Hirdetés

Megjöttek a számok: ennyi megtakarítással megyünk neki a télnek!

szerző: |
 

Utánajártunk, milyen pénzügyi helyzetben várja a telet a magyar lakosság. Egyesek bőséges megtakarítással rendelkeznek, míg mások már néhány hónapnyi bevételkiesés esetén is kénytelenek lennének felélni az összes tartalékukat.

Aggasztó adatok láttak napvilágot a magyarok megtakarításairól. A K&H legújabb reprezentatív felmérése alapján a hazai lakosság jelentős része teljesen kiszolgáltatott pénzügyi helyzetben van. A 30-59 éves korosztály több mint harmada legfeljebb 1 hónapig tudna megélni a félretett pénzéből, de az átlagos érték is csak 7 hónapra tehető.

Hiába nőttek a bérek, maradt a kiszolgáltatottság

A bank közleményének bevezetője szerint az utóbbi évek jelentős béremelkedése sem tudott hozzájárulni ahhoz, hogy számottevően hosszabbodjon az az időtáv, amelyet az aktív lakosság képes lenne bevételek nélkül áthidalni. Idén júniusban a nemzetgazdasági átlagkereset bruttó 503 500 forint volt, ami 15,4 százalékos növekedést mutat az egy évvel korábbi állapothoz képest. A régóta tartó bérnövekedési trend ellenére azonban már negyedik éve változatlanul 7 hónap lett a jövedelem nélkül áthidalható átlagos időtáv.

Kifejezetten lesújtó hír, hogy a válaszadók 36 százaléka mindössze 1 hónapig tudná fedezni a kiadásait, ha elveszítené az állását. A megkérdezettek 23 százaléka mondta azt, hogy 3 hónapig lenne képes megélni a tartalékaiból, 28 százalék pedig kibírná 6-12 hónapig is. Alig 5 százalék válaszolta azt, hogy 2 évre is elegendő megtakarítással rendelkezik.

Hirdetés

Hirdetés

Tudtak-e idén félretenni a háztartások?

Az idei második negyedévben a 30-59 évesek negyede mondta azt, hogy nem tud vagy nem szokott megtakarítani. Ez jóval magasabb érték az egy évvel korábbinál: tavaly ilyenkor még csak 18 százalék vélekedett így. Jó hír, hogy 33 százalék rendszeresen takarékoskodik, és a félretenni kívánt összeget már a hónap elején elkülöníti. A megkérdezettek 12 százaléka a hónap végén megmaradó pénzből gyarapítja a tartalékait, míg 15 százalék akkor tesz félre, ha nagyobb összeghez jut hozzá.

Országos szinten növekedtek a megtakarításaink

A Magyar Nemzeti Bank által közölt makroszintű statisztikákból azt olvashatjuk ki, hogy 2012. óta folyamatosan emelkedik a háztartások pénzügyi eszközeinek értéke. A legfrissebb közölt adatok egy negyedévvel korábbi állapotot mutatnak a fenti felméréshez képest: 2022. első negyedévében átlagosan 17,6 millió forintra rúgott az egy háztartásra jutó pénzügyi eszközök mennyisége. (Fontos, hogy ez az érték a nem tőzsdei vállalatokban való részesedéseket is tartalmazza. Ha ezeket kiszűrjük, akkor 11,8 millió forintra módosul az egy háztartásra jutó átlagos pénzügyi vagyon.)

A vagyon eloszlása ugyanakkor felettébb egyenlőtlen: szintén az MNB tanulmányából tudjuk, hogy a hazai pénzügyi eszközöknek nagyjából 75 százalékát a leggazdagabb 2 decilis birtokolja, és a társadalom alsó 8 tizede mindössze 25 százaléknyi vagyonon osztozik. Az átlagérték tehát csalóka, valójában kevesen rendelkeznek 10 milliós nagyságrendű pénzügyi megtakarításokkal, a nagy többségnek legfeljebb milliós, vagy annál is kevesebb tartaléka van.

Miben tartják a pénzüket a magyarok?

A példa kedvéért a 11,8 milliós átlagot alapul véve a magyar háztartások az alábbiak szerint csoportosítják a pénzügyi jellegű megtakarításaikat:

  • készpénz és bankbetét: 5,2 millió forint (44%)
  • állampapírok, kötvények: 2,5 millió forint (21%)
  • magánkölcsönök: 0,7 millió forint (6%)
  • befektetési jegyek és tőzsdei részvények: 2,2 millió forint (19%)
  • biztosítási és pénztári tartalékok: 1,3 millió forint (11%)

Szembeötlő, hogy a legnagyobb részt a készpénz és a bankbetétek teszik ki. A jelenlegi vágtató inflációs környezetben ez nem a legjobb stratégia, hiszen a bankszámlán vagy a párnacihában tartott pénz egy év alatt akár 15 százalékot is veszíthet a vásárlóértékéből. Bár az infláció minden befektetésre negatív hatást gyakorol, de léteznek olyan alternatívák, amelyek részleges vagy teljes védelmet nyújthatnak a pénzromlás fenyegetésével szemben.

A megtakarítás fontosabb, mint valaha!

A 2022-es év a bizonytalanság, a háború, a vágtázó infláció és az energiaválság éve lett. Ilyen helyzetben sokak számára az alapvető pénzügyi stabilitás elérése és megvédése jelenti a legfőbb célt. A megtakarítások reálértékének megőrzése érdekében pedig a befektetési döntéshozatal is fokozott körültekintést igényel. A korábbi évekkel ellentétben idén végzetes következményekkel járhat, ha valaki veszni hagyja az elérhető legjobb kamatokat vagy hozamokat. Jó hír, hogy szeptemberben új típusú, akár 11 százalékos kamatot fizető állampapír is érkezik, amely alaposan átrajzolhatja a “megtakarítási térképet”.

Ha szeretnél szakértői segítséget igénybe venni a rövid-, közép- és hosszú távú megtakarítási stratégiád megtervezésében, akkor vedd fel a kapcsolatot a Bankmonitor tanácsadóival.

Kérd részletes
eredményeidet email-ben!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Hamarosan elküldjük neked a kalkulációd eredményeit
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Mennyi pénzed lesz mire nyugdíjba mész?
Ft
Bankmonitor
A pontosabb kalkuláció érdekében kérjük válaszolj a következő kérdésre:
A részletes eredményedet
e-mailben fogjuk elküldeni számodra!

Szeretnéd megtudni, hogy
  • mennyi pénzed lesz nyugdíjas éveidre;
  • melyik számodra a legmegfelelőbb: nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás vagy NYESZ;
  • mennyi állami támogatást kaphatsz?
Bízd magad független szakértőinkre!
Hirdetés