loading
Hírdetés

Tessék, itt van 6 életmentő tanács, ha hitelt veszel fel!

Bankmonitor
szerző: Bankmonitor

A hitel alapvetően nem ördögtől való dolog, megfelelő módon használva életünk számos pontján nyújthat segítséget, nagyon is hasznos eszköz lehet. Azzal van inkább a baj, ha valaki nem ésszerűen dönt, és olyan hitelbe ugrik bele, amivel megégetheti magát. Most néhány kérdést gyűjtöttünk össze, amit érdemes tisztáznod, ha a lehető legnagyobb hatékonysággal szeretnéd használni a hitelt.

Ha hitelről van szó, gyakran szélsőséges véleménnyel találkozhatsz: egyesek szerint teljesen elítélendő dolog a hitel, ugyanakkor mások szinte mindent hitelből vásárolnának meg. Természetesen valahol a kettő között van az igazság, hiszen vannak olyan élethelyzetek, mikor nem jutnánk egyről a kettőre a saját erőnkből. Ugyanakkor sokféle hitelkonstrukcióval összefuthatsz és mindnek megvan a maga buktatója. Éppen ezért nem árt a néhány kérdést letisztázni magadban.

Megnézted, hogy mit is kínál a piac?

Nagyon lényeges, hogy a lehető legalaposabban járd körül a lehetőségeket, mielőtt egy hitel mellett döntenél. Itt korántsem arról van szó, hogy az olcsóbb vagy a drágább kenyeret veszed-e le a polcról, hanem hosszú évekre szóló anyagi kötöttségről, így pontosan tisztába kell kerülni az előnyökkel, hátrányokkal. Az is igaz, hogy nem pusztán a saját bankunk ajánlataira, és a szembejövő hirdetésekre kell alapozni. Fontos a tudatosság, vagyis hogy pontosan tudjuk miért tettük le az adott hitel mellett a voksunk (futamidő, kamatperiódus). Döntés előtt ajánlatos egy hitelkalkulátort megnézni, amivel fel tudjuk térképezni, mit is kínál a piac, bármilyen hitelkonstrukcióról legyen szó.

Hírdetés

Hírdetés

Megteszel mindent, hogy hamarabb letudd a tartozást?

Amennyiben van lehetőséged még a hiteltörlesztés mellett is megtakarítani, érdemes azt arra fordítani, hogy csökkentsd a tartozásod. Ezzel jelentős összegeket spórolsz meg, mert összességében kevesebb kamatot kell visszafizetni, sőt még akár hamarabb le is pörög a hitel. Havi szinten takarékoskodva a lakáshitel mellé például egy lakástakarékot célszerű kötni (akár néhány ezer forinttól is), mert itt az állami támogatás sokat dob a betörleszthető pénzen. De akkor is érdemes előtörleszteni, ha olyan megtakarítás szabadult fel, amihez évekig nem nyúlnál hozzá, mert az előnyökből kiindulva ennél jobb befektetés nincsen.

Körbenéztél már, hogy van-e kedvezőbb konstrukció?

Akár lakáshitelről,  személyi kölcsönről, vagy hitelkártyáról van szó, bármikor dönthetsz úgy, hogy kedvezőbbre cseréled azokat. Hazánkban általánosságban alacsony a hitelkiváltási hajlandóság, pedig ha régebben vetted fel a hitelt, könnyen előfordulhat, hogy jóval magasabb kamatokat fizetsz, mintha ma csapnál le a legkedvezőbb ajánlatra. Márpedig egy kedvező cserével például egy lakáshitel esetében akár több millió forintos összeget is meg tudsz spórolni a hitelen.

Nézz utána, hogy melyik lehet a legkedvezőbb lakáshitel!

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

Biztos, hogy jól használod a hitelkártyád?

A hitelkártya nagyon hasznos tud lenni, sőt még pénzt is kereshetsz vele, amennyiben ügyesen használod. Fontos, hogy akkor vásárolj vele, ha a vásárlásaidat határidőre vissza tudod fizetni a jövedelmedből, különben máris ketyeg az igen magas, 40% közeli hitelkamat. Nem igazán ajánlatos az átmeneti pénzhiányok áthidalására sem alkalmazni, pláne nem készpénzt felvenni vele. Ezenkívül úgy tudod a legjobban kiaknázni a plasztikkal járó visszatérítéseket, ha a vásárlási szokásaidnak leginkább megfelelő kedvezménycsomagot választod. Ha nap, mint nap hitelkártyával vásárolsz, és mindig visszatöltöd a keretet a fizetésedből, évente akár több tízezer forintos hasznod is keletkezhet.

Magad előtt görgeted a folyószámlahiteled?

Sokan csábulnak el a fizetésük akár háromszorosát is meghaladó folyószámla hitelkerettől és emiatt előfordul, hogy csak maguk előtt görgetik az adósságot. Ilyenkor csakis kellő önfegyelemmel, a hó végén, a bankszámlán törlesztésére hagyott összeggel lehet visszafizetni a hitelt. Ne feledd, csak akkor vedd igénybe a folyószámlahitelt, ha az átmeneti pénzzavarokra vagy biztonsági vésztartalékként használod, és minél gyorsabban vissza tudod fizetni a bank pénzét. A fizetés mértékét meghaladó kiadásokat célszerű már személyi kölcsönből megoldani.

Miért nem szabadulsz hamarabb a diákhiteltől?

A megfelelő anyagi háttér hiányában az egyetemi évek átvészeléséhez sokaknak a diákhitel szolgáltatja az alapot. A felsőoktatásban töltött évek után jó eséllyel kapnak egy jól fizető állást, így már nem okoz problémát a törlesztők visszafizetése sem. Ugyanakkor sokan a lehetőségeikhez képest túlságosan is elnyújtják a visszafizetést, pedig a kötelező törlesztőn felül is tudnának fizetni, esetleg még előtörlesztésre is lenne lehetőség (ráadásul ez költségmentes). Az előtörlesztéssel közvetlenül a tőke csökken, az alacsonyabb tartozásra pedig kisebb kamatot számolnak fel. Ergo kevesebbet fizetsz vissza és gyorsabban is lejár a tartozás.

Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hírdetés
Hírdetés
Hírdetés
Hírdetés
Hírdetés
Hírdetés