Hírdetés

Életbiztosítás: Alaposan nézz körül!

szerző: |
Frissítve:
 

A biztosítási piacon található termékek ára még akkor is eltérhet egymástól, ha ugyanazokra a kockázatokra nyújtanak megoldást. De valóban ugyanazokat a szolgáltatásokat nyújtják? Nem biztos, hogy a hasonlóak teljesen egyformák.

Állandó fejlesztés

Magyarországon a biztosítótársaságok – mint ahogy más gazdasági szektor szereplői – versenyben állnak egymással. Egyre jobb és jobb termékeket próbálnak készíteni, hogy ügyfélkörüket jobban ki tudják szolgálni, és új ügyfeleket tudjanak szerezni.

Jó példa erre a COVID. Annak ellenére, hogy a biztosítók alapvetően kizárják a járványos megbetegedéseket, a pandémia kitörését követően a társaságok nagy része sorra jelentette be, hogy a szolgáltatásaikat kiterjesztik a járványban megbetegedő ügyfeleikre is.

Hírdetés

Hírdetés

Mitől függ a díj nagysága?

A biztosítók életbiztosítási kalkulációi általában azonos statisztikai adatokra épülnek. Ezek a magyar lakosságra vonatkozó hivatalos, megbízható adatok, amelyek a halálozások, megbetegedések, balesetek számát mutatják korcsoportonként. Nemzetközi adatok segítségével összehasonlítják a hazai mutatókat és olyan tendenciákat keresnek, amelyből megbecsülhető a halálozási valószínűség. Ezek a statisztikai adatok végsősoron meghatározzák a biztosítás díját.

A díj alapvetően azt mutatja, hogy milyen kockázatot vállal a biztosító, amikor szerződést köt veled. Vagyis mennyi a valószínűsége, hogy a biztosítási tartam során bekövetkezik az a biztosítási esemény, amire a szerződést megkötöttétek. Magyarul: ha kötsz egy életbiztosítási szerződést mondjuk 10 évre és 10 millió forintra, akkor a havi díjad azt fejezi ki, hogy a biztosító mennyire tartja valószínűnek, hogy meghalsz, és ki kell majd fizetnie a családodnak a biztosítási összeget.

Fontos az életkorod!

Ha fiatal vagy, akkor kicsi a valószínűsége, hogy meghalsz, így a díj is alacsony lesz. Ha idősebb vagy a díj magas, mert nagyobb az esélye annak, hogy nem éled túl a következő 10 évet. Az alábbi ábra egy életbiztosítási szerződés havi díját mutatja 20 és 50 éves korban, ha a biztosítás tartamát 10 évre, a biztosítási összeget 10 millió forintra állítjuk be.

Láthatod, hogy az 50 éves kori díj több, mint háromszorosa a 20 éves korinak.

Életbiztosítási havi díjak 20 és 50 éves korban

A Bankmonitor kalkulátorával te is megnézheted, hogy mennyi lenne a díja az életbiztosításodnak. A díj egy átlagot fog mutatni, amitől a piacon található életbiztosítások ára felfelé és lefelé is eltérhet.

Bankmonitor
Kiszámoljuk mennyibe kerül
a családod védelme

Milyen kockázatokra
szeretnél megoldást?
Bankmonitor
év
Ft
Az igényelt biztonság díja
éves szerződés esetén
havi díjtól
Beállításaid alapján ilyen kondiciókkal
érhető el a biztosítási védelem
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el
  • Pontosan milyen védelmet kapsz ezen összegért? Hogyan működik?
  • Milyen esetben kapod meg a kifizetést a biztosítótól?
  • Szakértőink segítenek bármilyen felmerülő kérdésedben
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A részletes eredményeket megküldtük az e-mail címedre!
Ha nem találod az e-mailünket, nézd meg a levélszemét (spam) mappában is!

Életbiztosítási árverseny

Nemcsak a szolgáltatásokban, hanem az árak tekintetében is versenyhelyzet van a biztosítók között. De ez nem azt jelenti, hogy más statisztikai adatokkal számolnak az olcsóbb biztosítások esetében, hanem azt, hogy alacsonyabb költségszinten működnek. Ami persze nem biztos, hogy neked minden körülmények között megéri.

Olyan mintha vennél egy autót. A drága és az olcsó is gurul, de ha többet fizetsz érte, lehet, hogy gyorsabb, tovább tart, kényelmes benne ülni.

Jó tudni
Az életbiztosítás is pontosan ilyen. A drágább szerződés lehet, hogy rugalmasabb, mint az olcsó. Jobban alkalmazkodik az igényeidhez. Lehet, hogy a biztosító több lehetőséget kínál szerződéskötéskor. Lehet, hogy az alap életbiztosítási szolgáltatás mellett kínál például egy beépített balesetbiztosítási védelmet is. Viszonylag új lehetőség, az úgynevezett előrehozott életbiztosítási szolgáltatás, ami sok termékben ingyenes. Ez azt jelenti, hogy végstádium esetén előre kifizeti az összeget, még akkor, amikor életben vagy.

A szerződéskötéskor az is fontos szempont lehet, hogy a biztosítási védelem a tartam alatt mennyire rugalmasan alakítható az élethelyzetedhez. Csökkentheted vagy éppen növelheted -e menet közben a biztosítási védelmet?

De nemcsak a szerződésen belül lehetnek olyan szolgáltatások, amelyek kiemelnek egy-egy biztosítót a többiek közül.

Elektronikus kapcsolat

Fontos szempont lehet az is, hogy milyen kényelmi funkciókat kínál a biztosító a tartam alatt a díjfizetéssel, az elektronikus megoldásaival. Milyen a biztosító online felülete? Milyen lehetőségeid vannak, ha regisztrálsz az oldalukon? Meg tudod -e nézni a szerződés állapotát? Tudsz -e változtatásokat indítani papírmentesen, telefonhívás nélkül?

Összefoglalás

Nyilvánvaló, hogy egy magasszintű ügyfélkiszolgálás költsége a biztosításod díjában tükröződni fog. De azt is mérlegelned kell, hogy a szerződéskötéssel egy hosszútávú kapcsolatot indítasz el a kiválasztott biztosítóval. A díjnak és a szolgáltatásoknak arányban kell lenniük egymással. Nem lehet túl drága, mert akkor egy idő után nem fogod fizetni, de emellett a biztosítódnak rendelkeznie kell azokkal a kényelmi szolgáltatásokkal, amelyekre valóban szükséged van.

A fentiek miatt nem olyan könnyű eldönteni, hogy melyik a neked való biztosítótársaság és melyik az az életbiztosítás, ami az élethelyzetednek leginkább megfelelő. Ebben segítségedre lehetnek a Bankmonitor munkatársai, akik ismerik a biztosítókat és a termékválasztékot is. Kérdéseikkel, javaslataikkal megkönnyítik a választást és végigvisznek a szerződéskötés teljes folyamatán. Regisztrálj az oldalunkon és segítünk jól választani!

Kockázati életbiztosítás

Hitelfedezeti életbiztosítás

Hírdetés