Hirdetés

Megjelent a lista! Ezeknél a bankoknál már lehet Széchenyi Max hiteleket igényelni

szerző: |
Frissítve:
 

Augusztustól több banknál megkezdődött a Széchenyi Kártya Program Max hitelek befogadása a programot irányító Kavosz Zrt. közleménye szerint. A lista folyamatosan bővül. Cikkünket a sorra megjelenő közlemények alapján folyamatosan frissítjük. 

A hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését célzó  államilag támogatott Széchenyi Kártya Program Max keretében hitelcéltól függően 0,5-3,5 százalékos, a futamidő alatt végig fix kamattal juthatnak forráshoz a cégek. Az egyes konstrukciók feltételeit korábban már részletesen összefoglaltuk.

Az alábbiakban a Kavosz honlapján megjelenő közlemények alapján közöljük – és folyamatosan frissítjük -, hogy az egyes hitelkonstrukciók mely bankoknál érhetőek már el. (Az utolsó frissítés szeptember 17.)

Hirdetés

Hirdetés

Mely bankoknál, melyik Széchenyi Max hitel érhető el?

Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX (és annak részét képező Energiakártya)

  • Választható finanszírozók: MKB Bank Nyrt., OTP Bank Nyrt., Takarékbank Zrt. Unicredit Bank Zrt. , Raiffeisen Bank Zrt., Gránit Bank Zrt., Erste Bank Hungary Zrt. (Az Erste Banknál az Széchenyi Energiakonstrukció nélkül), CIB Bank Zrt. (CIB Bank a Széchenyi Energiakártya alkonstrukcióban a 300 millió forint árbevételt meghaladó vállalkozások igénylését fogadja.)

Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX (Energiakártya nélkül)

  • Választható finanszírozók: Erste Bank Hungary Zrt.

Széchenyi Likviditási Hitel MAX

  • Választható finanszírozók: MKB Bank Nyrt., OTP Bank Nyrt., Takarékbank Zrt., Unicredit Bank Zrt., Raiffeisen Bank Zrt., Gránit Bank Zrt., Erste Bank Hungary Zrt. , K&H Bank Zrt., Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe, CIB Bank Zrt., MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.

Széchenyi Beruházási Hitel MAX (beleértve az energiahatékonyság javítását és technológiaváltást segítő hitelcélok esetén a többlettámogatott alkonstrukciót is, de ide nem értve az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX hiteltípust)

  • Választható finanszírozók: MKB Bank Nyrt., OTP Bank Nyrt., Takarékbank Zrt. Unicredit Bank Zrt., Raiffeisen Bank Zrt., Gránit Bank Zrt., Erste Bank Hungary Zrt. , K&H Bank Zrt. , Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe, CIB Bank Zrt., Oberbank AG Magyarországi Fióktelepe, MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.
Mennyi széchenyi hiteltkaphat a céged?
  • hitelösszeg:
    max. 400 millió Ft
  • kamat:
    max. 0,5-3,5% fix
  • futamidő:
    max. 10 év
Több mint egy kalkulátor,
adható hitelösszeg és termékajánlat, hitelezési
tapasztalatok, buktatók és tudnivalók
Bankmonitor
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Válassz hitelcélt!
Sajnos nem vagy jogosult támogatás igénybevételére.
Az adatok alapján az új Széchenyi Kártya Program MAX feltételeinek megfelelsz!
A választott hitelcélnak ajánlott kedvezményes termékkonstrukció:
    Az elérhető hitel részleteit e-mailben küldjük meg a számodra
    • Milyen összegű hitelt kaphat a céged?
    • Milyen futamidő mellett?
    • Mi a különbség a bankok között?
    • Hogyan kerüld el a buktatókat?
    A Bankmonitor szakértője teljeskörű támogatást nyújt hiteligényedhez!
    Add meg adataidat, segítünk!
    Ft
    A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
    Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
    Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
    Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.

    Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX  (beleértve az energiahatékonyság javítását és technológiaváltást segítő hitelcélok esetén a többlettámogatott alkonstrukciót is)

    • Választható finanszírozók: Raiffeisen Bank Zrt. (296 M Ft árbevétel feletti vállalkozásoknak), Takarékbank Zrt., Erste Bank Hungary Zrt. (300 M Ft árbevétel feletti vállalkozásoknak), Gránit Bank Zrt., OTP Bank Nyrt.

    Széchenyi Mikrohitel MAX

    • Választható finanszírozók: BG Finance Zrt., Magyar Záloghitel Zrt., New Deal Finance Zrt., Wellum Zrt., Capital Hitelház Zrt., Duna Faktor Zrt., KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt., e-F@ktor Zrt., EPZ Emerald Zrt., Eurotrade Capital Zrt., Debt-Invest Zrt., LMGL Zrt., City-Faktor Zrt.

    A korábbi Széchenyi Kártya termékek közül a közlemény szerint Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel esetén

    • a választható finanszírozók: CIB Bank Zrt. (50 millió forint, vagy azt meghaladó összegű hitel benyújtása lehetséges a pénzintézetnél), Gránit Bank Zrt., Erste Bank Nyrt., MKB Bank Nyrt., OTP Bank Nyrt., Takarékbank Zrt.

    A Széchenyi Kártya Klasszik, a Széchenyi Turisztikai Kártya, a Széchenyi Benzinkút Kártya Folyószámlahitel esetén csak felülvizsgálat-igénylés típusú kérelmek benyújtására van lehetőség azon finanszírozók részére, amellyel a Vállalkozás korábban a felülvizsgálattal érintett hitelszerződését megkötötte.

    Széchenyi Lízingkonstrukció

    Választható finanszírozók: CIB Lízing Zrt., Cofidis Magyarországi Fióktelepe, Deutsche Leasing Hungaria Zrt., Erste Bank Hungary Zrt., Euroleasing Zrt., K&H Bank Zrt., Mercedes-Benz Credit Zrt., Merkantil Bank Zrt., OTP Ingatlanlízing Zrt., Porsche Finance Zrt., Raiffeisen Corporate Lízing Zrt., SG Eszközfinanszírozás Magyarország Zrt., Toyota Pénzügyi Zrt., UniCredit Leasing Hungary Zrt.

    Gyorsan kell lépni!

    Ha a Széchenyi Max konstrukciók révén szeretnél támogatott hitelhez jutni, alig pár heted áll rendelkezésre. Azoknak a cégeknek, akik ki szeretnék használni a lehetőséget, azonnal kell lépni, a halogatással azt kockáztatják a cégek, hogy lemaradnak a piaci hiteleknél jóval kedvezőbb lehetőségről.

    Ötlet
    A hitelkérelem benyújtásával összefüggő tudnivalókat korábbi – Széchenyi Max hiteligénylés, stresszmentesen című – cikkünkben összefoglaltuk. Ha elakadnál, kérdésed lenne szakértőink segítenek akár kisebb, akár nagyobb összegű hitelre lenne szükséged.
    Hirdetés