Jól hajrázott az NHP Hajrá!

Jól hajrázott az NHP Hajrá!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2021-03-26 Frissítve: 2021-07-01
 

A jegybank március közepén közzétett statisztikái szerint 2020-ban összesen 21 ezer vállalkozás kötött hitelszerződést a Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrá! növekedési hitelprogramjának keretében, összesen 1540 milliárd forint értékben, amelyből a negyedik negyedévre 660 milliárd forint jutott.

A Nemzeti Bank adatai szerint a koronavírus által okozott gazdasági nehézségek dacára a vállalati hitelezés nemhogy csökkent volna tavaly, de még markánsan nőtt is, mintegy 9,4 százalékkal. Ezen belül a legjobban a kis- és középvállalati szektor hitelállománya bővült, az év egészét tekintve 13 százalékkal. A jelentős növekedés hátterében – a hiteltörlesztési moratóriumon túl – főként a válság hatásainak tompítása érdekében bevezetett új állami és jegybanki programok állnak, hiszen ezek adták tavaly az összes új hitelkihelyezés mintegy 60%-át – olvashatjuk a tavalyi hitelezési folyamatokat összefoglaló jelentésben.

Hirdetés

Hirdetés

Tízből kilenc forint NHP Hajrá! hitel

A tavaly indított többféle kedvezményes állami hitelprogram közül is kiemelkedően sikeresnek bizonyult a Nemzeti Bank által 2020. áprilisában elindított NHP Hajrá! program. Ennek sikerét mutatja, hogy tavaly a támogatott hitelek folyósításának mintegy a háromnegyede, míg a kkv-k esetében ennél is nagyobb, mintegy 90 százaléka ezen konstrukció keretében történt, vagyis tavaly a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelek esetében minden 10 forintból 9-et az NHP Hajrá! keretében folyósítottak a kereskedelmi bankok. Nem véletlen, hogy az MNB által eredetileg megállapított 1500 milliárd forintos keretösszeget tavaly novemberben újabb 1000 milliárddal növelte meg a jegybank, így ebben a konstrukcióban 2021-ben is sok vállalkozás kaphat segítséget a fejlődéshez, illetve a további terjeszkedéshez. A konstrukciót felhasználó cégek egyébként tavaly döntően (56%-ban) forgóeszközhiteleket vettek fel, 31%-ban beruházási célokra, 13%-ban pedig hitelkiváltásra költötték a kedvezményes hitelösszeget.

Gyorsabban, többet, olcsóbban

Az NHP Hajrá! program népszerűsége nem véletlen, hiszen a termék számos előnnyel rendelkezik. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy a jegybanki program keretében nyújtott hitelek kamata lényegesen alacsonyabb, mint a piaci alapon elérhető hiteleké. A jegybank kedvezményes forrásbiztosítása miatt ugyanis a bankok által felszámítható összes kamat- és kezelési költség mértéke legfeljebb évente 2,5% lehet, amit egy-egy jobb ügyfél esetében jó eséllyel még lejjebb lehet szorítani valamelyest. A 2,5% természetesen nem tartalmazza azokat a költségeket, amelyek nem a bank, hanem valamely harmadik fél irányában merülnek fel – például, ha igénybe vesszük az állami garanciaintézet szolgáltatását, azért bizony külön kell fizetnünk.

A növekedési hitel népszerűségének másik oka, hogy ebben a konstrukcióban jóval nagyobb hitelösszeg is igényelhető, mint a többi támogatott programban, hiszen a felső limit 20 milliárd forintban van meghatározva, míg a többi támogatott hitelkonstrukció esetében néhány százmillió, vagy legfeljebb egymilliárd forint a felső korlát. Természetesen ügyfél- és fedezetfüggő, hogy melyik vállalkozás valójában mekkora hitelt célozhat meg reálisan az NHP Hajrá! keretében, de akár jóval nagyobb összeg is elérhető, mint más konstrukciók esetében. Ebben sokat segíthet az is, hogy az NHP Hajrá! keretében a hiteligénylésnél már most felhasználhatjuk a vállalkozás 2020. évi beszámolóját – már amennyiben sikerült azt elkészíteni és közzétenni. Egy gyorsan fejlődő vállalkozás esetében fontos lehet, hogy minél frissebb és jobb adatok alapján történjen a hitelösszeg megállapítása.

Végül az NHP Hajrá! egyik legfontosabb előnye a gyors banki átfutás. Ebben a programban ugyanis a jegybank mindössze kéthetes hitelbírálati időt enged az ügyfelekkel kapcsolatban lévő kereskedelmi bankok számára. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a két hét akkor kezdődik, amikor a teljes hiteldokumentáció hiánytalanul benyújtásra került. Idáig nem mindig könnyű eljutni, de a folyamat lényegesen gyorsítható, ha hiteltanácsadó segítségét vesszük igénybe.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy vállalkozásod a tavalyi év végi számai alapján milyen összegű hitel felvételére lehet alkalmas az NHP Hajrá! növekedési hitel programjában, használd a Bankmonitor vállalati kalkulátorát!

Széchenyi hitel
Bankmonitor
Hirdetés
Hirdetés