Otthonfelújítási támogatás: ezért nem kapott még választ sok igénylő

Otthonfelújítási támogatás: ezért nem kapott még választ sok igénylő

Hirdetés
Hirdetés

Cikk2023-01-26
 

Az otthonfelújítási program 2021-es kezdete óta összesen 250 ezer család élt a lehetőséggel, számukra pedig több mint 523 milliárd forintot fizetett ki eddig a Magyar Államkincstár. Az év végén beadott támogatási igények feldolgozása és kifizetése azonban még gőzerővel folyik.

A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint a két évre meghirdetett program tavaly december 31.-i határidejének lezárulta előtt kiugró mennyiségű, több mint százezer igénylés érkezett be. Ez másfélszerese a 2021-ben beadott kérelmeknek.

A Kincstár megnövelt létszámmal, folyamatosan végzi a kérelmek elbírálását, amely a megugrott igényszám miatt az eddiginél több időt vesz igénybe – közölték, jelezve azt is, hogy a támogatói okirat kiállítását követő 5 napon belül továbbra is minden arra jogosult igénylőnek kiutalják az otthonfelújítási támogatást.

Az otthonfelújítási támogatási programban a családok az otthonfelújítási munkájukhoz 3 millió forintos kormányzati támogatást kaphattak. Az átlagos támogatás 2 millió forint volt.

Hirdetés

Hirdetés

Mit tehet az, aki lemaradt?

Mivel az otthonfelújítási támogatást végül nem hosszabbították meg, aki nem nyújtotta be 2022-ben az igénylését, az már nem számíthat visszatérítésre. Ez akkor jelenthet igazán problémát, ha a család eredetileg számolt a támogatással, ám valamiért kifutottak a határidőből.

Más a helyzet akkor, ha valaki eleve 2023-ra tervezte a felújítást, hiszen így már eleve kalkulálhatott a támogatás elmaradásával. Mivel a támogatással együtt a 3 százalékos fix kamatú támogatott otthonfelújítási hitel is kivezetésre került, ha szükség van finanszírozásra, akkor ezt is más módon kell megoldani.

Babaváró hitel is igényelhető

A gyerekvállalást tervező, a jogosultsági feltételeknek megfelelő fiatal párok például igényelhetnek szabad célú Babaváró hitelt, ami az első 5 évben kamatmentes, ha pedig ezen idő alatt legalább egy gyerek születik, akkor a futamidő végéig az is marad. Ráadásul a második és a harmadik gyerek után elengedik a fennálló tőketartozás egy részét, illetve egészét is. A Babaváró jogosultságot ezzel a kalkulátorral lehet percek alatt ellenőrizni. 

Megoldás lehet a személyi kölcsön

Amennyiben valaki nem jogosult Babaváróra, akkor kérhet fedezet bevonása nélkül igényelhető személyi kölcsönt, aminél a felvehető hitelösszeg maximuma a Babaváróhoz hasonlóan ugyancsak 10 millió forint. A személyi kölcsönök átfutási ideje néhány óra és 5-6 nap között változik, a leggyorsabb mindig az, ha saját számlavezető bankunktól igényeljük, ám ebben az esetben nem garantált, hogy a legkedvezőbb ajánlatot sikerül megcsípni.

Jó tudni
A Bankmonitor személyi hitel kalkulátor számításai szerint egy 5 millió forint összegű, 7 éves futamidejű, végig fix kamatú személyi hitel kamata 13,25 és 16,99 százalék között lehet, ami a havi törlesztőrészleteket illetően 10 ezer forint különbséget jelent.)

Felújítás szabad felhasználású jelzáloghitellel

Ha 10 millió forintnál nagyobb összegre van szükség, akkor a szabad célú jelzáloghitel lehet még megoldás, ehhez azonban megfelelő ingatlanfedezet szükségeltetik, illetve az átfutási idő is hosszabb, jellemzően 1-1,5 hónap. Cserébe a kamat itt a személyi hitelnél némileg kedvezőbb, banktól függően 10,25-10,59 százalék között találni ajánlatokat 20 millió forintos hitelösszeg, 20 éves futamidő, végig fix kamat és 450 ezer forint nettó jövedelem igazolása esetén. Fontos ugyanakkor, hogy a jelzáloghitelek egyszeri költsége mindig magasabb, az értékbecsléssel és a közjegyzői okiratba foglalás díjával együtt nyugodtan lehet 150-200 ezer forinttal is kalkulálni.

Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Amennyiben lejárt, ki nem fizetett banki tartozás miatt szerepelsz a KHR listán, nem kaphatsz hitelt.
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
hitel évre
Havi törlesztőtől
THM-től
Beállításaid alapján ezekkel a
kondíciókkal érhető el személyi kölcsön
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el, szakértőnk telefonon keresni fog a további részletekkel kapcsolatban.
  • Milyen kamattal, teljes visszafizetéssel és induló költséggel számolhatsz?
  • Mennyi idő alatt és milyen feltételekkel kaphatod meg a fenti hitelt?
  • Szakértőink segítenek bármilyen felmerülő kérdésedben
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban és az Online személyi kölcsön promóciós szabályzatban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Itt folytasd az igénylésed
Plussz adataiddal eléred
előzetes hitelminősítésed eredményét
személyre szabott hitelajánlatodat
Hirdetés
Hirdetés