Méregdrága lakáshitelben ülünk, miközben százezreket spórolhatnánk!

Méregdrága lakáshitelben ülünk, miközben százezreket spórolhatnánk!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2017-05-11 Frissítve: 2021-08-06
 

Hazánkban a hitelkiváltás igen alacsony arányban szerepel az új hitelfolyósítások céljai között, pedig most pontosan olyan időszakban vagyunk, mikor megérné a drága hiteleket olcsóra váltani. Más országokban egyértelműen hangsúlyosabb a hitelkiváltás, ami elsősorban a rekord alacsony kamatoknak köszönhető. Hiába csökkentek viszont itthon is felére a hitelkamatok, sokan még mindig a régi lakáshitelt fizetik. Pedig jelentős összeget spórolhatnánk egy váltással, sőt a hitelt is biztonságosabbá tehetnék.

Habár az utóbbi időszakban egyre nagyobb az érdeklődés a lakáshitelek iránt, a hitelkiváltások aránya érdemben nem tudott nőni. A KSH adatai is erről tanúskodnak, hiszen míg a használt lakás vásárlás 74%-át adja a kihelyezett hiteleknek, addig a hitelkiváltás aránya csak 4%-ot tesz ki. Ráadásul az elmúlt években elképesztően alacsony szintre kerültek a lakáshitelek kamatai, így rengeteget nyerhetnénk azzal, ha megválnánk a régi hitelünktől.

Azonban nemzetközi szinten némileg mást mutat a kép, ugyanis az utóbbi években több országban is igyekeztek kihasználni az emberek alacsony kamatok nyújtotta lehetőségeket. Ez azért nagyon fontos, mert egy kedvezőbb feltételű hitelkiváltással, amellett hogy a havi kiadásokon lehet spórolni, még a hitel kamatkockázatát is teljesen meg lehet szüntetni.


Egészen szélsőséges esetekkel is találkozni. Például Amerikában az új lakáshitel kihelyezéseken belül 2016 végén, mintegy 50%-os aránnyal képviseltette magát a hitelkiváltási cél. Ez nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy a 2008-as válság óta 7% környékéről mintegy 3,5%-ra csökkent a 30 évre fix hitelek kamata. Persze figyelembe kell venni, hogy az amerikai helyzet némileg kirívónak mondható, hiszen itt a 20-30 évre felvett hitelek számítanak sztenderdnek (nálunk az átlagos futamidő 16 év körül van). Viszont figyelemre méltó, hogy az elmúlt években hitelkiváltók döntő többsége kiszámítható fix kamatozású hitelre váltott függetlenül az eredeti hitel típusától.

Ezzel párhuzamosan az angoloknál is igen népszerű felhasználási célnak mondható a hitelkiváltás, itt is eléri a 36%-ot az ilyen célra kihelyezett hitelek aránya. Ugyanakkor például a régiós országokban is valamivel magasabbnak mondható a hitelkiváltási aktivitás. Gyűjtésünk alapján tavaly a cseheknél az újonnan folyósított hitelek mintegy 12%-a történt a régi hitel lecserélése céljából, de a szlovákoknál is 10%-ra tehető ez az arány. A cseheknél az átlagos lakáshitel kamat 2,16%-os, míg a szlovákoknál 2,14%-os volt 2016 végén.

A következő kalkulátor segítségével pofonegyszerűen hasonlíthatod össze a bankok által kínál lakáshiteleket!

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.

A megadott hitelösszeg, futamidő és jövedelem kombinációra nem találtunk megfelelő ajánlatot.

De ne aggódj, megtaláljuk a hiteled!

Tudd meg néhány kattintással, hogy mennyi lakáshitelt kaphatsz. Kisebb hitelösszegre, hosszabb futamidőre vagy extra bevont jövedelem mellett megtalálod a megfelelő hitelt a kiszemelt ingatlan megvásárlására.

Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

Hirdetés

Hirdetés

Sokat lehet nyerni a régi hitel lecserélésével

Az alacsony hitelkiváltási hajlandóság vélhetően együtt jár azzal a jelenséggel, hogy hazánkban az emberek a bankváltás mellett is nehezen szánják el magukat. Pedig a hitelkiváltás ahhoz képest kevés macerával és költséggel jár, hogy mekkora pénzügyi előnyt érhetünk el általa, ráadásul az sem utolsó szempont, hogy még biztonságosabbá is tehetjük a lakáshitelünk.

Hazánkban az új folyósítású lakáshiteleken belül egyre inkább nő a hosszú távon fix törlesztést biztosító hitelek aránya, ami jelzi, hogy egyre fontosabb a hitelfelvevők számára a biztonság, Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a bankoknál is eltolódik az irány a legalább 5-10 éves kamatperiódusú hitelek felé. A kamatcsökkenésnek köszönhetően ezen hosszú kamatperiódusú hitelek kamata is igen alacsonyra került.

Ha például 2 évvel ezelőtt vettük fel a lakáshitelt, akkor az átlagos kamat még bőven 6% fölött volt, de egy hosszabb kamatperiódusú hitel esetében bőven 7% fölötti lehetett. Megnéztük azt is, hogy milyen kondíciókat értünk volna el, ha a legkedvezőbb hitelt választottuk volna kettő vagy három éve, illetve jelenleg milyen ajánlatokkal találkozunk.

A legkedvezőbb rövid kamatperiódusú (3, 6, 12 hónap) hitelek ma már 3% alatti THM-el is elérhetőek, míg két éve is bő másfél százalékkal voltak drágábbak az ilyen típusú hitelek. Ugyan a hosszabb kamatperiódusú lakáshiteleknél kisebb volt a csökkenés az elmúlt években, de ma már a rögzítés hosszúságától függően 4-7%-os THM-mel elérhetőek. Az is jól látszik, hogy a két évvel ezelőtt elérhető rövid kamatperiódusú hitelekhez képest ma már a 3 és 5 éves fixálások is kedvezőbbek.

Tehát azok is nyerhetnek, akik régebben gyorsan változó, vagy pár éve egy hosszabb futamidőre rögzített hitelt vettek fel. Ráadásul a közeljövőben a mostani rekord alacsony szintről könnyen magasabb szintre kerülhetnek a kamatok, így még most érdemes a kamatkockázatot elkerülni és egy hosszabb kamatperiódusú hitelre váltani. Alsó hangon is százezreket nyerhetnénk a lépéssel, de akár milliókat is.

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés