Minden egy helyen a 2021-ben elérhető otthonteremtési támogatásokról!

Minden egy helyen a 2021-ben elérhető otthonteremtési támogatásokról!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2021-01-14 Frissítve: 2024-05-31
 

2021-ben jelentősen kibővült az otthonteremtési program. Ennek köszönhetően számos új kedvezményt kaphat az, aki lakáshoz szeretne jutni, vagy meglévő otthonát szeretné felújítani. Ugyanakkor a korábban megismert és igen népszerű elemek is megmaradtak. Összeszedtük, mekkora összegű támogatás érhető el jelenleg, és ezekhez milyen feltételeket kell teljesíteni.

2021 az otthonteremtés éve lesz? Ezt egyelőre nem tudjuk, de az biztos, hogy a lakástámogatások köre jelentősen kibővült az idei évben:

  • Családi otthonteremtési kedvezmény (csok): a meglévő és vállalt gyermekek után igényelhető lakáscélú vissza nem térítendő támogatás.
  • Preferált kistelepüléseken az emelt összegű falusi csok igényelhető meghatározott célokra.
  • Futamidő végéig 3%-os kamatú támogatott csok-hitelt kaphatnak azok a családok, amelyek lakáscéljuk megvalósításához legalább két gyermek után felvették a csok támogatást is.
  • A Babaváró hitel egy legfeljebb 10 millió forint összegű kölcsön, melyhez a futamidő alatt született gyermekek számától függően kamatmentesség és tartozáselengedés is kapcsolódhat.
  • Az újépítésű lakások vásárlásának – érvényes a generálkivitelezővel történő építkezésekre is – 5%-ra csökkentették a vételár áfa-tartalmát.
  • Az 5%-os áfa visszaigényelhető, amennyiben csok támogatást is kért a család a vásárláshoz.
  • Önerős – generálkivitelező nélküli – építkezéseknél is visszaigényelhető az építési költségek 27%-os áfája.
  • A lakásvásárlásokhoz kapcsolódó vagyonátruházási illetéket elengedik mindenkinek, aki csok támogatást is igénybe vett a vásárláshoz.
  • Az otthonuk felújítását tervező családok a költségek felét, de legfeljebb 3 millió forint lakásfelújítási támogatást kaphatnak a munkálatok befejezését követően.
  • Támogatott fix 3%-os kamatozású felújítási hitelt kaphatnak azok, akik szeretnék az utófinanszírozásos otthonfelújítási támogatást igénybe venni.
  • Nem szabad elfeledkezni a második, harmadik gyermek születésekor igényelhető lakáscélú jelzáloghitel-tartozás csökkentéséről sem.

Látható, hogy sok konstrukció létezik, ezek feltételei pedig jelentősen eltérhetnek. Összeszedtük az összes lényeges tudnivalót, hogy ne maradj le semmiről.

Hirdetés

Hirdetés

1. Családi otthonteremtési kedvezmény (csok)

A családi otthonteremtési kedvezmény egy lakáscélú támogatás, melyet a családok gyermekeik után vehetnek igénybe. Az egyik legnépszerűbb konstrukció, ami érthető, hiszen a kapott összeget nem szükséges visszafizetni, ráadásul előzetesen lehet igényelni, vagyis felhasználható az adott lakáscél megvalósítására. Az igényelhető összege függ a gyermekek számától és a konkrét lakáscéltól.

A csok támogatás összege

Használt lakás vásárlása, meglévő lakás bővítése esetén:

  • 1 gyermek esetén 600 000 forint
  • 2 gyermekre 1 430 000 forint
  • 3 gyermekre 2 200 000 forint
  • 4 vagy több gyermekre 2 750 000 forint

Újépítésű lakás vásárlása, építkezés, tetőtér-beépítés esetén:

  • 1 gyermekre 600 000 forint
  • 2 gyermekre 2 600 000 forint
  • 3 vagy több gyermekre 10 000 000 forint

A csok támogatás főbb feltételei

Természetesen számos feltételt vár el az állam az „ingyen pénzért” cserébe:

  • Egyedülállók, élettársak és házaspárok is igényelhetik a támogatást. (Vállalt gyermekre csak házaspárok kaphatják meg a csok-ot.)
  • A következő célokra lehet támogatást igényelni: újépítésű- és használt lakás vásárlás, építkezés, bővítés, tetőtér-beépítés.
  • Legalább fél éves Tb-jogviszonnyal kell rendelkeznie az igénylőnek. Amennyiben a 10 millió forintos csok-ot igényelnék, akkor azonban már 2 éves Tb-jogviszony szükséges, illetve az igénylést megelőző 180 napban magyar alkalmazotti, vállalkozói jogviszonyt kell igazolni. (Házas-, élettársak esetén elegendő a pár egyik tagjának teljesíteni a feltételt.)
  • Nem lehet köztartozása az igénylőnek. (Házaspárok, élettársak esetén mindkét félnek teljesíteni kell az elvárást.)
  • Nem lehet büntetett előéletű az igénylő, párok esetén mindkét félnek teljesíteni kell ezt a feltételt.
  • Használt lakás vásárlása esetén a vételár legfeljebb 20 százalékkal haladhatja meg az ingatlan értékbecslő által megállapított forgalmi értékét.
  • Vásárlásnál maximum a vételár 10 százaléka fizethető ki készpénzben.
  • Bővítésnél kizárólag olyan ingatlanra fordítható a támogatás, amelyben az igénylőnek legalább 50% a tulajdoni hányada van.
  • Vásárlásnál az adásvételi szerződés megkötését követő 180 napon belül igényelhető a csok támogatás.
  •  Az igénylő(k) élettársa, közeli hozzátartozója nem lehet az ingatlan eladója.
  • Az ingatlan minimális alapterületére is van elvárás. (Ez függ az ingatlan típusától – ház vagy lakás -, a hitelcéltól és a gyermeke számától is.)
  • A lakásnak lakhatónak, komfortosnak kell lennie igényléskor. (Építési célnál természetesen a terveket vizsgálják meg.)

Mit jelent a vállalt gyermek?

A támogatást meglévő és vállalt gyermekre is igénybe lehet venni. (Vagyis az igénylő pár jövőben születendő gyermekei után is megkaphatja előre a támogatást.) Fontos, hogy vállalt gyermekre csak fiatal házaspárok – a pár egyik tagja még nem tölthette be a 40. életévét – kérhetik a csok-ot.

Meghatározott időn belül kell teljesíteni a vállalást, vagyis ezen időszak alatt kell megszületnie a gyermekeknek:

  • 1 gyermek vállalása esetén: 4 év
  • 2 gyermeknél: 8 év
  • 3 gyermek vállalása esetén 10 év (3 gyermeket csak a 10 millió Ft összegű csok támogatásnál lehet vállalni.)

A Bankmonitor kalkulátorával ellenőrizheted, hogy jogosult lehetsz-e a csok támogatásra, illetve milyen összegre számíthatsz:

Bankmonitor
Ft
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult a támogatásra, mert:
Ha CSOK helyett hitelből valósítanád meg célod lakáshitel kalkulátorunkkal megtalálhatod a számodra megfelelőt.
Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre!
Köszönjük hogy feliratkoztál hírlevelünkre!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Jó hírünk van!
A megadott adatok alapján jogosult vagy a támogatásra.
Az általad felvehető állami támogatás összege:
Kérjük válassz, melyik megoldás érdekel!
A megadott ingatlan értéke:
A törlesztő kiszámításához kérjük add meg az alábbi adatokat!
Ft
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Add meg az elérhetőséged és megmutatjuk:
  • Hogyan igényelheted a támogatást?
  • Mennyi idő alatt juthatsz hozzá?
  • Milyen apróságokra kell odafigyelned?
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
A megadott adatok alapján jelenleg nincs számodra elérhető lakáshitel, mert:
Az igényelhető CSOK összege:
Ha szeretnéd megtudni hogyan igényelheted, add meg az adataidat és elküldjük a részletes CSOK tájékoztatónkat.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban

2. Falusi csok – preferált kistelepüléseken

A családi otthonteremtési kedvezmény egyik speciális fajtája a falusi csok: preferált kistelepüléseken fekvő ingatlanok esetében emelt összegű támogatás érhető el. (A preferált kistelepülések 2021-ben érvényes listáját itt megtalálhatod.) A lakáscélok is eltérnek valamelyest a csok támogatásnál megismertektől. Ezt a konstrukciót 2022. június 30-ig lehet igényelni.

Mit jelent az emelt összegű támogatás?

Korszerűsítés, bővítés, korszerűsítés és bővítés esetén:

  • 1 gyermeknél 300 000 forint
  • 2 gyermeknél 1 300 000 forint
  • 3 vagy több gyermeknél 5 000 000 forint

 Használt lakás vásárlásával egy időben megvalósuló korszerűsítés, bővítés esetén:

  • 1 gyermeknél: 600 000 forint
  • 2 gyermeknél: 2 600 000 forint
  • 3 vagy több gyermeknél: 10 000 000 forint

Gyakorlatilag a lakásépítésnél, újépítésű lakás vásárlásánál megismert összeget lehet elérni egyes lakáscélok esetében. Fontos, hogy vásárlásra a támogatás legfeljebb a felét lehet fordítani.

A falusi csok igénylésének feltételei

  • A falusi csok alapvető személyi és ingatlanra vonatkozó feltételei nagyrészt megegyeznek a sima csok támogatásnál megismert elvárásokkal: a büntetlen előélet és a köztartozásmentesség itt is elvárás, de az ingatlan alapterületére, az eladókra, az adásvételi szerződés megkötésének dátumára vonatkozó elvárások is azonosak.
  • Kizárólag preferált kistelepüléseken lehet igényelni a falusi csok-ot.
  • Bővítésre, korszerűsítésre, bővítésre és korszerűsítésre, használt lakás vásárlásával egy időben történő bővítésre és/vagy korszerűsítésre fordítható az összeg.
  • Legalább 1 éves Tb-jogviszony szükséges a támogatás igényléséhez. Amennyiben három gyermekre szeretné a család igényelni a konstrukciót, akkor pedig 2 éves Tb-jogviszony szükséges.
  • Bővítési, korszerűsítési célra igényelt támogatás esetén elégséges, ha a munkálatok befejezését követően válik lakhatóvá az ingatlan.

A konstrukciót a csok támogatásnál megismert feltételek és elvárások mellett vállalt gyermekekre is igénybe lehet venni.

3. Korszerűsítés, bővítés költségeinek áfatartalma visszaigényelhető preferált kistelepüléseken

Még a munkálatok áfa-tartalmát is visszaigényelheti az, aki a falusi csok felhasználásával korszerűsíti, bővíti ingatlanát. A támogatás összege legfeljebb 5 millió forint lehet.

A támogatás feltételei

  • Kizárólag preferált kistelepülésen történő korszerűsítés, bővítés esetén igényelhető vissza az adó.
  • Falusi csok támogatást szükséges igényelni a munkálatokhoz. (Ez azt is jelenti, hogy a falusi csok támogatás valamennyi feltételét teljesíteni kell.)
  • A számlát 2018. január 1-jén, vagy azt követően szükséges kiállítani.
  • Kizárólag 27%-os áfatartalmú számla fogadható el.
  • A konstrukciót 2022. június végéig lehet igényelni.

A falusi csok támogatás részleteit itt megtalálhatod.

4. A csok és falusi csok mellé igényelhető támogatott lakáshitel

A legalább két gyermek után csok támogatást/falusi csok-ot igénylők egy kedvezményes – futamidő végéig fix 3%-os – kamatozású lakáshitelt is igényelhetnek. A csok-hitel futamideje legfeljebb 25 év lehet, a kedvezményes kamat pedig végig 3%. Az elérhető hitelösszeg nagysága függ a gyermekek számától és a hitelcéltól is.

Igényelhető maximális hitelösszeg

Használt és újépítésű lakás vásárlása, építkezés, használt lakás vásárlásával együtt elvégzett korszerűsítés, bővítés (utóbbi kizárólag falusi csok-nál) esetében:

  • 2 gyermeknél: max. 10 000 000 forint
  • 3 gyermeknél: max. 15 000 000 forint

Korszerűsítés, bővítés (mindkettő kizárólag falusi csok-nál):

  • 2 gyermeknél: max. 5 000 000 forint
  • 3 gyermeknél. max: 7 500 000 forint

A támogatott hitel igénylésének feltételei

  • Legalább két gyermek után szükséges igényelni csok támogatást (falusi csok támogatást).
  • Teljesíteni kell a családi otthonteremtési kedvezmény valamennyi feltételét.
  • Csok mellé kizárólag lakásvásárlás és építési cél esetén igényelhető a hitel. Falusi csok valamennyi hitelcélja mellé felvehető a kölcsön.
  • Hitelképesnek kell minősítenie az igánylőt a banknak (például megfelelő jövedelem, munkaviszony szükséges).

A Bankmonitor kalkulátorában megtalálhatod az egyes bankok csok-hitel ajánlatait.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.

A megadott hitelösszeg, futamidő és jövedelem kombinációra nem találtunk megfelelő ajánlatot.

De ne aggódj, megtaláljuk a hiteled!

Tudd meg néhány kattintással, hogy mennyi lakáshitelt kaphatsz. Kisebb hitelösszegre, hosszabb futamidőre vagy extra bevont jövedelem mellett megtalálod a megfelelő hitelt a kiszemelt ingatlan megvásárlására.

Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

5. Babaváró hitel

A Babaváró hitel egy legfeljebb 10 millió forint összegű kölcsön, melyhez a futamidő alatt született gyermekek után kamatmentesség és tartozáselengedés is kapcsolódhat. A felvehető összeg legfeljebb 10 millió forint, melyet szabadon felhasználhat az igénylő pár. (Számos igénylő azonban lakáscélra fordítja a kölcsön összegét.) A konstrukció futamideje legfeljebb 20 év lehet.

Az állam kezességet is vállal a kölcsönért, melyért kezességvállalási díjat szükséges fizetni, ennek mértéke évente a fennálló tartozás 0,5%-a, melyet a havi részletekkel együtt szükséges rendezni.

Milyen feltételekkel kapható Babaváró hitel?

  • Kizárólag házaspárok kérhetik a támogatást.
  • A pár hölgy tagja nem tölthette még be a 41. életévét.
  • Legalább 3 éves Tb-jogviszonnyal kell rendelkeznie a pár egyik tagjának. Az utolsó 180 napnak pedig magyar alkalmazotti, vállalkozói munkaviszonyból kell származnia. (Amennyiben az igénylést megelőző 180. napon külföldi Tb-jogviszonya van az igénylőnek, akkor elégséges az utolsó 90 napnak magyar alkalmazotti, vállalkozói jogviszonnyal rendelkeznie.)
  • A pár egyik tagjának sem lehet köztartozása.
  • A pár egyik tagja sem lehet büntetett előéletű.
  • Mindkét félnek magyar lakcímmel kell rendelkeznie.
  • Egyikük sem szerepelhet a rossza adósokat tartalmazó negatív KHR listán.
  • Az induló törlesztőrészlet kezességvállalási díjjal együtt nem haladhatja meg az 50 ezer forintot.
  • A banknak hitelképesnek kell minősítenie a párt.

Milyen támogatás kapcsolódhat a Babaváró hitelhez?

  • A futamidő első 5 évében a kölcsön kamatmentes. Ha ezen időszak alatt egy gyermek születik, akkor a kamatmentesség a teljes futamidőre megmarad.
  • Ha a futamidő alatt megszületik a család második gyermeke, akkor a fennálló tartozás 30%-át elengedik.
  • A harmadik baba érkezésekor elengedik a teljes tartozást.
  • Az első és második baba születésekor a pár kérheti a törlesztési kötelezettség felfüggesztését 3 évre. Ezen időszak alatt a családnak semmit sem kell fizetni a kölcsön után.

Kizárólag a futamidő alatt született gyermekek után jár a támogatás, az nem számít, hogy a párnak korábban volt-e már gyermeke, vagy sem. Bárki ellenőrizhet a Bankmonitor Babaváró Hitel Kalkulátorával, hogy megfelel-e a konstrukció jogszabályi feltételeinek.

Mennyi
Babaváró
hitelt kaphatok?

Akár 200 ezer forint jóváírást
kaphatsz hiteled mellé, ha 2024. Október végéig megígényled.

Ft
Bankmonitor
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Ft
Ft
Érdekel a gyorsított, digitális Babaváró opciónk?
Erste Online Babaváró
  • folyósítás akár 3 nap alatt
  • nincs felesleges banki találkozó -
    Csak szerződéskötésre kell bemenned
  • ügyintézés otthonról -
    Töltsd fel a szükséges dokumentumokat és értesülj minden döntésről a Bankmonitor Ügyfélportál felületen
  • díjmentes
A számodra elérhető Babaváró hitel részleteit emailben küldjük el neked a következő fontos információkkal:
  • Mennyi a számodra elérhető hitel összege?
  • Mekkora lesz a havi törlesztés?
  • Miben térhetnek el egymástól az egyes bankok?
Add meg az elérhetőséged, és elküldjük a számodra elérhető Babaváró hitel részleteit e-mailben
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Szeretnéd felgyorsítani az igénylésed?
Töltsd ki az adatbekérőt!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

A Babaváró kalkulátor eredményét elküldtük a megadott email címedre.
Ha nem érkezik meg a kalkuláció néhány percen belül, ellenőrizd leveleződ „spam” vagy „levélszemét” mappáját is!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

6. 5 %-os áfa az újépítésű lakások vásárlásánál

2021-től az újépítésű lakásokat 5%-os áfa terheli. (Az adó a tavalyi évben 27% volt a legtöbb esetben.) A 2021-től megfizetett vételárrészletekre már az alacsonyabb adó lesz érvényes. A 2022. december végéig jogerős építési engedélyt kapott – annak megfelelő dokumentumot – ingatlanokra érvényes az alacsonyabb adó. A vételár megfizetésére van egy türelmi idő: 2026. december végéig megfizetett vételárrészletekre lesz érvényes az 5%-os áfa.

Mik a feltételei az adócsökkentésnek?

Az ingatlan alapterületére vonatkozóan van támasztanak csak feltételt: lakás esetén legfeljebb 150, míg háznál maximum 300 négyzetméter alapterületű lehet az ingatlan.

Amennyiben generálkivitelezővel építteti a család új otthonát, akkor rájuk is érvényes lehet a csökkentett áfa. (A generálkivitelezővel legalább szerkezetkész állapotig felépített ingatlan ugyanis a jogszabály alapján termékértékesítésnek minősül.)

Az adócsökkenés azonban nem fog feltétlenül megjelenni teljes mértékben a vételárban, építési költségekben. Az eladó ugyanis megemelheti a nettó árakat, ezzel mérsékelve az adócsökkentés hatását.

7. Az 5%-os áfa visszaigényelhető

Az 5%-os áfát vissza is igényelheti minden család, amelyik a vásárláshoz vagy építéshez csok támogatást is igényelt. Az adóvisszatérítést 2022. december végéig lehet igényelni. A teljes adót visszakaphatja a család, nincs felső összeghatára a támogatásnak, azonban kizárólag 5%-os adótartalmú számla nyújtható be.

Az adó-visszatértés igényléséhez teljesíteni kell a csok támogatáshoz és az 5%-os áfához kapcsolódó valamennyi feltételt!

8. Építkezés esetén a 27%-os áfa is visszaigényelhető

Önerős építkezésnél – generálkivitelező nélküli – a család maga vásárolja meg az alapanyagokat és bízza meg a mesterembereket. Ebben az esetben 27%-os áfát kell fizetniük. 2021-től ez a 27%-os adó is visszaigényelhető legfeljebb 5 millió forintig.

A 27%-os adó-visszaigénylésének feltételei: 

  • Teljesíteni szükséges a csok támogatás személyi feltételeit: legalább fél éves Tb-jogviszony kell, az igénylőnek nem lehet köztartozása, valamint nem lehet büntetett előéletű.
  • A támogatás azonban nem a gyermekek után jár, vagyis gyermektelen párok, egyedülállók is visszaigényelhetik az adót.
  • Nem haladhatja meg az ingatlan alapterülete ház esetén a 300, míg lakás esetében a 150 négyzetmétert.
  • Kizárólag 27%-os áfával kiállított számla fogadható el ennél az adó-visszaigénylésnél.
  • 2022. december végéig lehet benyújtani a kérelmet.

9. Elengedésre kerül a vagyonátruházási illeték

Amennyiben csok támogatást igényel a család lakásvásárláshoz, akkor nem szükséges megfizetniük az illetéket. (Az illeték mértéke normál esetben a vételár 4%-a.)

Az illetékmentesség feltétele

  • Csok támogatást szükséges igényelnie a családnak, vagyis teljesíteni kell az összes csok-hoz kapcsolódó elvárást.
  • 2020. december 31-ét követően megkötött adásvételi szerződések esetében érvényes az illetékmentesség.
  • Használt- és újépítés lakás vásárlásakor egyaránt érvényes az illetékmentesség.

10. Lakásfelújítási támogatás

A gyermeket nevelő családok otthonuk korszerűsítésére, modernizálására lakásfelújítási támogatást igényelhetnek 2021-től. A támogatás a munkálatok költségének a fele lehet, de nem haladhatja meg a 3 millió forintot. Az összeget a munkálatok befejezését és az utolsó számla kifizetését követően, utólag kapja meg a család.

Az igényléshez be kell nyújtani a munkálatokról a számlákat – munkadíjról és anyagköltségről egyaránt -, illetve minden kivitelezővel vállalkozói szerződést szükséges kötni.

Az otthonfelújítási támogatás feltételei:

  • Legalább egy éves Tb-jogviszonnyal kell rendelkeznie az igénylőnek.
  • Legalább 50%-os tulajdoni hányada kell legyen az igénylőnek és kiskorú gyermekeinek együttesen a felújítandó lakásban.
  • Legalább egy éve az ingatlanban kell laknia az igénylőnek és gyermekeinek. (Nem szükséges teljesíteni a feltételt az egy évnél fiatalabb gyerekeknek. Nem szükséges megfelelni ennek a szabálynak abban az esetben sem, ha a lakást éven belül vásárolták.)
  • Nem lehet köztartozása az igénylőnek.
  • Legalább egy gyermeket kell nevelnie az igénylőnek. A támogatás szempontjából elfogadható minden gyermek, aki a 25. életévét még nem töltötte be. (Az ennél idősebb gyermekek is megfelelhetnek, amennyiben megváltozott munkaképességűek.) A terhesség 12. hetét betöltött magzat is elfogadható a támogatás szempontjából gyermekként.
  • A támogatást 2022. december végéig lehet igényelni. Emellett az utolsó számla megfizetését követő 60 napon belül be kell nyújtani a kérelmet a Magyar Államkincstár felé.
  • A támogatás összege fele-fele arányban kell tartalmazzon munkadíjat és anyagköltséget. (Ha a család mindent maga maga újít fel, akkor nem jogosult a támogatásra.)
  • Minden munkálatról vállalkozói szerződést szükséges kötni a mesteremberekkel.
  • 5%-os áfa-tartalmú számla nem fogadható el a támogatáshoz.

11. Támogatott otthonfelújítási hitel

A felújítási támogatást a munkálatok kifizetését követően lehet igényelni, vagyis más forrásból kell előfinanszírozni a munkálatokat. Erre jelenthet ideális megoldást a támogatott lakásfelújítási hitel. A kölcsön összege legfeljebb 6 millió forint lehet – ekkora összeg kell legalább a maximális támogatás kihasználásához -, a futamidő pedig maximum 10 év. A kölcsön kamata a futamidő végéig fix 3%. A konstrukciót 2021. február 1-től lehet igényelni.

A munkálatok befejezését követően kapott felújítási támogatásból automatikusan előtörlesztik a hitelösszeget, ezzel csökken a fennálló tartozás és a törlesztőrészlet nagysága.

A támogatott felújítási hitel feltételei 

  • Teljesíteni szükséges a felújítási támogatás valamennyi feltételét.
  • A banknak hitelképesnek kell minősítenie az igénylőt.

Elveszíthető a kamattámogatás

A kamattámogatást elveszítheti a család – a kamat mértéke megemelkedne 5% körüli nagyságra – és az addig kapott támogatást is egy összegben vissza kellene fizetni:

  • Ha nem kapna felújítási támogatást a család.
  • Ha a kapott támogatás összege nem éri el a hitelösszeg 25%-át. (6 millió forint hitel esetében legalább 1,5 millió forint támogatást kell kapnia a családnak.)
  • Ha egy éven belül nem fejezi be a munkálatokat a család.

Bárki ellenőrizheti a Bankmonitor kalkulátorában, hogy jogosult-e a felújítási támogatásra.

12. Második, harmadik gyermek utáni tartozáselengedés

A lakáshitelek fennálló tartozását csökkentik a futamidő alatt született gyermekek miatt.

Mekkora összegű tartozást engednek el?

  • 2. baba születésekor 1 000 000 forintot engednek el.
  • 3. gyermek születésekor 4 000 000 forint tartozást engednek el.
  • Minden további gyermek érkezésekor további 1 000 000 forint tartozást engednek el.

Kizárólag a futamidő alatt született gyermekek számítanak. (Csak azért nem engednek el a tartozásból semmit, mert igényléskor már volt 2-3 gyermeke a családnak.)

Ugyanakkor a meglévő gyermekeket is figyelembe veszik, amikor kiszámolják, hogy hányadik baba érkezett a családba. (Ha két gyermeke van a családnak a hitel igénylésekor, akkor egy újabb babánál 4 millió forint tartozást engednek el.)

A 2021-ben elérhető támogatásokhoz kapcsolódó kalkulátorok:
Babaváró kalkulátor – jogosultság ellenőrzése
Csok-kalkulátor – mekkora támogatásra vagy jogosult?
Csok-lakáshitel kalkulátor – a bankok csok-hiteleinek összehasonlítása
Támogatott otthonfelújítási hitel – a bankok támogatott otthonfelújítási hitelei egy helyen
Lásfelújítási támogatás – minden aktuális információ egy helyen

Hirdetés
Hirdetés