Tessék, itt a 40%-os hozam – Belesétálsz a csapdába vagy sem?

Tessék, itt a 40%-os hozam – Belesétálsz a csapdába vagy sem?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2017-11-06 Frissítve: 2021-08-06
 

A mai körülmények között nehéz lehet jó befektetési döntés hozni, ennek ellenére a jó lehetőségekből még nem fogytunk ki. Az tiszta sor, hogy alacsony kockázat mellett meg kell elégednünk a maximális 3,8%-kal, viszont ha egy kicsit több rizikót bevállalunk egészen új lehetőségek nyílnak meg előttünk. A lényeg, hogy az aktívan kezelt befektetési alapokra (például abszolút hozamú alapok) figyeljünk, hiszen ezek egy nehéz környezetben is jobban megállják a helyüket. A CashMester legújabb részében az egyes befektetésekkel elérhető hozamokat jártuk körül.

Mi történt pontosan?

A végletek jellemzik ma a befektetési piacot: míg egy bankbetét révén az 1 millió forintos megtakarításod egy év alatt csupán 1000 forintot szül, addig találni olyan befektetést is, ahol 40%-os hozamot is el lehetett érni. Persze nagyon nem mindegy, hogy milyen kockázat mellett. Az elérhető befektetési paletta még mindig széles és vannak jó lehetőségek, ugyanakkor most számít csak igazán, hogy mire is teszed le a voksod.

Hirdetés

Hirdetés

Mit jelent ez magyarul?

Nem kis fejtörést okozhat ma, hogy ki tudd választani a legjobb megtakarítást. A rég bevált recept, vagyis a bankbetét már a múlté, és a korábban csak a betét helyettesítőjeként pénzpiaci alapok sem hoznak 0%-tól többet. Kockázat nélkül gyakorlatilag a lakossági állampapírok állnak rendelkezésre, viszont itt is akkor éred el a vonzó, akár 3,8%-os kamatot, ha több évre is elköteleződsz.

Természetesen nem áll meg itt az élet, amit jól mutat, hogy nagyon sokan a befektetési alapokkal próbáltak szerencsét. Ott vannak például az ingatlanalapok, amelyek igen közkedveltek voltak az utóbbi időszakban, amit a legjobb alapoknál nagyban elősegített az akár 5-10%-os egyéves visszatekintő hozam.

Aztán ott vannak a befektetési alapok zászlóshajói az abszolút hozamú alapok. Fő jellemzőjük, hogy nekik mindegy mi zajlik a piacokon, mindig pozitív hozam elérését tűzik ki célul. Az elmúlt egy évben sem csalódhattunk bennük, hiszen átlagosan 9%-ot is hoztak a legnagyobb alapok. De például a befektetők új kedvencei, a vegyes alapok is jól teljesítettek a maguk átlagos egyéves 6%-os hozamával.

Ugyanakkor a részvényalapokkal kaszálhattál csak igazán az elmúlt egy évben. Itt egy olyan alappal, ami a hazai illetve a közép európai részvénypiacra fókuszált, még 30%-t meghaladó hozam is üthette a markod. Persze ehhez éven belül is nagy árfolyam ingadozást, vagyis magas rizikót is be kellett vállalni. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben is ilyen kegyes lesz a sors ezekhez az alapokhoz.

Miért kellene engem érdekelnie?

Múltbeli hozamok alapján könnyen csapdába lehet sétálni, ugyanakkor senkinek sem ajánljuk, hogy pusztán ez alapján hozzanak döntést. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a befektetések világában a múlt semmilyen garanciát nem jelent a jövőre nézve. Ez főként igaz egy olyan időszakban, amikor a részvénypiacok kedvező hátszelet kaptak, és soha nem látott magasságokba tudtak emelkedni.

Így óva intenénk mindenkit, aki az utóbbi időszak kiemelkedő eredményei miatt most szállna be egy kockázatos részvényalapba. Ugyan a máz alapján ugyan vonzónak tűnik most ez a befektetés, de könnyen keserű pirulára haraphatsz, ha valami félrecsúszik a tőzsdéken. Csak akkor kockáztasd be a pénzed, ha legalább 5 évig tudod nélkülözni, és akkor is inkább csak óvatosan, és kisebb részletekben.

Ilyen helyzetben egy abszolút hozamú alap jöhet jól, amely még egy tőzsdei esésből is előnyt tud kovácsolni. Ráadásul ez azt is jelenti, hogy a nagyobb veszteségek ellen is be tudod védeni magad.

Kérd részletes
eredményeidet email-ben!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Hamarosan elküldjük neked a kalkulációd eredményeit
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Mennyi pénzed lesz mire nyugdíjba mész?
Ft
Bankmonitor
0 Ft
ennyi pénzed lesz
mire nyugdíjba mész
A részletes eredményedet
e-mailben fogjuk elküldeni számodra!

Szeretnéd megtudni:
  • Hogyan lesz ennyi pénzed nyugdíjas éveidre?
  • Hogy melyik számodra a legmegfelelőbb: nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás vagy NYESZ?
  • Illetve, hogy mennyi állami támogatást kaphatsz?
Bízd magad független szakértőinkre!

 

Hirdetés
Hirdetés