A hét leglényegesebb hírei, ha csok-ot, Babavárót vagy lakáshitelt vennél fel

A hét leglényegesebb hírei, ha csok-ot, Babavárót vagy lakáshitelt vennél fel
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2020-06-28 Frissítve: 2020-06-29
 

Izgalmasan alakult ez a hét, hiszen kamatot vágott a jegybank, ami hatással lehet a jelenlegi és a jövőbeni hitelkamatokra egyaránt. De vajon olcsóbbak lesznek emiatt a hitelek? A használt autók iránt is nagyobb lett a kereslet, ezért megnéztük, hogy milyen havi törlesztővel vehető most fel 1-3 millió forint autóhitel. A Babaváró és a csok esetében is történtek változások, ezek miatt nagyon oda kell figyelniük az igénylőknek, különben lemaradhatnak a támogatásról. A cégek számára is van érdekességünk, megnéztük ugyanis a rendelkezésre álló, államilag támogatott hitellehetőségeket.

1,5-3 millió Ft között keresnek használt autókat a magyarok. De mennyi ennek a havi törlesztője?

Felpörgött júniusban a használtautók piaca, legalábbis a hasznaltauto.hu portálon ebben a hónapban már 10 százalékkal többen kerestek autót, mint egy évvel korábban. A többség továbbra is 1,5-3 millió forint között vásárolna, de mind többen próbálnak 500 ezer forint alatt autóhoz jutni. A Bankmonitor.hu azt vizsgálta meg, hogy milyen feltételekkel lehet ekkora hitelt kapni most Magyarországon. Tovább a cikkre…

Milyen nyugdíjcélú megtakarítást válasszak?

A fejlett világ társadalmainak elöregedésével a nyugdíjrendszerek már egyre kevésbé lesznek képesek ellátni a feladatukat, és ilyen környezetben jelentősen megnövekszik a nyugdíjcélú megtakarítások jelentősége. A magyar állam több olyan konstrukciót is támogat, melyek keretein belül elkezdhetünk takarékoskodni idősebb éveinkre. Most összegyűjtöttük, mit érdemes tudni ezekről a lehetőségekről, és hogyan választhatjuk ki a számunkra legmegfelelőbb megoldást. Tovább a cikkre…

Fontos változások! Oda kell figyelnünk a határidőkre, ha családvédelmi támogatást igényelnénk

Sok helyen olvashattuk már, hogy a családvédelmi támogatások igénylésének feltételein több ponton lazítottak június közepétől, így több pár lehet jogosult csok támogatásra és Babaváró hitelre. Emellett egyszerűbben lehet leigazolni számos feltételt is. Ugyanakkor jobban oda kell figyelnünk a határidőkre, mert könnyen lecsúszhatunk az egyes támogatásokról, emiatt pedig több millió forintot veszíthetünk. Tovább a cikkre…

Csalódni fogsz, ha azt hitted, már mától olcsóbban kapsz személyi kölcsönt!

A személyi kölcsönök THM értékére és ezáltal természetesen a kamatára is hatással lehet a jegybank keddi kamatvágása, a THM maximum értéke ugyanis az alapkamathoz van kötve. Ez azonban csak júliustól lesz érzékelhető, így sokan csalódhatnak, akik már most olcsóbban vennének fel személyi hitelt. De érdemes emiatt kivárni? Tovább a cikkre…

Lakáshitelre van szükséged? Ezzel a problémával kevesen számolnak előre!

A lakáshitelek esetében kritikus pont a bevont fedezet típusa és értéke, ugyanis az igazolt jövedelmen túl ez határozza meg, hogy mekkora összegű jelzáloghitelt kaphatunk a bankoktól. Igen ám, de még bankonként is jelentős eltérések vannak a fedezet kezelésében, így az igénylés sikere azon is múlhat, hogy éppen melyik hitelintézethez fordulunk. Az alábbiakban megmutatjuk a lehetőségeidet! Tovább a cikkre…

Kamatot csökkentett az MNB! Milyen hatással lehet ez a lakáshiteledre?

A jegybank 0,15 százalékponttal csökkentette az alapkamatot június 23-án. Annak mértéke így jelenleg 0,75%, a kamatvágás pedig érdemben befolyásolhatja a megtakarításokon elérhető hozamot és a hitelekre fizetendő kamatot. De hogyan változhat kölcsönöd kamata a döntést követően? Tovább a cikkre…

Melyik támogatott, szuperolcsó céges hitelt kaphatom meg jelenleg?

Szinte hetente jelenik meg újabb és újabb támogatott hitelcsomag a COVID járvány miatt bajba jutott vállalkozásokat megcímezve. A Növekedési Hitel Hajrá, kiszélesített igénybevehetőségi célokkal, a teljesen újra gondolt Széchenyi Hitelek, az MFB gazdaságélénkítő Krízis Hitele, az EXIM Kárenyhítő Programok, a Garantiqa Krízis Program… Melyik a „jobb”, hogyan és hol lehet hozzájutni ezekhez? A Bankmonitor áttekintő összefoglalója következik. Tovább a cikkre…

Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Amennyiben lejárt, ki nem fizetett banki tartozás miatt szerepelsz a KHR listán, nem kaphatsz hitelt.
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
hitel évre
Havi törlesztőtől
THM-től
Beállításaid alapján ezekkel a
kondíciókkal érhető el személyi kölcsön
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el, szakértőnk telefonon keresni fog a további részletekkel kapcsolatban.
  • Milyen kamattal, teljes visszafizetéssel és induló költséggel számolhatsz?
  • Mennyi idő alatt és milyen feltételekkel kaphatod meg a fenti hitelt?
  • Szakértőink segítenek bármilyen felmerülő kérdésedben
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az Adatvédelmi szabályzatba foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Itt folytasd az igénylésed
Plussz adataiddal eléred
előzetes hitelminősítésed eredményét
személyre szabott hitelajánlatodat

 

 

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

1
Hirdetés