Hirdetés

Jelentősen emelkedik januártól a THM plafon. Mi lesz a hitelkamatokkal?

szerző: |
 

Az alapkamat a legutóbbi forduló óta jelentős emelkedést produkált, emiatt a THM plafon is megugrik 2023. januárjától. Ez pedig a bankoknak is nagyobb mozgásteret enged. Mire számíthatunk a hitelkamatok kapcsán?

Mit jelent a THM plafon és mennyi az értéke?

A THM plafon a kölcsönök teljes hiteldíj mutatójának törvényben szabályozott maximális mértékét jelenti, vagyis a bankok nem nyújthatnak olyan hitelt, amelynek THM-je meghaladja a plafon aktuális mértékét. 

A THM plafon félévente változhat a jegybanki alapkamat mértéke alapján. A fogyasztási hitelek esetében (az előző félév utolsó hónapjának első napján érvényes) alapkamathoz képest 24 százalékponttal, a hitelkártya, folyószámla- és áruhiteleknél pedig 39 százalékponttal növelt mértékben. 

A THM plafon mértéke 2023. január 1. és június 30. között.

A 2022. december 1-én érvényes alapkamat mértéke 13 százalék, így 2023. januárjától a THM plafon fogyasztási kölcsönök esetében maximum 37 százalék, míg hitelkártya, folyószámlahitel és áruhitel esetén 52 százalék lehet.

A korábbiakhoz képest ez hatalmas változás, a 2021. december elsején érvényes alapkamat 2,10 százalék volt, amely alapján így az idei év első fél évében érvényes maximális THM fogyasztási hitelek esetében 26,1 százalék, egyéb hiteleknél 41,1 százalék volt. A változás természetszerűleg köthető az infláció egyre erősödő száguldásához, az ezt követő jegybanki alapkamat-emelésekhez, amelyet a hitelkamatok drágulásában is érzékelhettünk. 

Hirdetés

Hirdetés

Hol tartanak a hitelköltségek?

A hitelek költségei időben eltolva követik le a változásokat, így a THM plafonnál még jóval szolidabb THM-mel érhetőek el fogyasztási hitelek, miközben már idáig is jelentős drágulást produkáltak.

Aktuális hitelköltségek a Bankmonitor kalkulátorai szerint.

A lakáscélú jelzáloghitelek átlagos THM értéke a Bankmonitor lakáshitel kalkulátora szerint jelenleg 10,38% (20 millió forint, 20 évre, végig fix kamatozás és 450 ezer forintos nettó jövedelem mellett). Egy évvel ezelőtt a legdrágább lakáshitel teljes költsége is 9 százalék alatt volt, átlagosan pedig 6,1 százalékos THM-nél tartottak ugyanezek a lakáscélú kölcsönök.

A szabad felhasználású jelzáloghitelek átlagos teljes hiteldíj mutatója azonos paraméterekkel 10,90%, épp csak egy kevéssel lemaradva a lakáshitelek mögött.

A személyi kölcsönök átlagban már valamivel magasabb, 14,66%-os THM-mel bírnak (8 millió forint, 7 évre, nettó 450 ezer forintos jövedelemmel).

A Bankmonitor kalkulátora szerint a hitelkártya költségek kapcsán átlagosan 40,1 %-kal számolhatunk.

Mire számíthatnak a hiteligénylők 2023-ban?

A 2023. januártól érvényes THM plafon értéke természetesen nem azt jelenti, hogy a hitelező pénzintézetek ilyen drasztikus mértékben megemelnék a kölcsönök kamatát, vagy teljes hiteldíj mutatóját. Ugyanakkor a bankok mozgástere tágul, és az infláció elleni küzdelemnek sincs még vége.

Mindebből az következik, hogy a hitelek további drágulására lehet számítani a következő évben is, amellett, hogy a költségnövekedés ütemében lassulás várható.

Az MNB november végén megjelent Pénzügyi Stabilitási Jelentéséből kiderült, hogy a jegybank elemzői 2022 végére a lakáshitelek átlagos THM értékét 12 százalék fölé becsülik. 

Ötlet
Korábbi, “Luxus lehet 2023-ban a lakáshitel” címmel jegyzett cikkünkben kiszámoltuk, hogy mit jelenthet ez a becslés anyagilag és utánajártunk, milyen következményei lehetnek a leendő hiteligénylőkre nézve.

Kalkulálj
Ha még idén szeretnél szabad felhasználású, ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönt igényelni, hasonlítsd össze a bankok aktuális ajánlatait kalkulátorunkkal! Az igénylés maximum pár napot vesz igénybe, ami alatt a Bankmonitor szakértői mindenben a segítségedre lesznek.

Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Amennyiben lejárt, ki nem fizetett banki tartozás miatt szerepelsz a KHR listán, nem kaphatsz hitelt.
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
hitel évre
Havi törlesztőtől
THM-től
Beállításaid alapján ezekkel a
kondíciókkal érhető el személyi kölcsön
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el
  • Milyen kamattal, teljes visszafizetéssel és induló költséggel számolhatsz?
  • Mennyi idő alatt és milyen feltételekkel kaphatod meg a fenti hitelt?
  • Szakértőink segítenek bármilyen felmerülő kérdésedben
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Itt folytasd az igénylésed
Plussz adataiddal eléred
előzetes hitelminősítésed eredményét
személyre szabott hitelajánlatodat
Hirdetés