10 millió 40 év felett a CSOK-kal? A válasz igen!

10 millió 40 év felett a CSOK-kal? A válasz igen!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2018-05-22 Frissítve: 2021-08-06
 

„2000-ben meglévő 3 gyermekünkre felvettük a szocpolt (2,2 millió forintot). Gyermekeink 1993, 1996, 2000 és 2012-ben születtek (a legidősebb novemberben tölti be a 25 évét). Az első két gyermek főiskola nappali tagozatán tanul, a harmadik most érettségizik, a legkisebb pedig az ősszel kezdi az általános iskolát. A kérdésem, hogy a CSOK-ot új építésű családi házra igénybe tudjuk-e venni, vagyis a 10-2,2 milliós különbözetet?” A kérdés a Bankmonitor egyik érdeklőjétől érkezett, most pedig a választ is megadjuk rá.

A kalkulátorunk megmondja, hogy mennyi CSOK-ot kaphatsz!

A CSOK esetében irányadó szabályok alapján röviden azt mondhatjuk, hogy a család igénybe tudja venni a gyermekek után járó támogatást. De nézzük is a konkrét szabályokat, amelyek az adott helyzetben az igényléshez fontosak:

  • Meglévő gyermek esetében nem számít az életkor (csak az előre vállalt gyermekek esetében megkötés, hogy az igénylők házasok legyenek, és az egyik félnek 40 év alattinak kell lennie).
  • A 25 év alatti gyermekek esetén lehet a támogatást figyelembe venni, amennyiben a családdal laknak. Ugyanakkor a beköltözés után a gyermek lakcíme már megváltozhat (természetesen előfordulhat, hogy a tanulmányok miatt effektíve nem élnek a családdal gyermekek).
  • Az ingatlanba be kell költöznie a családnak és 10 évig életvitelszerűen ott is kell laknia (az ingatlanra 10 évre elidegenítési és terhelési tilalmat jegyez be a Magyar Állam). Az nem számít, hogy a szülők milyen ingatlantulajdonnal rendelkeznek már, viszont a vásárláskor mindkét félnek tulajdont kell szereznie.

A 10 milliós új ingatlan vásárlására vagy építésére járó CSOK feltételeinek gond nélkül megfelelhet a család, hiszen, ha a legidősebb gyermeket nem számoljuk (akiről tudjuk, hogy novemberen tölti a 25-öt), akkor is jogosult lehet a három 25 év alatti gyermek esetében. Így a korábban igényelt szocpol miatt a mostani és a korábbi támogatás különbözetét tudják igényelni, vagyis a 10 millió és 2,2 millió forint különbözetét, azaz 7,8 millió forintot.

Nekik a március 15-től élő változás ellenére a régi számítási módot éri meg figyelembe venni, hiszen az új lakásra igényelhető CSOK esetében ez bizonyul kedvezőbbnek a magasabb összeg miatt (a másik számítási mód alapján azokat a gyermekeket figyelmen kívül lehet hagyni, akik után már támogatást vettek igénybe).

A támogatás összegén kívül lehetőségük van 10 millió forint hitelt is felvenni, ami a végig fix 3%-os kamatozás miatt a legkedvezőbb lakáshitel a piacon. Az építkezésnél arra figyelni kell viszont, hogy a támogatás és a hitel összegét is szakaszosan folyósítják a bankok a készültségi szintnek megfelelően és utólag. Tehát elengedhetetlen, hogy megfelelő nagyságú önerőt is fel tudjanak mutatni az építkezéshez.

Természetesen ezen kívül egyéb feltételeknek is meg kell felelni, mint a TB jogviszony (legalább 2 év a 10 milliós CSOK-nál), a köztartozás-mentesség. A legjobb, ha egy kalkulátorral teszteljük, hogy igénybe vehetjük-e a CSOK-ot :

Bankmonitor
Ft
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult a támogatásra, mert:
Ha CSOK helyett hitelből valósítanád meg célod lakáshitel kalkulátorunkkal megtalálhatod a számodra megfelelőt.
Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre!
Köszönjük hogy feliratkoztál hírlevelünkre!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Jó hírünk van!
A megadott adatok alapján jogosult vagy a támogatásra.
Az általad felvehető állami támogatás összege:
Kérjük válassz, melyik megoldás érdekel!
A megadott ingatlan értéke:
A törlesztő kiszámításához kérjük add meg az alábbi adatokat!
Ft
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Add meg az elérhetőséged és megmutatjuk:
  • Hogyan igényelheted a támogatást?
  • Mennyi idő alatt juthatsz hozzá?
  • Milyen apróságokra kell odafigyelned?
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
A megadott adatok alapján jelenleg nincs számodra elérhető lakáshitel, mert:
Az igényelhető CSOK összege:
Ha szeretnéd megtudni hogyan igényelheted, add meg az adataidat és elküldjük a részletes CSOK tájékoztatónkat.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Hirdetés
Hirdetés