tétel: ha nem születne gyerek a futamidő első 5 évében, akkor a jegybanki alapkamat 3 százalékponttal növelt értékének megfelelő büntetést kell fizetni. Ugyanakkor a büntetés mértéke nem lehet kisebb a kapott kamattámogatásnál. Vagyis ez a kitétel inkább szigorításnak tekinthető.
Mennyi
Babaváró
hitelt kaphatok?

Akár 200 ezer forint jóváírást
kaphatsz hiteled mellé, ha 2024. Október végéig megígényled.

Ft
Bankmonitor
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Ft
Ft
Érdekel a gyorsított, digitális Babaváró opciónk?
Erste Online Babaváró
  • folyósítás akár 3 nap alatt
  • nincs felesleges banki találkozó -
    Csak szerződéskötésre kell bemenned
  • ügyintézés otthonról -
    Töltsd fel a szükséges dokumentumokat és értesülj minden döntésről a Bankmonitor Ügyfélportál felületen
  • díjmentes
A számodra elérhető Babaváró hitel részleteit emailben küldjük el neked a következő fontos információkkal:
  • Mennyi a számodra elérhető hitel összege?
  • Mekkora lesz a havi törlesztés?
  • Miben térhetnek el egymástól az egyes bankok?
Add meg az elérhetőséged, és elküldjük a számodra elérhető Babaváró hitel részleteit e-mailben
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Szeretnéd felgyorsítani az igénylésed?
Töltsd ki az adatbekérőt!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

A Babaváró kalkulátor eredményét elküldtük a megadott email címedre.
Ha nem érkezik meg a kalkuláció néhány percen belül, ellenőrizd leveleződ „spam” vagy „levélszemét” mappáját is!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Hirdetés
Hirdetés