Évi 76 ezer forintot spóroltunk egy olvasónk bankszámlaköltségein

Évi 76 ezer forintot spóroltunk egy olvasónk bankszámlaköltségein
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2020-02-13
 

Egy olvasónk a segítségünket kérte egy új, olcsóbb bankszámla kiválasztásában. Megértettük kétségbeesését, a januárban kapott bankszámlaköltség-kimutatása alapján ugyanis éves költségei meghaladták a 150 ezer forintot. Ebből sikerült  lefaragnunk 76 ezer forintot, ehhez azonban a megfelelő bankszámla kiválasztása mellett bankolási szokásainak apró változtatására is szükség lesz.

Egy olvasónk elküldte nekünk a januárban kapott éves bankszámlaköltség-összesítőjét, amely a 2019. augusztustól 2019. decemberig terjedő időszak valamennyi költségét tartalmazta. Az 5 hónapra összesen 63 ezer forintot számolt fel a bank, ez éves szinten 150 ezer forint költséget jelent.

Tételes bankszámlaköltség
Tételes bankszámlaköltsége egy átlagos ügyfélnek

Megvizsgálva a díjkimutatás egyes elemeit jól látható, hogy a költségekből közel 31 ezer forint olvasónk hitelkeretéhez kapcsolódik. Enélkül a díjak összege 31 826 forint – éves szinten 76 ezer forint -, melyet egy ingyenes bankszámla kiválasztásával teljes egészében megspóroltunk.

 

 

Egy átlagos felhasználó tételes banki költségei
Egy átlagos felhasználó tételes banki költségei

Hirdetés

Hirdetés

Bankkártyahasználat és készpénzfelvétel

A bankkártya éves tagsági díja 6 ezer forint. A bankszámlák többségéhez már kapcsolódik ennél jóval olcsóbb – akár díjmentes – bankkártya is, melyet lehet használni vásárlásra és készpénzfelvételre mind külföldön, mind belföldön. Már a bankkártya kiválasztásával spóroltunk 6 ezer forintot azzal, hogy egy olcsóbbra lecseréltük a meglévő plasztikot.

Olvasónk havonta 3-4 alkalommal vesz fel készpénzt, de egyik hónapban sem haladta meg a teljes összeg a 150 ezer forintot. Vagyis a havonta két darab, maximum 150 ezer forint összegű ingyenes készpénzfelvételbe beleférhetne olvasónk, ha változtatna kicsit szokásain.

Itt jött az igazi meglepetés: a költségekből ugyanis kiderült, ügyfelünk egyáltalán nem állította be ehhez a számlához a díjmentes készpénzfelvételi lehetőséget. Vagyis egyetlen nyilatkozattal rengeteget spórolhat a jövőben.

Ha kicsit módosít olvasónk a szokásain – két részletben veszi fel a szükséges készpénzt – és lecseréli meglévő, drága bankkártyáját, akkor akár teljesen díjmentes lehet a kártyahasználata.

Fizetések, átutalások, csoportos beszedési megbízások

Olvasónk alapvetően jól kezeli az ilyen jellegű megbízásokat, hiszen átutalásait netbankon keresztül adja meg. Éppen ezért sokkaljuk a felszámított 1 000 forintos díjat havi 7 megbízásért. különösen azért, mert létezik már olyan, teljesen ingyenes bankszámla, amelynél díjmentesen lehet elektronikus csatornán keresztül – netbank, mobilalkalmazás – átutalni. Különösen meglepő ez a magas költség, ha a megnézzük a számlavezetési díjakat is.

Számlavezetési díj és a kapcsolódó szolgáltatások alapdíja

Ilyen magas átutalási költségekhez mi nagyon alacsony havi számlavezetési díjat vártuk. Havi 600 forint nem jelentős, de olyan alacsonynak sem neveznénk. Pláne, ha azt látjuk, hogy a kapcsolódó netbanki,  mobilalkalmazási szolgáltatásnak is van havi fix díja. Ilyen jelentős havi jóváírás mellett – 400 ezer forint – ennél jóval olcsóbb alapdíjú bankszámlákat is találhatunk.

Az SMS szolgáltatás díja sem alacsony – 36 forint üzenetenként -, érdemes lehet kérnie olvasónknak, hogy mobilalkalmazáson keresztül kapja a jövőben a banktól a biztonsági üzeneteket. Jellemzően ez olcsóbb a különböző pénzintézeteknél, mint az SMS értesítés.

Megoldási javaslatok, lehetőségek

Megnéztük a Bankmonitor Bankszámla Kalkulátorával, hogy olvasónknak milyen lehetőségei vannak attól függően, hogy miként használná bankszámláját a jövőben.

1. A legolcsóbb bankszámla új számlahasználati szokásokkal: Olvasónk például a CIB ECO számla választásával teljesen ingyenessé teheti bankszámláját, azaz évi 76 ezer forintot spórolhatunk neki. Ehhez természetesen a szokásain is változtatni kell, illetve az ingyenes készpénzfelvételi nyilatkozatot is meg kell adnia.

A bankváltás pedig ma már nem olyan bonyolult folyamat. Egy nyilatkozat kitöltését követően az új bank valamennyi állandó átutalási megbízásunk, csoportos beszedésünk beállítja. Emellett értesíti a közüzemi-szolgáltatókat, egyéb érintetteket a bankszámlaszám megváltozásáról. Régi bankunk pedig a számlazárást követően átutalja az ott megmaradt egyenleget.

2. A legolcsóbb bankszámla a jelenlegi számlahasználati szokásokkal: Megnéztük azt is, hogy a jelenlegi bankolási szokásai mellett milyen ajánlatok vannak – ha nem szeretne változtatni -, és azt találtuk, hogy még így is spórolhatna 60 ezer forintot olvasónk egy bankváltással.

A legkedvezőbb bankszámla-ajánlatok különböző bankolási szokások esetén
A legkedvezőbb bankszámla-ajánlatok különböző bankolási szokások esetén

3. A legolcsóbb bankszámla a jelenlegi banknál új számlahasználati szokások mellett: Olvasónknak azonban több kapcsolódó szolgáltatása – lakáshitel, folyószámlahitel –  is van jelenlegi pénzintézeténél, melyet nem olyan egyszerű átvinni egy új bankba. Ezért megnéztük azt is, hogy a jelenlegi bankjánál hogyan járhatna a legjobban. Találtunk olyan csomag, amelynek választásával akár 40 ezer forintot is spórolhat. Ráadásul nem kell új számlát nyitni – elég csomagot váltani -, így számlaszáma is megmaradna.

Ugyanakkor érdemes meglévő lakáshitelét is átnéznie olvasónknak a jelenlegi helyzetben – igen alacsony kamatkörnyezet-, elképzelhető, hogy a bankváltás mellett egy hitelkiváltással még többet spórolhat.

Mire használható a felszabadult 76 ezer forint? 

Az életszínvonal változtatása nélkül – pusztán azzal, hogy olvasónk odafigyelt a bankszámlájára – akár 76 ezer forintot is spórolhat.

1. Ebből megvásárolható a jövő évi karácsonyi ajándék, vagy el lehet utazni egy wellness hétvégére. Emellett számos más formája is lehet a pénz felhasználásának.

2. Néhány év alatt megszüntethető a díjkimutatáson szereplő másik költségforrás is, a folyószámlahitel. Olvasónk havonta átlagosan 300 ezer forintot használ ki hitelkeretéből. 3-4 év alatt ez teljesen feltölthető, ezzel újabb 75 ezer forint megspórolható évente. Ráadásul a havi kiadásai évről évre csökkennének, a hitelkeret egyre kisebb kihasználtsága miatt.

3. Indítható egy havi 6 500 forintos  nyugdíj-megtakarítás is, amellyel fel lehet készülni az idős korra. Ráadásul az éves befizetések után 20% állami támogatás is kapható adójóváírás formájában.

Hirdetés
Hirdetés