Te tisztában vagy azzal, hogy milyen jogaid vannak az egészségügyi ellátáshoz kapcsolódóan? Ebben a cikkben bemutatjuk, milyen helyzetekben és hogyan tudod érvényesíteni ezeket a jogaidat.
Sokszor azért fordulunk a magánegészségügy borsos árú ellátóihoz, mert az állami egészségügyben dolgozó orvosoktól nem kapjuk meg a betegségünket, gyógyulásunkat érintő alapvető és széleskörű tájékoztatást. Egy komolyabb betegség vagy éppen egy nem könnyen diagnosztizálható probléma esetén sokszor elveszünk az egészségügy útvesztőjében, nincs, aki nyomon követné, összehangolná a szükséges lépéseket, és erről érthetően tájékoztatna bennünket.
Ha orvoshoz mész (akár állami, akár magánellátásban), mindenütt megtalálod kifüggesztve az adott lakóhelyen, területen illetékes úgynevezett betegjogi képviselő nevét, elérhetőségét. Ám tudod-e, hogy milyen ügyekben, mikor, miért fordulhatsz és kellene hozzájuk fordulnod, ha sérelem ér? Érdemes ezen a területen is tisztában lennünk és élnünk a jogainkkal, hiszen a korrekt egészségügyi ellátás hiányosságain inkább csak puffogni, panaszkodni szoktunk – egymás között, illetve napjainkban leginkább a közösségi média felületein.
Hirdetés
Hirdetés
Milyen okokból érheti jogsérelem a betegeket?
Az egészségügyben nagyon gyakran nincs rendes tájékoztatás, kommunikáció, sokszor empátia, együttérzés sem. Nem értjük a sokszor lekezelő, néha nyers stílusban megfogalmazott tanácsokat, utasításokat, s úgy általában nincs lehetőségünk érdemben kérdezni, végigbeszélni azokat a problémákat, amelyek számunkra – magunk vagy a családtagunk miatt – akkor a legfontosabbak. A legtöbb esetben a kapott orvosi dokumentáció (leletek, szakorvosi vélemény, stb.) megértése, értelmezése is kihívás elé állít bennünket.
A probléma gyökere alapvetően a kommunikációban van, és – mint szinte minden – ez is sokrétű:
- Nagyon gyakori, hogy az adott orvosnak valóban nincs elegendő ideje, hogy páciensével érthetően és empatikusan átbeszélje az adott problémát. Rengeteg várakozó beteg, rohanó orvos, hajszolt és fáradt szakszemélyzet – mindenki számára ismerős jelenség.
- A magyar egészségügyben széleskörben tapasztalható probléma az is, hogy sok orvos (és persze ápoló) hozzáállása és kommunikációs képessége nem megfelelő. Jellemző sajnos az úgynevezett paternalista, azaz „atyáskodó” viszonyulás, amikor úgy szólnak a betegekhez, mint a nagyon türelmetlen szülő az értetlen gyerekéhez, az időseket mamázzák, papázzák, stb.
- Pedig mindenkinek, még a gyerekeknek is el kellene magyarázni a saját szintjükön az orvosnál, hogy mikor mi történik, mi fog következni, hogyan tud saját maga is részt venni a folyamatokban.
A rossz orvosi kommunikáció áldozatai leggyakrabban azok, akiknek arra a leginkább szükségük lenne. A tájékozatlan, nagyon kevés ismerettel rendelkezők, a már krónikus betegségekkel küzdő idősek, a fogyatékkal élők és a gyerekek, akiket a tradicionálisabb szemléletű szakemberek hajlamosak levegőnek nézni.
A többnyire idősebb doktorok mellett gyakorlatot szerző kezdő orvosok nem biztos, hogy a „jó gyakorlat” elemeit tanulják meg, ha olyan mentorok mellett kezdik pályájukat, akik képzésének többnyire nem is volt része az orvosi pszichológia, és maguk sem empatikusak. Pedig az egészségügyi törvény kötelezővé teszi a tájékoztatást, olyan ismeretek átadását, amelyek lehetővé teszik a beteg számára „az egészsége védelmével és fejlesztésével kapcsolatos lehetőségek megismerését, valamint megfelelő tájékoztatáson alapuló döntését”. A jogszabály szövege persze arra is kitér, hogy a betegnek a „saját egészségi állapotáért a tőle elvárható módon felelősséggel kell tartoznia”.
Mindenkitől meg kell(ene) kérdezni, hogy kéri-e a teljes körű tájékoztatást, így például a részletes diagnózist, mi várható, ha nem kezelteti magát (kezelés nélküli prognózis) és a lehetséges terápiás alternatívákat. Az orvos és beteg közös döntésének lehetőségét fel kell kínálni, mert a beteg személyesen is felelős azért, ami a testével történik. Ennek a gyakorlatban sokszor nemcsak az orvos oldaláról lehetnek akadályai. A betegek jelentős része még egy olyan rendszerben élte, éli életét, amelyben az orvos-beteg kapcsolat inkább alá-fölérendeltségi viszony. Így sokan, leginkább az idősebbek, nem is értik, miért akarják őket a döntésekbe bevonni, inkább azt várják, hogy az orvos hozza meg a döntést a kezelésről.
A betegjogi képviselők addig segítenek, amíg nem akar valaki perelni
A betegjogokkal kapcsolatos tudatosság nőtt az elmúlt évtizedben. Ezt jól jelzi, hogy amíg 2013-ban 9600 panasz érkezett, addig 2022-ben már mintegy 23 ezerre nőtt az Integrált Jogvédelmi Szolgálat (IJSZ) betegjogi képviselőihez beérkező megkeresések száma. (A panaszok száma egyébként legnagyobb mértékben a koronavírusjárvány kirobbanását követő korlátozások idején ugrott meg.)
Az IJSZ beszámolója szerint a 2022-ben regisztrált 22 800 panasz jelentős része épp a nem kielégítő minőségű és mennyiségű tájékoztatás és bánásmód miatt született meg. A betegjogi képviselőket felkeresők
- 12%-a érezte úgy, hogy neki vagy hozzátartozójának az ellátás során sérült az emberi méltósághoz való joga,
- az érintettek 9%-a úgy tapasztalta, hogy nem érvényesült a tájékoztatáshoz való joga,
- 7% az egészségügyi dokumentációba való betekintési jog érvényesülését hiányolta.
A betegjogi képviselők segítségnyújtása egyébként addig tart, amíg a konfliktus (panasz) peren kívüli úton rendezhető. Egy esetleges peres eljárásban a betegjogi képviselők nem vehetnek részt, a feladatuk inkább afféle mediáció elősegítése (közvetítés, egyeztetés) a panaszos és az orvosa vagy az intézmény vezetősége között.
A magánegészségügy szolgáltatásainak igénybevétele természetesen nem garancia arra, hogy mindig, mindenhol azt a minőségű ellátást kapjuk, amelyre a nem kevés pénzünkért számítunk. Erről tanúskodik, hogy – a magánegészségügy igénybevételi számainak ugrásszerű növekedése mellett – emelkedett a magánellátókra beérkező betegpanaszok száma is. 2022-ben a betegjogi képviselőkhöz befutott összes panasz mintegy a 3%-a magánellátókkal kapcsolatban merült fel, ezek zömében a fogászati, a nőgyógyászati és az optikai (szemészeti) ellátásokat érintették.
Az talán biztosan kijelenthető, hogy a magánellátásban dolgozó egészségügyi dolgozók nagyobb figyelemmel, empátiával fordulnak a pácienseikhez, teljesebb körű tájékoztatást nyújtanak a számukra, türelmesebben megválaszolják kérdéseiket, problémáikat.
Ez még akkor is igaz, ha figyelembe vesszük, hogy orvosaink jó része a köz- és a magánellátásban is tevékenykedik. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) egy közelmúltbeli kutatásának eredménye szerint a felmérést kitöltő mintegy 10,5 ezer orvos
- 56%-a kizárólag a hazai közellátásban dolgozik,
- 12%-nak csak magánrendelése van,
- 22% az állami és a magánegészségügyben is gyógyítja a betegeket,
- 10% inaktív (GYES, nyugdíjas, külföldön dolgozik).
