loading

Most kell figyelni a TBSZ számlákra!

2010-ben indultak el a legelső Tartós Befektetési Számlák, amelyek az általuk szerezhető jelentős adóelőnyöknek köszönhetően mára már hatalmas népszerűségnek örvendenek a megtakarítók körében. Ezek az 5 éves futamidejű számlák idén év végén érnek el lejáratukhoz, és a teljes magyar bankrendszer is először szembesül hasonló eseménnyel. A jelek szerint viszont komoly esély van arra is, hogy nem fog minden simán menni. Nézzük ezért, mire is számíthatnak a megtakarítók, ha elérkeznek TBSZ-ük első lejáratához!

Mi is az a TBSZ?

A Tartós Befektetési Számla egy olyan speciális megtakarítási számla, amivel lehetőségünk van arra, hogy az ezen elhelyezett befektetéseink után mentesüljünk a 16%-os kamat-, vagy árfolyamnyereség adótól, illetve a 6%-os egészségügyi hozzájárulástól is (eho). Ehhez mindössze annyi kell, hogy az úgy nevezett gyűjtőév után 5 évig ne vegyünk ki pénzt ezekről. Sőt, pénzt befizetni is csak ebben a speciális nulladik évben van lehetőségünk, de ezt követően a befizetett pénzből a TBSZ számlán olyan befektetési eszközöket tarthatunk, mint a befektetési alapok, vagy részvények, és ezeket korlátlanul adhatjuk-vehetjük is a rendelkezésre álló (gyűjtőévben befizetett) pénzből.

Ha az 5 éves futamidőt nem tudjuk végigvárni, lehetőségünk van arra is, hogy a harmadik év végén a TBSZ-ről egy alkalommal úgy vegyünk ki pénzt, hogy a számla ne szűnjön meg. Ezt az időpontot azért is mindenképpen érdemes kivárni, mert ezt követően a TBSZ feltörése esetén is jelentős adóelőnyhöz juthatunk, hiszen innentől kezdve a befektetéseink után már csak 10%-os kamat-, és árfolyamnyereség-adót kell fizetnünk.

A teljesség kedvéért megemlítjük, hogy a TBSZ-hez nagyon hasonló megtakarítási formát jelentenek a Tartós Betéti Számlák. Az egyetlen különbséget ebben az esetben az jelenti, hogy az ezen tartott pénzt különböző bankbetétekbe fektethetjük, nem pedig értékpapírokba.

Ha ez a forma szimpatikus inkább, viszont nem szeretnénk pénzünket 3-5 évre bankbetétekbe tenni, jól járhatunk akár 1 éves lekötéssel is. Manapság ugyanis akár 3,6%-os kamatot is megkaphatunk ezért, ha a megfelelő helyen kötjük le a pénzünket.


Bankmonitor

Keress a legjobb
Befektetési alap
ajánlatok között!

Tovább a kalkulátorhoz

Elérkezett hát az első lejárat

Az első Tartós Befektetési Számlák a 2009-es gyűjtőévet követően 2010-ben indultak, így az idei év végén jön el a TBSZ-ek legelső lejárata. Ahogy arra Zobor Zsuzsa, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója is felhívta a figyelmet, komoly döntéssel szembesülnek ezért most a megtakarítók. El kell ugyanis határozniuk, hogy meghosszabbítják-e eddigi szerződésüket, és így 2016. január 1-jétől új ötéves periódusba kezdenek, vagy sem.

Mindenképpen a meghosszabbítás mellett szól, hogy ebben az esetben gyűjtőév nélkül a következő TBSZ első évét kezdhetik így meg 2016 januárjában. Ehhez viszont a megtakarítóknak mindenképpen nyilatkozniuk kell,

 ha ezt nem teszik meg, a szerződés automatikusan lejár, és az eddig ott nyilvántartott pénz a normál értékpapírszámlára kerül. 

Több kérdés nyitott még

Alapvető kérdések várnak viszont még tisztázásra. A szolgáltatók körében ugyanis nincs még egyetértés például abban, hogy részleges kivételre lehetőség lesz-e az év végén. Erre pedig csak a jogszabályok pontosítása ad majd választ a jövőben.

De az sem mellékes, hogy már 2013-ban is, amikor a 2010-ben indult TBSZ-ek az első pénzkivételi lehetőséghez értek, kiderült, hogy fontos kérdések esetén szükséges még a pontosítás. Ilyen volt például, hogy a kifizetések december 31-én, vagy január 1-jén történjenek meg, ami adózás szempontjából egyáltalán nem mellékes.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a bankoknak már a forintosítás miatt is hatalmas informatikai fejlesztéseket kellett eszközölniük, ezután pedig a TBSZ-ek lezárását vagy folytatását kezelni tudó újabb jelentős fejlesztés előtt állhatnak. Fontos ezért, hogy minden érintett bőven a határidő lejárta előtt kezdjen el érdeklődni az őt érintő kérdésekről, mert nagyon sok válasz most még nem lehet egyértelmű.

Az ezekhez hasonló bizonytalanságok miatt fontos tehát, hogy mindenki, aki hozzá akarna férni a TBSZ-en tartott pénzéhez, vegye ezt figyelembe, és a biztonság kedvéért kalkuláljon azzal, hogy a bankok olyan adminisztrációs terheket köthetnek ki, amit az utolsó pillanatban már nem lehet teljesíteni.

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb! Mindenkinek válaszolunk.

Kapcsolódó tartalmak
Befektetési alapba fektetsz? Így kell adóznod utána!

Magyarországon nagyon sokan fektetnek befektetési alapokba, de kevesen tudják, hogy miként működik ezeknek az adózása. Ebből a cikkből kiderül, pontosan milyen jövedelmi kategóriába tartozik a befektetési alapokon realizált nyereség, ezt...

pénz
Létezik olyan módszer, amellyel megspórolhatod a kamatadót?

A kamatadó bevezetése óta a befektetők egyik célja - a hozammaximalizálás mellett - az, hogy valahogy elkerüljék, minimalizálják adófizetési kötelezettségüket. Vannak olyan konstrukciók - nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ), tartós befektetési számla...

tőzsdepánik
Mikor lehetünk elégedettek egy befektetésünk hozamával?

A jelenlegi kamatkörnyezetben a megtakarításokon elérhető nyereség eléggé alacsonynak tekinthető. Sokan éppen ezért inkább otthon tartják a pénzüket, vagy épp nem is takarítanak meg, elvásárolják a teljes fizetésük. De mikor...

Márciustól hétvégén is levonhatják a hiteltörlesztődet!

Az azonnali átutalási rendszer márciusi indulásával egy netbankon vagy mobilalkalmazáson megadott forintátutalás 5 másodpercen belül teljesülni fog, a pénz pedig akár hétvégén, ünnepnapon is jóváírásra kerül a kedvezményezett számláján. Azaz...

Blogajánló
  • alapblog Durran a SPAC buborék?- De buborék ez egyáltalán?

    Reneszánszukat élik napjainkban a „biankó csekk cégek” utódjaiként ismert SPAC-ok, de sokan szkeptikusak velük kapcsolatban, egy újabb buboréktól tartanak. Az egymillió dolláros kérdés viszont az,...

  • KonyhaKontrolling Ha az interneten azt mondták, biztos igaz!

    Azt már tudjátok, hogy a könnyű pénz mindig is érdekelt. Az interneten járva pedig rendszeresen botlok bele a legnagyobb (ön-) átverésekbe (na jó, keresem őket). Benne vagyok különféle csoportokban, de lassan már a legnagyobb hirdetőportálok is megtanulják, hogy mit kell nekem mutatni. Iratkozz fel a youtube csatornámra (1000 feliratkozó a cél 😉 ), ott hétről-hétre Tovább olvasom "Ha az interneten...

  • Haszon.hu Itt a lista, jelen állás szerint így alakul a nyári fesztiválszezon

    A Sziget Fesztivál szervezői hivatalosan is bejelentették, hogy a járvány miatt idén is elmarad a rendezvénysorozat. A VOLT Fesztivált és a Balaton Soundot már korábban lefújták. A hvg.hu összegyűjtötte, hogy a jelenlegi állás szerint hogyan alakul a nyári fesztiválszezon. A listán sok a bizonytalanság, de az összesítéséből kiderül, hogy mi az, ami már biztosan elmarad, mi az, ami megmarad, illetve...