MNB alapkamat 0.90 % EKB alapkamat 0.00 % REGISZTRÁCIÓ

Minek neked a betét, ha a többszörösét keresheted ezzel

  • 2017.10.29.
  • szerző: bankmonitor.hu

Nem véletlen, hogy egyre többen fordítanak hátat a lekötött betéteknek, hiszen a nem akciós ajánlatok nulla körül szóródnak. Aki csak 1-2 éves lekötésben gondolkozik és nem akar ennek megfelelően kockázatot vállalni, annak most a lakossági állampapír adja a legmagasabb kiszámítható hozamot. Lássuk a listát, amiből egyáltalán válogatni lehet.

Valószínűleg te is szembesültél már azzal, hogy ha a bankban tartod a megtakarított pénzed egy sima lekötött betétben, akkor szinte semmit sem fogsz cserébe kapni kamatként. Ez nem újdonság, mégis sokan beletörődnek ebbe a helyzetbe, vagy még rosszabb, kiveszik a pénzüket és otthon a párnacihában tartják.

Pedig van sokkal jobb módja is annak, hogy munkára fogd a szabadon lévő pénzed. Igaz, még mindig megmaradtak az akciós betétek, amelyekkel akár 2% feletti éves hozamot is el lehet érni, de ezek ritkák, mint a fehér holló. Az általános gyakorlat az, hogy ha nem új pénzről van szó, akkor 0,5% alatti bruttó kamattal kell beérned. Erre számítják még rá a 15%-os kamatadót, ami nettóba 0,425%-tól elmaradó kamatot jelent.

Néhány éve még megtehetted azt, hogy a bankbetét helyett átpártolsz a pénzpiaci alapokhoz, mert annak idején volt még bennük kakaó és meg tudták verni a betéteket. A környezet azonban úgy változott, hogy ma már nem lehet elvárni tőlük 0%-tól nagyon eltérő hozamot. Azért sem érdemes már itt keresgélni, mert a legtöbben már feladták a tőkevédelmet, és ha jobban megnézzük, akkor az alapok közül többen is az utóbbi hónapokban veszteségbe futottak bele. De másra nem is számíthatunk, ha például egy 3 hónapos diszkont kincstárjegyet csak veszteséggel lehet megvenni (0,04% a bukó).

Ha a befektetési alapokról van szó és nem akarunk nagyobb kockázatot vállalni, akkor még elviekben beleférne egy kötvényalap is, de itt is óva intenénk mindenkit a vásárlástól. Az átlagos egy évre visszatekintő hozam 2,6%-os volt a gyűjtésünk szerint, azonban ez hosszabb távon nem tartható fent. A jegybank elkötelezett az állampapírhozamok csökkenésében, ami rövid távon nyereséget jelent a kötvényalapoknak, de később, amikor már az új feltételek szerint kell befektetniük, akkor már nem lesz annyira fényes a helyzet.

Már elég régóta azt mondják az elemzők, hogy túlértékeltté vált a magyar kötvénypiac, így aki itt vetné meg a lábát, annak fel kell készülnie arra is, hogy esetleg néhány év múlva megüti a bokáját. van viszont egy jó alternatíva, mégpedig a lakossági állampapírok, melyek nem véletlenül lettek a lakosság kedvencei az utóbbi időszakban.

A táblázatban azokat a befektetéseket szedtük össze, amelyek 1-2 évre adnak befektetési lehetőséget és nem jelentenek ennek megfelelően megemelkedett kockázatot. Jelenleg az egyéves állampapír 2%-ot hoz egy évre, míg a kétéves állampapír 2,5%-ot. Ez pontosan az a kategória, amiért egy kötvényalapot is érdemes lehet lecserélni, hiszen itt a hozam biztos, míg a kötvényalapnál nem igazán látjuk előre a jövőt.

Érdekelnek a befektetések, de nem tudod, mi most a legjobb választás? Gyere el soron következő ingyenes szemináriumunkra, ahol a Bankmonitor és az Aegon Alapkezelő szakértői mondják el véleményüket a témában!

Ismerd meg jobban a befektetések világát a 2017. november 8-i rendezvényen!

A rendezvény időpontja: 2017. november 8. (szerda) 17:30
A rendezvény helyszine: 1091 Budapest, Üllői út 1. AEGON Székház

Belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött!

Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

Az állampapírokkal egyébként akár 3,55-3,80%-os hozamot is el lehet most érni, azonban ekkor 3-5 évig kellene alapesetben megtartani az értékpapírt. A prémium állampapírokról van szó, viszont van egy apró trükk, amivel mégiscsak fentebb tornászhatod az elért hozamot, akkor is, ha csak 1-2 évre tudsz lemondani az összegről.

A helyzet az, hogy az államkincstár az állampapírok idő előtti eladásakor 1%-ot vesz le a hozamból. Jobban megnézve, még ezzel együtt is megéri a prémiumot vásárolni, hiszen a 3,55-3,80%-ból ha levonjuk az 1%-ot, akkor is marad 2,55-2,80%. Ez persze csak egy lehetőség, az esetek nagyobb részében mi is azon az állásponton vagyunk, hogy tartsuk meg lejáratig a befektetést. De speciel, akkor sem történik tragédia, ha egy eredetileg 3-5 évre szóló állampapírt vásárolsz meg, majd eladod 1-2 éven belül. Sőt, egy kicsit fentebb tornászhatod a hozamot.

Végül egy adalék amellett, hogy prémiumot vásárolj. A prémium állampapír kamatozása változó, jövőre pedig már a 2017-es átlagos infláció felett fog fizetni a prémium. Jelenleg a kamatbázis 2,3%-os, de a jegybank becslései szerint 2017-ben 2,4% lehet az infláció, vagyis 0,1%-kal emelkedhet a kamatozása jövőre a prémiumoknak. Ez nem is rossz úgy, hogy semmit sem kell cserébe tenni, csak várni és tartani két évig. Az első évben még a mostani kondíciókkal kamatozik a befektetésünk, de utána már a nagyobb érték alapján.

 

A legkeresettebb befektetés ma Magyarországon a lakossági állampapír, a Bankmonitor.hu Állampapír kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a hozzád illőt. Ingyenes szolgáltatásunkkal állunk a rendelkezésedre, bármilyen kérdésed is lenne, mi választ adunk és megkeressük a legolcsóbb szolgáltatót, biztosítjuk a legkényelmesebb szerződéskötést!

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Vállalatfinanszírozási hírek

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

A Bankmonitor Csapata

Blogajánló

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.