Fontos határidő a kedvezményes hitel iránt érdeklődő cégeknek

Fontos határidő a kedvezményes hitel iránt érdeklődő cégeknek

Hirdetés
Hirdetés

Cikk2023-10-23
 

A Széchenyi Kártya Programban jelenleg igényelhető MAX+ konstrukciók feltételeit az év végéig hirdették meg. Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek évi fix 5 százalékos kamat mellett szeretnének hitelt felvenni mielőbb célszerű elindítani a hitelkérelmeket.

Bár a hitelkamatok az elmúlt hónapokban ereszkednek és biztató lehet a vállalkozások számára az is, hogy több bank is nyitottan fogadta a kormány önkéntes kamatplafonra vonatkozó kezdeményezését (erről itt és itt írtunk bővebben). Mindezzel együtt a jelenlegi piaci környezetben igazán olcsó forrás továbbra is csak a Széchenyi Kártya Programban érhető el a vállalkozások számára.

A most futó Széchenyi MAX+ konstrukciók feltételei ugyanakkor az év végéig érvényesek, és eddig az időpontig a vállalkozásoknak aláírt hitelszerződéssel kell rendelkezniük. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hitelkérelmeket mielőbb be kell nyújtaniuk a vállalkozásoknak, ezek elbírálása ugyanis hitelcéltól függően akár 4-6 hét, bonyolultabb konstrukcióknál – például a beruházási hiteleknél – ennél jóval hosszabb idő is lehet.

Hirdetés

Hirdetés

Mennyit lehet nyerni a Széchenyi hitelekkel?

A Széchenyi MAX+ hitelkonstrukciók kamata a teljes futamidő alatt fix évi 5 százalék, és a hitelcélok széles körére vehető igénybe. Ez a kamat töredéke a jelenleg piaci alapon elérhető hitelekének – sokat takarít meg a vállalkozás, ha ezt a finanszírozási formát választja.

Egy 10 millió forintos, 3 éves futamidejű Széchenyi Likviditási Hitel MAX+ forgóeszközhitel után a vállalkozás a teljes futamidő alatt 790 ezer forintot fizetne ki a bankjának kamatkiadásként. Ha egy ekkora összeget a 12 százalékos kamatplafonnal kínált piaci hitelből finanszírozna az a 3 év alatt 1,8 millió forintos kamatköltséget jelentene számára.

Még durvább a különbség, ha egyéb hiteleket vizsgálunk (az önkéntes kamatplafon csak a forgóeszközhitelekre vonatkozik). A Széchenyi Folyószámlahitel MAX+ esetén egy 10 millió forintos hitelkeretre, 80 százalékos éves átlagos keretkihasználás mellett évi 400 ezer forint kamatot fizet meg a cég. Ha ugyanez a keret piaci forrásból állna a rendelkezésére, akkor még 12 százalékos kamat mellett is évi egymillióval, 15 százalékos kamattal (és jelenleg még ez a reálisabb) 1,2 millió forinttal kellene számolnia.

Nem kérdés tehát, hogy azoknak, akik hitelhez szeretnének jutni érdemes megvizsgálni, kaphatnak-e Széchenyi hitelt. Ráadásul a határidőt figyelembe véve, mielőbb!

Mennyi széchenyi hiteltkaphat a céged?
  • hitelösszeg:
    max. 1 milliárd Ft
  • kamat:
    max. 5% fix
  • futamidő:
    max. 10 év
Több mint egy kalkulátor,
adható hitelösszeg és termékajánlat, hitelezési
tapasztalatok, buktatók és tudnivalók
Bankmonitor
Ha nem tudod a pontosan a napot, add meg a hónap első napját!
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Válassz hitelcélt!
Sajnos nem vagy jogosult támogatás igénybevételére.
Az adatok alapján az új Széchenyi Kártya Program MAX+ feltételeinek megfelelsz!
A választott hitelcélnak ajánlott kedvezményes termékkonstrukció:
    Az elérhető hitel részleteit e-mailben küldjük meg a számodra
    • Milyen összegű hitelt kaphat a céged?
    • Milyen futamidő mellett?
    • Mi a különbség a bankok között?
    • Hogyan kerüld el a buktatókat?
    A Bankmonitor szakértője teljeskörű támogatást nyújt hiteligényedhez!
    Add meg adataidat, segítünk!
    Ft
    A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
    Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
    Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
    Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.

    Mennyi idő alatt juthat egy vállalkozás hitelhez?

    Ahhoz, hogy lássuk, miért nincs sok idő a késlekedésre, érdemes megismerni a bankok hitelbírálatának folyamatát. Akár kisebb (pár tízmilliós), akár nagyobb (több százmilliós) összegű hitelt szeretne a vállalkozás igényelni, a hitelbírálat jól elkülöníthető szakaszokra oszlik.

    Az előkészítés  a kérelem elbírálásához szükséges dokumentumok benyújtásáról szól. Az, hogy ez milyen hosszú attól függ, hogy rendelkezésre állnak-e ezek a dokumentumok a bankok számára megfelelő formában. Amit például egészen biztosan kérnek a bankok: a megelőző két üzleti év mérleg- és eredménykimutatásai és a folyó üzleti évi főkönyve. Ez utóbbinál a hitelkérelem benyújtása előtti negyedév zárásának is meg kell lennie. Emellett egészen biztosan szükség lesz NAV igazolásra, ha a hitelnek lesz ingatlanfedezete, ennek értékbecslésének is el kell készülnie.

    A hitelek odaítéléséről a bankok bíráló bizottságai döntenek. Az, hogy ennek a döntési szakasznak mennyi az időigénye függ a szükséges döntési szintek számától, a hitel bonyolultságától (egyszerűbb likviditási vagy összetettebb beruházási kölcsönökről van-e szó). Itt is sor kerülhet pótlólagos kimutatás bekérésére, ami szintén akár hetekkel is nyújthatja a folyamatot, abban az esetben, ha a kért dokumentummal cégünk nem rendelkezik.

    Ha a hitel odaítéléséről pozitív döntés születik: a szerződést elő kell készíteni, alá kell írni – ez a szerződéskötési időszak. Ennek időigénye ugyan csak pár nap, ám ezzel is kell számolni.

    A leírt szakaszokon egy vállalkozás egyszerű, kisebb és egyszerűbb hiteligény (folyószámla-, forgóeszközhitel) esetén néhány hét alatt átfut, bonyolultabb ügyletnél akár 3 hónapra is szükség lehet. Figyelembe véve, hogy az évből szűk két hónap áll rendelkezésre: nincs idő a késlekedésre!

    Lesz folytatása a Széchenyi programnak?

    Persze a Széchenyi Program bő két évtizede segíti a cégek finanszírozását, ám a feltételek folyamatosan változnak. A napokban tartott konferencián Krizsán László, a programot lebonyolító Kavosz Zrt. vezérigazgatója arról is beszélt, hogy ha a kormány és az Európai Bizottság is zöld jelzést ad, a Széchenyi Kártya Program akár kiterjesztett formában is folytatódhat jövőre. Arról azonban, hogy ez konkrétan mit jelent majd, egyelőre nincs információ.

    Arra, hogy a jelenlegi, évi fix 5 százalékos kamatnál alacsonyabb szintre süllyedjen a kamat általánosságban kicsi ugyanakkor az esély. A vállalati hitelpiacon a kedvezményes forinthitelek és az euróhitelek dominanciája jellemző, főként a piaci forinthitelek rendkívül magas kamatai miatt. Az elmúlt hetek témát érintő szakmai vitáiban úgy tűnik abban minden érintett fél (a bankok, vállalkozások, kormányzat) egyetért, hogy a cél a piac normalizálódása lenne, amit nem segítene a kedvezményes termékek kamatának további csökkentése.

    Hirdetés
    Hirdetés