Adóoptimalizálás: indul az év végi hajrá!

Adóoptimalizálás: indul az év végi hajrá!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2022-11-28
 

A nyugdíjbiztosítási szerződésállomány év végére túllépheti a 460 ezres szintet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint. A szövetség közleményében emlékeztetett arra, hogy a 2014 óta elérhető termékkör egyik fontos vonzereje a tárgyévi befizetések után járó 20 százalékos, akár 130 ezer forintot is elérő adójóváírás. Emiatt az év utolsó heteiben látványosan megugrik az új szerződések száma.

A 130 ezer forintos maximális visszatérítés lehetőségét a szerződők többsége csupán részlegesen használja ki. Tavaly év végén csaknem 418 ezer nyugdíjbiztosítási szerződésre közel 116 milliárd forint díjbefizetés jutott. Ez szerződésenként mintegy 277 ezer forintot jelent, ami átlagosan 55 ezer forintos adóvisszatérítéshez, vagyis a lehetséges maximum kevesebb, mint feléhez juttatta a biztosítottakat. Az év vége felé ugyanakkor sokan élnek azzal a lehetőséggel, hogy a szerződésben vállalt folyamatos befizetéseken felül eseti befizetésekkel növeljék megtakarításukat – emlékeztetett a szövetség témában kiadott közleménye.

Hirdetés

Hirdetés

Öt év alatt 90 százalékos bővülés

Magyarországon a nyugdíjbiztosítások népszerűsége töretlenül emelkedik: 2017-ben még csupán 242 ezer kedvezményes szerződést kezeltek a biztosítók, az idei év végére várható 460 ezres állomány tehát öt év alatt 90 százalékos növekedést jelent majd. Ennek oka, hogy a lakosság egyre szélesebb rétege számára tudatosul, mire lehet majd elegendő a nyugdíja – áll az FBAMSZ közleményében.

Jelenleg egy átlagos, alkalmazotti bérből és fizetésből élő magyar kezdő nyugdíja általában nem éri el az utolsó fizetésnek a 60 százalékát. Az átlag feletti fizetéssel rendelkezők ennél is kevesebbre számíthatnak, mivel 2013-ig létezett a nyugdíjplafon, amely alapján a bruttó átlagbér háromszorosa feletti részt a nyugdíjszámításnál nem vették figyelembe.

Vállalkozóknál általános gyakorlat, hogy minimálbérre jelentették be magukat, náluk a fenti helyettesítési ráta 20-30 százalék körül mozog csupán. Azok pedig akik az elmúlt években KATÁ-s vállalkozóként működtek, a nyugdíj ennél is kisebb szintet érhet el.

Milyen feltételekkel jár az adójóváírás?

Aki az idei évben is pályázik adójóváírásra nyugdíjpénztári befizetései után, annak két dologra is figyelnie kell. Egyrészt nem csupán a nyugdíjbiztosítási szerződést kell idén megkötni, hanem az idei évre vonatkozó díjnak is be kell érkeznie év végéig a biztosítónál vezetett számlára. Másrészt a jóváírás az időben történő befizetés esetén sem jár automatikusan: a májusig kitöltendő szja-bevallásban külön be kell jelölni az idei befizetés utáni adójóváírási igényt.

Fontos
Nemrég tájékoztatást kértünk a Nemzeti Adó és Vámhivataltól arról, hogy tavaly hányan éltek az adójóváírás lehetőségével. A NAV által közölt adatokból kiderül, hogy a 2021-es adóévben a nyugdíjbiztosításra 255 ezren, átlagosan 52 ezer forintot igényeltek vissza. Azok közül is sokan nem használják ki tehát a lehetőséget, akik rendelkeznek nyugdíjbiztosítással.

Ennek egyik oka lehet a Bankmonitor szakértői szerint azt, hogy sokan elfelejtik igényelni az adóvisszatérítést. Ezen túlmenően többen vannak, akiknek nem rendelkeznek visszaigényelhető személyi jövedelemadóval. Számukra lehet megoldás, hogy a nyugdíjbiztosításoknál a biztosított és a szerződő személye különbözhet, ennek köszönhetően olyanok is részesedjenek az adóvisszatérítésben, akiknek nincs befizetett személyi jövedelemadójuk! A témáról bővebben kapcsolódó cikkünkben olvashatsz.

Jelenleg Magyarországon 60-70 különféle nyugdíjbiztosítási konstrukció érhető el. A megkötött szerződések mintegy háromnegyede kapcsolódik különféle befektetési portfoliókhoz. Az egyes konstrukciók feltételei között számos jelentős eltérés is van. A termékek közti eligazodásban a fenti eltérések miatt alapvető szerep juthat az optimális döntést segítő, biztosítóktól független alkuszoknak – zárta közleményét a szövetség.

Kalkulálj
Ha kérdésed, lenne vedd fel a kapcsolatot a Bankmonitor szakértőivel, akik díjmentes segítséget nyújtanak számodra a legmegfelelőbb nyugdíjmegtakarítás kiválasztásában!
Kérd részletes
eredményeidet email-ben!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Hamarosan elküldjük neked a kalkulációd eredményeit
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Mennyi pénzed lesz mire nyugdíjba mész?
Ft
Bankmonitor
0 Ft
ennyi pénzed lesz
mire nyugdíjba mész
A részletes eredményedet
e-mailben fogjuk elküldeni számodra!

Szeretnéd megtudni:
  • Hogyan lesz ennyi pénzed nyugdíjas éveidre?
  • Hogy melyik számodra a legmegfelelőbb: nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás vagy NYESZ?
  • Illetve, hogy mennyi állami támogatást kaphatsz?
Bízd magad független szakértőinkre!
Hirdetés
Hirdetés