Összefogás a hazai vállalkozásokért: pénz és szakmai támogatás is lesz!

Összefogás a hazai vállalkozásokért: pénz és szakmai támogatás is lesz!

Hirdetés
Hirdetés

Változások várhatóak a közeljövőben a hazai vállalkozások fejlődésének támogatásában – legalábbis erre lehet következtetni a múlt héten megjelent hírek alapján. A szokásosnál több bejelentés volt a területhez kapcsolódóan alig néhány nap alatt. Ezek között vannak olyanok, amelyek erős bizakodásra adnak okot, de olyanok is, amelyek hatásait a vállalkozásoknak célszerű alaposan átgondolni, adott esetben a saját terveket ennek következtetései alapján módosítani.

Az olcsó forrás nagyon kell a cégeknek – minden, a vissza nem térítendő támogatásokkal, illetve a kedvezményes hitelekkel kapcsolatos bejelentésre érzékenyen reagálnak a piaci résztvevők. A múlt héten a bejelentések egy része erre a területre vonatkozott.

Másik oldalról a mikró-, kis- és még a középvállalkozások működésében és fejlődésében a stabil finanszírozás mellett legalább ilyen fontos tényező, hogy milyen az az intézményrendszer, amely a méretükből adódó versenyhátrányuk semlegesítését segíti. Hiába van olcsó forrás, ha nincs támogató környezet. A múlt heti hírek másik része alapján ebben lehet pozitív változás. Kezdjük is az összefoglalót a bizakodásra okot adó hírekkel.

Hirdetés

Hirdetés

Erős szakmai összefogás a vállalkozások támogatására

Három vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó, a területen meghatározó szerepet betöltő szervezet írt alá megállapodást a magyarországi vállalkozások hatékonyabb támogatása érdekében:

  • az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA),
  • a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és
  • a KAVOSZ Zrt.

A megállapodás elsődleges céljaként azt határozták meg, hogy új lendületet kapjon a hazai vállalkozásfejlesztés intézményrendszere, és ennek a hazai kkv-k legyenek a nyertesei. Három ismert, több évtizedes múlttal rendelkező intézmény fogott tehát össze a vállalkozások érdekében. Bemutatni egyiket sem kell a vállalkozásoknak, így csak emlékeztetőként néhány az intézményekhez kapcsolódó mozaik.

Kavosz

A vállalkozói hitel iránt érdeklődők talán a legszélesebb körben a Kavosszal kerülhettek kapcsolatba, amely a Széchenyi Kártya Program lebonyolítója. (hatszázezer hiteligénylést fogadtak be, amiből 430 ezer hitelszerződés valósult meg 5700 milliárd forint értékben.) A piacinál olcsóbb forrást kínálnak a vállalkozásoknak kisebb összegű finanszírozási igényekre is. A koronavírus-járvány kitörése óta ez az a program, amely keretében folyamatosan van elérhető kedvezményes hitel a vállalkozásoknak. Jelenleg a Széchenyi MAX+ konstrukciók évi fix 5 százalékos kamattal érhetőek el a hitelcélok széles körére.

Mennyi széchenyi hiteltkaphat a céged?
  • hitelösszeg:
    max. 1 milliárd Ft
  • kamat:
    max. 5% fix
  • futamidő:
    max. 10 év
Több mint egy kalkulátor,
adható hitelösszeg és termékajánlat, hitelezési
tapasztalatok, buktatók és tudnivalók
Bankmonitor
Ha nem tudod a pontosan a napot, add meg a hónap első napját!
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Válassz hitelcélt!
Sajnos nem vagy jogosult támogatás igénybevételére.
Az adatok alapján az új Széchenyi Kártya Program MAX+ feltételeinek megfelelsz!
A választott hitelcélnak ajánlott kedvezményes termékkonstrukció:
    Az elérhető hitel részleteit e-mailben küldjük meg a számodra
    • Milyen összegű hitelt kaphat a céged?
    • Milyen futamidő mellett?
    • Mi a különbség a bankok között?
    • Hogyan kerüld el a buktatókat?
    A Bankmonitor szakértője teljeskörű támogatást nyújt hiteligényedhez!
    Add meg adataidat, segítünk!
    Ft
    A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
    Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
    Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
    Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.

    IFKA

    Az IFKA több mint három évtizede tevékenykedik Magyarországon. Az intézmény által az elmúlt években lebonyolított programok közül az egyik legjelentősebb a Magyar Multi Program. Ennek keretében 2019-2022 között összesen 67 milliárd forint támogatást helyeztek ki, összesen 140 milliárd forint projektértékre.  A program célja a kiemelkedő teljesítményű, jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások partnerségen alapuló támogatása termelékenységük és hozzáadott értékük jelentős növelése érdekében.

    Az intézményhez került idén februárban a tavaly októberben meghirdetett, majd többször bővített KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program 2022-2023 program is. Ennek keretében költség- és önerőtámogatást, valamint kedvezményes hitelt is igényelhettek az energiaárak emelkedésének leginkább kitett vállalkozások.

    VOSZ

    A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége még a rendszerváltás előtt jött létre a 80-as évek végén (Vállalkozók Országos Szövetsége néven), a többségi magyar magántulajdonú vállalkozások országos gazdasági munkaadói érdekképviselete. Jelenleg a közvetlen tagságon és a tagszervezetein keresztül több, mint 60 ezer vállalkozást tömörít. Közreműködik a Széchenyi Kártya Programban, az Európai Kereskedelem Napja, a Vállalkozók napja rendezvényekben, illetve a Prima Primissima Díj kapcsán. Nemrég elindították a VOSZ Barométer felmérésüket is, a vállalkozói hangulatot és az éppen aktuális gazdasági kérdésekre adott reakciókat felölelő riportot a jövőben negyedévente publikálják.

    Mi várható az összefogástól?

    Arról, hogy az összefogás milyen konkrét lépéseket hoz majd a vállalkozók számára egyelőre kevés a konkrétum. A bejelentéskor elhangzott, hogy a megállapodással létrejön egy keretrendszer, amely meghatározza a magyar vállalkozásfejlesztés intézményrendszerét a jövőben. Az adatbázisaikat összekötik, hogy minél több információ jusson el a cégekhez egy helyről a forrásokról és a pályázatokról.

    A hazai kis- és középvállalkozói szektor számára egy platformon lesznek elérhetőek a finanszírozási lehetőségek és a szakmai támogatási eszközök. Az újonnan létrehozott intézményrendszerrel a rendelkezésre álló forrásokat a kiválasztott innovatív témák mentén szeretnék visszaforgatni a magyar vállalkozások fejlesztésére. Közölték továbbá, hogy a Kavosz hamarosan egy 12 pontos pénzügyi tudatosságot fejlesztő programmal áll elő. A következő időszak legfontosabb témájának a zöldítést és a fenntarthatóságot nevezték meg.

    Lesznek még támogatott programok?

    Jelenleg egy folyamatosan elérhető program fut: a Széchenyi Kártya Porgram, amely keretében az elérhető Széchenyi MAX+ konstrukciók meghirdetett feltételei 2023. végéig érvényesek. A program iránti érdeklődés érezhetően erősödött az elmúlt időben. A héten publikált adatok szerint az idén június 27-ig közel 26 ezer hitelkérelmet fogadtak be, mintegy 1033 milliárd forint értékben. A leszerződött állomány 430 milliárd forint.

    A programban igényelt hitelek

    • 51 százaléka mikro-,
    • 39 százaléka a kis-, és
    • 10 százaléka a közepes méretű vállalkozásokhoz jutott el.

    Az elérhető konstrukciók közül a kérelmek

    • 63 százaléka folyószámlahitel,
    • 19 százaléka forgóeszközhitel,
    • 8,8 százalék beruházási hitel.

    Az iparági eloszlást illetően a forrás

    • 14,6 százaléka a nagykereskedelemben,
    • 14,3 százaléka az építőiparban,
    • 11,7 százaléka a kiskereskedelemben,
    • 8,8 százaléka az ingatlanügyekben,
    • 7,4 százaléka pedig a mezőgazdasági szektorban

    tevékenykedő vállalkozásokhoz jutott el. Arról, hogy lesznek-e, és ha igen, akkor milyen jellegű kedvezményes programok, egyelőre nincs hír. A szándék erős, de konkrétumok egyelőre nincsenek.

    Felső korlát a Széchenyi hitelre

    Azt, hogy az idén már eddig több mint ezermilliárd forint Széchenyi hitelre van beadott hitelkérelem annak fényében érdemes értékelni, hogy egy, a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent a Széchenyi Kártya program keretében adható támogatások nyújtására vállalható kötelezettsége felső korlátjáról – a 260/2023. (VI.28.) korm. rendelet -, az adható kamat-, kezességidíj-, kezelésiköltség- és egyéb költségtámogatások nyújtására vállalható kötelezettségek felső korlátját 1400 milliárd forintban állapítja meg.

    Ennek alapján továbbra is van pénz a Széchenyi Kártya Program folytatására, ám a jogszabály erős jelzés arra, hogy a rendelkezésre álló források korlátosak. Így azoknak a vállalkozásoknak, amelyek szeretnék igénybe venni az évi fix 5 százalékos hitelt célszerű mérlegelni, számolni, és mielőbb megtenni az első lépéseket.

    A Széchenyi Kártya Program MAX+ konstrukciók részleteit korábbi cikkünk tartalmazza. Arról, hogy a hiteligénylés során mire érdemes figyelni ebből az összefoglalóból lehet tájékozódni. A hiteligénylés előkészítése során számos olyan tényező van, amit figyelembe kell továbbá venni, ezekről a Bankmonitor vezető üzletviteli tanácsadója egy nemrég megjelent interjúban beszélt.

    Hirdetés
    Hirdetés