Hirdetés

Korszerűsítenél vagy szigetelnél, hogy ki tudd majd fizetni a rezsit? Így kaphatsz rá gyorsan pénzt!

szerző: |
Frissítve:
 

Sokan most vágnak bele egy szigetelésbe, nyílászárócserébe, esetleg valamilyen alternatív energiaforrás telepítésébe, hiszen míg korábban mindenki azt számolta, hogy hány év alatt térül meg egy ilyen beruházás a rezsicsökkentett árakon, most ez a kérdés gyakorlatilag okafogyottá vált. De mit tehetünk akkor, ha nem áll rendelkezésre a szükséges összeg, vagy ha meg is volna, olyan befektetésben tartjuk, amit csak jelentős veszteség árán lehet likviddé tenni?

Szinte felrobbant a szigetelőanyagokat gyártó Masterplast cég részvényeinek árfolyama, akkora a kereslet a termékei iránt. A rezsiköltségek miatt aggódók felvásárlásai miatt hamar hiánycikk lett a napelem és a napkollektor is, mint ahogy a nyílászárócserével foglalkozó vállalkozások is csúcsra vannak járatva.

Drágul az energia!

Érthető, hiszen átlag fogyasztás felett rendkívüli módon megdrágul a gáz és az elektromos áram, de sajnos arra is fel kell készülnünk, hogy a jövőben akár az átlagfogyasztás alatti részért is többet kell majd fizetnünk. Már persze akkor, ha lesz gáz és áram, mert bizony ideiglenesen akár ezek hiánya is előfordulhat a következő hónapokban.

2-8 millió Ft személyi kölcsön havi törlesztője

Éppen ezért sokan most vágnak bele egy szigetelésbe, nyílászárócserébe, esetleg valamilyen alternatív energiaforrás telepítésébe, hiszen míg korábban mindenki azt számolta, hogy hány év alatt térül meg egy ilyen beruházás a rezsicsökkentett árakon, most ez a kérdés gyakorlatilag okafogyottá vált.

Hirdetés

Hirdetés

Van gyorsan elérhető banki forrás

Igen ám, de ezek a beruházások meglehetősen költségesek, ráadásul, ha gyorsan akarjuk elvégeztetni a munkálatokat – mert csodával határos módon találtunk szakembert -, akkor ezt a pénzt sürgősen elő kell tudni teremteni. De mit tehetünk akkor, ha nem áll rendelkezésre a szükséges összeg, vagy ha meg is van, olyan befektetésben tartjuk, amit csak jelentős veszteség árán lehet likviddé tenni?

Tipikusan ilyen helyzetekre kínálják a bankok a személyi hiteleket, hiszen itt nincs szükség ingatlanfedezetre, az induló költség minimális, ha pedig minden szükséges dokumentumot sikerült eljuttatni a bankhoz, akkor akár pár napon belül számlán lehet az igényelt összeg.

Mennyi hitelt kaphatsz?

A személyi kölcsönök maximális összege 10 millió forint, ám a bankok egy része jelenleg 8 millió forintig hitelez csak, a futamidő pedig nem lehet 10 évnél hosszabb. Ennek nagyobb hitelösszegnél van jelentősége, hiszen így a havi törlesztő összege a futamidő kitolásával nem faragható le jelentősebben, ami akkor lehet érdekes, ha a havi nettó jövedelem esetleg éppen csak elbírja a részleteket.

Ezt egyébként az úgynevezett jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató (JTM) szabályozza: 500 ezer forint nettó jövedelem alatt ennek maximum 50 százalékát lehet hiteltörlesztésre fordítani, míg efölött 60 százaléknál ránt be az adósságfék. Elméletileg ez azt jelenti, hogy 400 ezer forint nettóval akár egy 200 ezer forintos hiteltörlesztő is bevállalható, ám a bankok ennél sokszor óvatosabbak.

Több százezer forint múlhat egy jó döntésen

Éppen ezért van nagy jelentősége annak, hogy mindenki megtalálja a számára elérhető legkedvezőbb hitelt, ugyanis a személyi kölcsönöknél bizony nagy különbség lehet bank és bank között. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátor szerint a legkedvezőbb és a legdrágább ajánlat teljes visszafizetése között például 8 millió forintos hitelösszeg esetén akár 1,5 millió forint is lehet a differencia, de 1 milliós hitelnél is 300 ezer forint feletti különbséget láthatunk.

Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
Bankmonitor
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
hitel évre
Havi törlesztőtől
THM-től
Beállításaid alapján ezekkel a
kondíciókkal érhető el személyi kölcsön
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el
  • Milyen kamattal, teljes visszafizetéssel és induló költséggel számolhatsz?
  • Mennyi idő alatt és milyen feltételekkel kaphatod meg a fenti hitelt?
  • Szakértőink segítenek bármilyen felmerülő kérdésedben
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Itt folytasd az igénylésed
Plussz adataiddal eléred
előzetes hitelminősítésed eredményét
személyre szabott hitelajánlatodat
Hirdetés