Nem adták könnyen a legjobb hozamot a befektetési alapoknál

Nem adták könnyen a legjobb hozamot a befektetési alapoknál
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2018-04-13 Frissítve: 2021-10-11
 

Bizonyos időközönként össze szoktuk szedni a legjobb befektetési alapok listáját, miután az első negyedéven is túl vagyunk, ennek megvan az aktualitása is. Ha neked is van alapod, különösen érdemes ránézni a legjobb hozamokra, hiszen így lesz összehasonlítási alapod a saját befektetésed teljesítményéről is. Azt elöljáróban is lehet mondani, hogy a vegyes és részvényalapok esetében jelentősen visszaestek a hozamok, a többi kategória legjobbjai viszont többnyire jól tartották magukat.

Használd befektetési alap keresőnk, hogy megtaláld az elvárásaidnak leginkább megfelelő alapot!

Szokásunkhoz híven összeszedtük a legjobban teljesítő befektetési alapokat, hiszen az év első három hónapja után sokakat érdekelhetnek a hozamok. Természetesen számos módon össze lehet vetni az alapokat, mi most az egyéves hozam alapján állítottuk rangsorba őket, amihez a tisztánlátás végett a hosszabb, ötéves teljesítményt is hozzátettük.

A pénzpiaci alapok már alapvetően fel sem kerültek a listánkra, hiszen az elmúlt egy év során nagyon kevés volt képest egyáltalán 0% fölött teljesíteni. Ráadásul a korábban nagyon népszerű kategóriánál nem is az alapkezelők a hibásak, hanem a mélyponton lévő kamatok tettek be.

A kötvényalapokra érdemes volt figyelni, viszont nem feltétlenül a teljesítményük miatt. A nemzetközi trendeket követve az év elejéhez képest a hazai hosszú állampapír hozamok is némileg magasabb szintre kerültek, ami alapvetően nem jó hír a kötvényalapok számára. Ettől függetlenül az elmúlt egy évben is voltak kiemelkedően teljesítő kötvényalapok, hiszen akár 6%-ot is el lehetett érni (a kategória egyéves hozamának átlaga viszont csak 1,5%). Ugyanakkor azt senki nem tudja, hogy meddig tudják tartani magukat ezek a befektetések, hiszen ha az állampapír hozamok magasabb szintre emelkednek, az veszteséget okozhat a kötvényalapok számára.

Az ingatlanalapok rendkívüli népszerűségnek örvendtek az elmúlt két évben, az 5,8-6,26%-os egyéves hozamokra ránézve pedig nem is alaptalan az emberek érdeklődése. Ugyanakkor a legjobbaktól eltekintve átlagosan 3,5%-ot hoztak az ingatlanalapok, az igen tekintélyes vagyont kezelő Erste Ingatlanalap (422 milliárd forint) pedig 2,4%-os hozamot tudott felmutatni egy év alatt.

Az abszolút hozamú alapok vonzereje a bizonytalan piaci környezetnek köszönhetően sem csökkent, habár néhány korábbi klasszis alap teljesítménye sokat romlott. Ennek ellenére a három legjobb alap esetében most sincs okunk panaszkodni, hiszen egy év alatt 10% fölé is mehetett a hozamunk. Az OTP Trend mögött szorosan ott lohol a Supra is, amit azért is érdemes kiemelni, mert a 220 milliárdos kezelt vagyonával a legnagyobb alapok közé tartozik. Az abszolút hozamú alapok a következő időszakban is fontos szerepet kaphatnak a befektetői repertoárban, hiszen a befektetési környezettől függetlenül igyekeznek pozitív hozamot elérni.

A vegyes alapok reneszánszukat élték az utóbbi időszakban, bár az elmúlt időszak az általuk elérhető hozamot is negatívan érintette. Az élvonalban szereplő alapok 4,74-6,2%-os teljesítményt nyújtottak az elmúlt egy évben, amitől nem feltétlenül van okunk elájulni, ha a kockázatokat is figyelembe vesszük. Ráadásul a legjobb vegyes alapok nem értek el magasabb hozamot, mint az abszolút hozamú alapok, de még a legjobb ingatlanalapokat sem tudták lekörözni.

A listánk legvégén szereplő részvényalapok a kockázat magas szintje miatt csak azoknak ajánlhatók, akik képesek együtt élni a magasabb rizikóval. Ugyan az utóbbi időszakban az érdeklődés némileg megélénkült irántuk, viszont ez többnyire a kiemelkedő múltbeli hozamoknak köszönhető. Ráadásul a részvényalapok teljesítménye jelentősen vissza is esett az utóbbi időszakban, a legjobbak között most indexkövető alapok szerepelnek 13,5-14,81%-os egy év teljesítménnyel.

Tegyük hozzá, hogy az év első három hónapja nem kevés izgalmat okozott a befektetőknek, hiszen a vezető tőzsdeindexek komolyabb hullámvasútra kerültek. A szakértők is megosztottak afelől, hogy mi lesz a piacokon, mindenesetre, ha folytatódik az esés, az a részvényalapok teljesítményére is rányomja a bélyegét.

Befektetési alap keresőnkkel megtalálhatod a legjobb hozamokat!

Hirdetés
Hirdetés