Így kereshettél fél év alatt 30%-ot

Így kereshettél fél év alatt 30%-ot
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2016-06-10 Frissítve: 2021-08-06
 

Az év első fele lassan eltelik, érdemes tehát vetni egy pillantást az eltelt hónapok legjobb befektetéseire. Az év elején látott árfolyamesések ellenére számos alap ért el kétszámjegyű hozamot, a legjobb pedig közel 30%-ot teljesített. Az alábbiakban Te is megnézheted, melyek voltak az első félév legjobb befektetési alapjai.

Döcögősen indult az év a befektetési alapoknál, hiszen bőven volt miért aggódni január környékén (olajár, Kína, lassuló globális növekedés stb.), ami az árfolyamokra is alaposan rányomta a bélyegét. Kevesen gondolhatták akkor, hogy fél év elteltével lesz olyan alap, amely közel 30%-ot hoz majd megtakarítóinak.

Az abszolút hozamú alapok mindent vittek

Az abszolút hozamú alapok eddig is szép teljesítményre voltak képesek, de az év első hónapjainak piaci felfordulásában tudták igazán megmutatni, miért is szeretik őket annyira a befektetők.

Hasonlóan nehéz időszakban ugyanis óriási előnyt jelent, hogy az alap szinte bármibe befektethet, és nem húzza magával a teljesítményét, ha egy piac (pl. a részvénypiac) éppen gyengélkedik. De ez még nem minden. Azzal, hogy az abszolút hozamú alapok az árfolyamesésből is profitálni tudnak, nem számít, ha a feje tetejére áll a világ. Egyedül egy jó szakember kell az alap élére, aki ráérez, miben lehet a nagy lehetőség.

Abszolult_hozamu_20160609

A főbb befektetési alap kategóriák között a legjobb, 29,22%-os hozamot is egy abszolút hozamú alap, az OTP EMDA Származtatott Alap szállította le az év első felében. Érdekes megfigyelni, hogy míg a tavalyi év során a Concorde alapok majdnem, hogy töretlenül uralkodni tudtak az abszolút hozamú alapok között, jelenleg két OTP-s alap áll a rangsor élén.

Természetesen a legjobb 5 alap közé így is befért a Concorde Citadella alapja (+4,52%), illetve az ugyancsak Zsiday Viktor nevéhez köthető Plotinus Származtatott Alap (+7,66%) is.

Ha Te is szeretnéd megtalálni a legjobb befektetési alapokat, próbáld ki alábbi kalkulátorunkat!

1

Hirdetés

Hirdetés

A fejlődő országok hozták a legtöbbet a részvényalapoknál

A részvényalapoknál is alapos átrendeződést hozott 2016 első féléve. Míg a tavalyi év során a magyar tőzsde szárnyalásának köszönhetően a magyar részvényalapok teljesítettek a legjobban, az év első felében a fejlődő országokra épülő alapok remekeltek.

Reszveny_20160609

A legjobb teljesítményt az Aberdeen Latin-Amerika Részvény Alapok Alapja mutatta 14,79%-os hozammal. Nem sokkal maradt el mögötte viszont a GE Money EMEA Részvény Alap sem, ami nevéből adódóan az európai, közel-keleti, illetve az afrikai régióra koncentrál.

Az ötös listára ezeken kívül még egy afrikai vállalatokra, illetve két magyar részvényekre épülő alap fért fel, és mindegyik alap kétszámjegyű hozamokat nyújtott a megtakarítóiknak.

Meg kell viszont jegyeznünk, hogy a részvény alapok önmagukban is a legkockázatosabb befektetési alapok közé tartoznak, a fejlődő piacokra épülő alapok még ezek között is kiemelkedően sok veszélyt hordoznak magukban. Éppen ezért a szép első félév után is csak azoknak tanácsoljuk a hasonló befektetéseket, akik igazán nagy kockázatok, vagyis akár nagy veszteségek elviselésére is képesek.

A kötvényalapoknál is a feltörekvők vitték a prímet

A részvényalapokhoz kísértetiesen hasonlított a kötvényalapok teljesítménye az idei első félév. A legjobb öt kötvényalapból négy itt is a feltörekvő térségre (is) épül. A legjobb ebben az esetben is egy Aberdeen alap, a Aberdeen Feltörekvő Piaci Kötvény Alapok Alapja lett. Mivel a kötvényalapok a részvényalapoknál kevésbé kockázatosak, a hozamaik is elmaradnak azokétól, de a legjobb alap ebben a esetben is 7,51%-ot teljesített.

Kotveny_20160609

A legjobb kötvényalapok kapcsán érdemes még kiemelni, hogy az öt legjobb alap közül három az Erste-hez köthető, melléjük csak az említett Aberdeen és egy OTP alap fért be.

A vegyes alapoknál is az OTP volt a legjobb

Az abszolút hozamú alapokhoz hasonlóan a kiegyensúlyozott vegyes alapok között is két OTP alap végzett az élen. Az OTP Prémium Kiegyensúlyozott Alap 5,52%-ot, az OTP Paletta Nyíltvégű Értékpapír Alap pedig 4,30%-ot hozott év eleje óta.

Vegyes_20160609

A vegyes alapok élvonalában is igen szoros volt a verseny, hiszen az ötödik helyen végzett Raiffeisen Alapok Alapja – Konvergencia is csak 1,39 százalékponttal maradt el az első helytől. A lista többi helyezettje még ennél is közelebb volt a első helyen végzett alap teljesítményéhez.

Hirdetés
Hirdetés