Betöltés

Magasabb állampapírhozam, sok gyermek, készpénzmentesség és tőzsdefejlesztés egyszerre?

szerző: Singer Zoltán
2018-11-24

Az Alapblogról származó információk szerint óriási lehetőségek vannak a lakossági állampapírokban, megvan a megoldás a születésszám növelésére, a készpénzmentesítésen pedig sok pénzt spórolhatunk meg évente, arról nem is beszélve, hogy még a tőzsdefejlesztésre is van megoldás. Az Alapblog írásaiból szemezgettünk.

A Bankmonitor.hu ingyenes szolgáltatásokat nyújtó weboldal: több, mint 30 bank és pénzügyi szolgáltató több ezer termékének objektív összehasonlítása, szakértői írások a jó és megalapozott pénzügyi döntésekért. Tájékoztatáson túl konkrét támogatást is nyújtunk a kiválasztott banki termék szerződésének megkötésében. Jelen írásunkhoz hasznos kiegészítést adhat számodra a bankszámla kalkulátorunk.

Lakástakarék és állampapír

A Magyar Távirati Iroda (MTI) november 15-én közölte, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatokat kért a lakástakarékoktól. A lakás-takarékpénztári törvény módosítása 2018. október 17-től hatályos, és a lakástakarékoknak a törvény szerint 30 nap alatt kellett feldolgozniuk az újonnan kötött szerződéseket, így most már pontos adatok vannak arról, hány szerződést kötöttek az utolsó napokban. A Magyar Nemzeti Bank elnöke, Windisch László szerint figyelemreméltó, hogy néhány nap leforgása alatt a korábban tapasztalt havi új szerződésállomány többszörösének megfelelő lakástakarékot kötöttek. Szerinte ez azért történhetett, mert az állami pénzekből akartak az emberek minél magasabb hozamot elérni. Ebből az a tanulság, hogy van igény az államtól kapott magasabb kamatokra, így indokolt lehet a lakossági állampapír-befektetési program bővítése. A lakosság ugyanis a megtakarított pénzének minél jobb befektetési lehetőségeket keres. A célok közt szerepel, hogy az államadósság minél nagyobb része a hazai megtakarítóknál legyen. Az Alapblogon olvasd el erről Comment véleményét „Az utolsó LTP roham tanulsága” című bejegyzésében!

A részletes állampapír kalkulátorunk vagy az alábbi egyszerűsített kalkulátorunk segítségével nézd meg, hogy melyik a legkedvezőbb állampapír! A kalkulátor alatt a cikkünk folytatódik!

Állampapír kalkulátor

step-1
Mennyi időre szeretnél befektetni?
Állampapírt a magyar államkincstártól:
  • Ingyenes számlanyitás és vezetés
  • Korlátlan garancia a pénzedre
  • Sorban állás nélkül

Éves hozam

Futamidő

Adataid megadása után az Államkincstár szakértője felhív

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Bankmonitor

Hogyan lesz itt (C)SOK gyermek?

Létezik egy tanulmány, ami összefüggést talált a legalizált marihuánafogyasztás és a születésszám emelkedése között. Ennek oka, hogy a marihuánát fogyasztók kockázatvállalóbb magatartást tanúsítanak, mint kábítószertől mentes társaik. Ha minden amerikai államban legalizálnák a fogyasztását, 120 ezerrel emelkedhetne az évi 4 milliós születésszám. A tanulmányt a tekintélyes múlttal rendelkező National Bureau for Economic Research tette közzé. Magyarországon a marihuána legalizálása a fenti arányok szerint 3 ezerrel növelhetné a születésszámot jelenthetne. A jelenlegi gyermekvállalást ösztönző, kevésbé hatásos programok viszont óriási költségvetési kiadással járnak. Gondoljunk csak arra, hogy akár Nemzeti Fűboltot is létrehozhatnának erre a célra, ami állami bevételekkel is járna! A részletekért olvasd el Vakmajom „Fű, szex és bébiboom” című bejegyzését az Alapblogon!

A média harsogja, a villamosok oldalán pedig szembeötlően látszik, hogy „A családok éve” van. „Szülőnek lenni egy életre szóló kaland. Ne hagyd ki!” A gyermekvállalás szép, nemes cselekedet, azonban gondolnunk kell arra is, hogy a gyermekek felneveléséhez viszont elengedhetetlen a megfelelő anyagi háttér, ha nem akarunk keserűséget is belecsempészni a gyermeknevelés örömökkel teli éveibe. A kaland szót is többféleképpen lehet érteni, a bizonytalanságot is nevezhetjük egyfajta kalandnak. Érdemes lenne végre mindenkinek megértenie, hogy kiszámíthatóság, biztos egzisztencia, tervezhető jövő és mindenekelőtt megfelelő párkapcsolatok megléte nélkül nehéz születésszámokat növelni! A részletekért olvasd el Comment „Családok éve” című bejegyzését az Alapblogon!

Ha a már meglévő vagy a vállalni szándékozott gyermekeid miatt szeretnél lakáscélú támogatáshoz jutni, akkor töltsd ki a CSOK kalkulátorunkat! A kalkulátor alatt a cikkünk folytatódik!

Mennyi CSOK-ot kaphatsz?

Házasként igényled a támogatást?
Van adótartozásod?
Ft
Saját ingatlanodat bővíted a CSOK-kal?
Közeli hozzátartozódtól, élettársadtól vásárolsz ingatlant?
Az adás-vételi szerződést több, mint 180 napja kötötted?
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult a támogatásra, mert:
Ha szeretnél tájékoztatást kapni a CSOK változásairól iratkozz fel heti hírlevelünkre, ahol rendszeresen foglalkozunk a témával.
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Jó hírünk van!A megadott adatok alapján jogosult vagy a támogatásra.
Az általad felvehető állami támogatás összege:
A fenti támogatást kiegészítheted kedvezményes lakáshitellel is.
Kérjük válassz, melyik megoldás érdekel!

Add meg az elérhetőséged, és megmutatjuk:

  • Hogyan igényelheted a támogatást?
  • Mennyi idő alatt juthatsz hozzá?
  • Milyen apróságokra kell odafigyelned?
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
A megadott ingatlan értéke:
A törlesztő kiszámításához kérjük add meg az alábbi adatokat!
Ft
Dolgozol már 3 hónapja a jelenlegi munkahelyeden?
Szerepelsz-e a KHR-ben?
Add meg, milyen típusú havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Ft
Típus Összeg
A megadott adatok alapján jelenleg nincs számodra elérhető lakáshitel, mert:
Az igényelhető CSOK összege:
Ha szeretnéd megtudni hogyan igényelheted, add meg az adataidat és elküldjük a részletes CSOK tájékoztatónkat.

támogatás + Y Ft lakáshitel
Z év, havi Q Ft, Q % THM

  • Segítünk a hitelfelvétel során, elmagyarázzuk a részleteket
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Bankmonitor

Jobb az élet készpénz nélkül?

Svédországban kezdik megvalósítani az utópiát: készpénzmentessé teszik a gazdaságot. Náluk a gazdaságban a készpénzmennyiség már csak a GDP 1%-át éri el. Ez hatalmas dolog, hiszen az EU átlag 10%. Svédországban a tranzakciók zöme elektronikus és nem csak a kártyával történő fizetéseket kell ezen érteni, hiszen a svédek egyre gyakrabban mobillal egyenlítik ki a számlát, például olyan alkalmazáson keresztül, mint a Swish. Ezt az appot már a lakosság 60%-a letöltötte, és vannak már olyan üzletek, melyeknél egyszerűen nem lehet készpénzzel fizetni, mivel ezt a svéd szabályozás megengedi. Az itthoni viszonyokhoz képest nagy a kontraszt: a POS-terminálok telepítési programja ellenére is óriási a lemaradásunk. Tudvalevő, hogy Magyarországon ugyanis számos helyen nem lehetséges bankkártyával/mobillal fizetni. A részletekért olvasd el Vakmajom „Készpénzmentes jövő” című bejegyzését az Alapblogon!

Ha szeretnél bankszámlát váltani, vagy másik bankszámlát nyitni, akkor a részletes bankszámla kalkulátorunk segítségével válaszd ki a Hozzád legjobban passzoló megoldást! A kalkulátor alatt a cikkünk folytatódik!

Új cégek a Budapesti Értéktőzsdén!

A részvénytársaságok részvényeinek tőzsdére történő bevezetésére azért van szükség, hogy forrást tudjanak bevonni. Ez akkor fontos számukra, ha a tulajdonosok szeretnék megtudni a vállalat piaci értékét, és akkor is, ha a cég a kockázatos működése miatt nem kaphat hitelt a bankoktól. A tőzsdére lépés állami kényszer hatására is megvalósulhat, tipikusan ilyen volt a rendszerváltás utáni időszak privatizációs hulláma. Akkor a befektetők és a vállalatok is jól jártak. A rendszerváltástól eltérő környezetben viszont könnyen előfordulhat, hogy a tőzsdére történő bevezetés a befektetők szempontjából túl magas részvényenkénti áron történik, ezért néhány évvel később nem ritka a csalódás. Érdemes tudnod, hogy körülbelül 400 olyan potenciális célpont van Magyarországon, melyeket érdemes lehet tőzsdére vinni. A tőzsdei vállalatok kapitalizációja itthon a GDP 20 százaléka, míg külföldön a GDP 50-100 százaléka jellemző. A forgalom 25 százalékát adják a magyar kisbefektetők, miközben a részvényeknek mindössze 6-7 százalékát birtokolják. Azt is fontos megemlíteni, hogy a magyar befektetők elsősorban a tartós befektetési értékpapírszámla és a nyugdíj-előtakarékossági számla adta lehetőségek miatt választhatják a részvényvásárlást. A részletekért olvasd el az Alapblogon „A tőzsde jelene és jövője” című bejegyzést!

A befektetési alap kalkulátorunk segítségével győződj meg arról, hogy milyen lehetőségeket tartogatnak Számodra a legjobb befektetési alapok! Ha az eddigiektől eltérő pénzügyi megoldásra van szükséged, a céljaid eléréséhez használd az alábbi kalkulátorválasztónkat!

Nézd meg kiemelt befektetési ajánlatainkat: Részletek »

Kiemelt befektetési ajánlatok
OTP abszolút hozam alapok éves átlagos hozamai,
2018.09.30.
OTP logo
  • BEFEKTETÉSI TERMÉKEK 1 év 3 év 5 év INDULÁSTÓL
    OTP Prémium Származtatott Alap -3,92% 5,92% 3,88% 7,29% 1
    OTP Supra Alap 2,67% 8,76% 4,50% 15,57%2
    Forrás: BAMOSZ - Az alapok múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeli teljesítményre, hozamra. Az alapok befektetési politikájáról, a befektetések lehetséges kockázatairól és egyéb adatairól részletesen tájékozódhat az alap forgalmazási helyein, valamint az OTP Alapkezelő Zrt. honlapján található Kezelési Szabályzatot is magában foglaló Tájékoztatóból. (www.otpalap.hu) 1. 2011.04.20.
    2. 2008.05.15.
  • BEFEKTETÉSI TERMÉKEK 1 év 3 év 5 év INDULÁSTÓL
    OTP EMDA Alap -3,96% 9,36% 5,95% 13,26%3
    OTP Fundman Alap -11,48% 8,94% n.a. 1,99%4
    Forrás: BAMOSZ - Az alapok múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeli teljesítményre, hozamra. Az alapok befektetési politikájáról, a befektetések lehetséges kockázatairól és egyéb adatairól részletesen tájékozódhat az alap forgalmazási helyein, valamint az OTP Alapkezelő Zrt. honlapján található Kezelési Szabályzatot is magában foglaló Tájékoztatóból. (www.otpalap.hu) 3. 2008.03.29.
    4. 2014.06.11.
  • BEFEKTETÉSI TERMÉKEK 1 év 3 év 5 év INDULÁSTÓL
    OTP Új Európa Alap -6,49% 2,20% 2,21% 4,68%5
    OTP Föld Kincsei Alap -8,94% 14,55% 6,38% 5,66%6
    Forrás: BAMOSZ - Az alapok múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeli teljesítményre, hozamra. Az alapok befektetési politikájáról, a befektetések lehetséges kockázatairól és egyéb adatairól részletesen tájékozódhat az alap forgalmazási helyein, valamint az OTP Alapkezelő Zrt. honlapján található Kezelési Szabályzatot is magában foglaló Tájékoztatóból. (www.otpalap.hu) 5. 2007.11.14.
    6. 2009.02.04.
  • BEFEKTETÉSI TERMÉKEK 1 év 3 év 5 év INDULÁSTÓL
    OTP Abszolút Hozam Alap -1,06% 0,14% 2,64% 4,05%7
    OTP Trend Alap 10,12% 9,80% 13,80% 13,58%8
    Forrás: BAMOSZ - Az alapok múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeli teljesítményre, hozamra. Az alapok befektetési politikájáról, a befektetések lehetséges kockázatairól és egyéb adatairól részletesen tájékozódhat az alap forgalmazási helyein, valamint az OTP Alapkezelő Zrt. honlapján található Kezelési Szabályzatot is magában foglaló Tájékoztatóból. (www.otpalap.hu) 7. 2006.07.11.
    8. 2011.12.23.

A Bankmonitor.hu több mint 25 éves szakmai tapasztalatának köszönhetően - amelyet különböző bankoknál és brókercégeknél szereztünk - nem csak segítünk eligazodni a közel 50 alapkezelő több ezer alapja között, de a megfelelő szolgáltató vagy vagyonkezelő kiválasztásában is segítségedre lehetünk.

Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Befektetési alap vonatkozásában:

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy megadtad adataidat!
Amennyiben további kérdésed lenne befektetési alapokkal kapcsolatban, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

MINDEN
SZOMBATON
12:10


Eddigi adások

Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Feje tetejére állhat a világ 2019-ben

2018. 12. 15.

Korszakváltás előtt áll a fejlett tőkés világ, ugyanis olyan dolgok történhetnek 2019-ben, amelyekre a 2008-as válság óta nem volt példa. John Hardy, a Saxo Bank elemzője szerint az Európai Unió...

Blogajánló

  • alapblog

    Egészséges paranoia

    A Walmart főnökének mobilháttérképe az elmúlt évtizedek legnagyobb kiskereskedő cégeinek listájával. Egészséges paranoia, mert a cégek-jönnek mennek a versenyben, aki pár évtizede a topon volt,...

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.