2-3 százalékos fix kamattal keresnek beruházási hitelt a vállalkozások

2-3 százalékos fix kamattal keresnek beruházási hitelt a vállalkozások
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2019-07-09 Frissítve: 2019-08-26
 

Jó évnek ígérkezik az idei a kkv-k számára, legalábbis erre utal, hogy a Budapest Bank kutatása szerint a cégvezetők többsége mind a bevételt, mind a nyereséget illetően jobb eredményre számít a tavalyinál. Minden harmadik cég tervez beruházást, és bár 73 százalékuk ezt saját forrásból tervezi megvalósítani, a többiek hitelt igényelnének ehhez. Utóbbi esetben a kamat mértéke és fixálásának lehetősége a két legfontosabb szempont.

A cégvezetők kétharmada bízik árbevétel-növekedésben, emellett 56 százalék profitnövekedést is vár az idei évben, minden harmadik vállalkozás pedig a tavalyi szint megtartását véli lehetségesnek – derül ki a Budapest Bank kutatásából. A megkérdezettek egyharmada a fejlesztésre szánt összeget és az alkalmazottak számát egyaránt növelni szeretné.

Ebben az évben a kkv-k 30 százaléka tervez beruházást, nagyobb arányban az 50 főnél több alkalmazottat foglalkoztató cégek, a külpiacokkal kapcsolatban álló, az ipari, valamint azok a vállalkozások, amelyek már tavaly is beruháztak. Aki nem tervez beruházást, az 87 százalékban azzal magyarázza ezt, hogy korábban már elvégezte a szükséges fejlesztéseket, a megtérülés hiánya vagy a forráshiány tehát nem jellemző gát.

Az idei évre tervezett beruházások átlagos értéke 45 millió forint, amelyet leginkább gép és berendezés vásárlására költenének a vállalkozások, minden huszadik beruházó pedig székhely-, telephely-felújítást vagy IT-eszközbeszerzést tervez. A 2019-es beruházásokat a cégek 73 százaléka saját forrásból tervezi, hitelből minden ötödik beruházó finanszírozná költéseit, refinanszírozott hitelt pedig 9 százalék venne igénybe.

Hirdetés

Hirdetés

Mi alapján döntenek a hitelfelvételről?

A hitelfelvételről való döntésnél a két legfontosabb szempont a kamat mértéke, illetve a kamatfixálás lehetősége, ezt követik az egyéb feltételek és paraméterek. A hazai cégvezetők többsége 2-3 százalék körüli kamatot tart kedvezőnek egy 5 éves, fixált kamatozású beruházási hitel esetén. A kkv-k a középtávú hitelek esetében átlagosan 3 éves futamidőben gondolkodnak, míg hosszú távú hiteleket átlagosan 7 évre vennének fel. A vállalkozások negyede pedig 10 évre venne fel hitelt, ha hosszú távú konstrukcióról van szó.

Érthető a fix kamatú hitelek sikere, hiszen a januártól elérhető Növekedési Hitelprogram Fix (NHP fix) maximum 2,5%-os kamattal kínál finanszírozást, ráadásul akár 10 évig rögzített kamattal, de ezen kívül is találni kedvező hitelkonstrukciókat.

Más kérdés, hogy egy felmérés szerint tízből csak négy cégvezető tud az új és olcsó NHP finanszírozásról, emiatt sokan akkor sem élnek a lehetőséggel, ha egyébként teljesítenék a feltételeket. Másrészről akkor sincs minden veszve, ha valamiért a hitelcél nem fér bele az NHP-ba, mert egy jó kapcsolatokkal rendelkező hiteltanácsadó ismeri a pénzintézetek egyedi preferenciáit, így azoknál futtatja meg a hiteligénylést, ahol sikerre számíthat, akár fix kamattal is.

Ha kíváncsi vagy, hogy kaphatsz-e Növekedési Hitelt, akkor ellenőrizd a dolgot a Bankmonitor Növekedési Hitel Kalkulátorával.

Ha pedig azt szeretnéd megtudni, hogy mennyi hitelt kaphat a vállalkozásod most a bankoktól, akkor az alábbi kalkulátor lesz a segítségedre.

Add meg további adataidat és részletesen tájékoztatunk!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Nézd meg, hogy mennyi hitelt kaphat a céged!
NHP
Bankmonitor
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Jó hírünk van, az eddig megadott adatok alapján céged hitelképesnek bizonyult!

Az elérhető hitel részleteit e-mailben küldjük meg a számodra:

  • Milyen összegű hitelt kaphat a céged?
  • Milyen futamidő mellett?
  • Mi a különbség a bankok között?
  • Hogyan kerüld el a buktatókat?
NHP
Nincs jó hírünk
  • Sajnáljuk, de céged nem alkalmas hitelfelvételre, több szempontból sem.
Hirdetés
Hirdetés