MNB alapkamat 0.90 % EKB alapkamat 0.00 % REGISZTRÁCIÓ

Elromlott? Betörtek? Bepereltek? Megoldás fillérekért!

  • 2014.12.16.
  • szerző: bankmonitor

Mindennapi életünkben ezer és egy olyan veszély leselkedik ránk, amely komoly károkat okozhat. Persze lehet úgy is gondolkodni, hogy minket aztán úgyse érhet baj, ám ha mégis hamar belátjuk, jobb félni, mint megijedni. Ha valaki előrelátó, akkor az őt leginkább fenyegető veszélyek ellen megpróbál védekezni. Mutatunk erre egy jó módszert!

Dicséretes dolog, ha van lakásbiztosításunk, ám nem árt tisztában lennünk, mi ellen nyújt védelmet. Régebben persze ez a biztosítás annyit tudott, amennyi a nevében is benne van: megtérítette a lakásban keletkező károkat. Az elmúlt években azonban a biztosítótársaságok több extrát is adnak hozzá, amely olyan eseményekre is védelmet nyújt, amire nem is gondolnánk. Ezen plusz szolgáltatások egy részét külön díj fejében vehetjük igénybe de több közülük már beépült az alapbiztosításba is. Lássunk néhány példát!

Belépünk az ajtón és vízben úszik a lakás. Éjjel arra ébredünk, hogy a cirkó elromlott és leállt a fűtés. A vihar váratlanul betöri az ablakot. Ismerős helyzetek, melyek után általában lázas telefonálás kezdődik, hogy találjunk egy mesterembert, aki gyorsan megoldja a problémát. Csakhogy ez nem egyszerű feladat. Elég sok számot kell tárcsáznunk, mire a megfelelő szakembert megtaláljuk és ő is általában elég magas áron hajlandó csak foglalkozni az ügyünkkel.

Nem sokan tudják, de van ennél egyszerűbb és olcsóbb megoldás is. A lakásbiztosításhoz sok biztosító kínál asszisztencia szolgáltatást. Mi ez? Hasonlít az autóknál megszokott szolgáltatáshoz. Általában egy telefonszám, amelyet elég felhívnunk és onnantól a biztosító és szerződött partnerei intéznek mindent. Általában egy napon belül küldenek egy szakembert, aki visszaállítja az eredeti állapotot.

Portörlés közben leesünk a sámliról és eltörjük a karunkat. Nem gondolnánk, de több lakásbiztosítás is tartalmaz családi balesetbiztosítást, amely az ilyen és ehhez hasonló esetek után is fizet kártérítést. És nem csak baleset, de rokkantság vagy halál után is jár kártérítés. Ráadásul több esetben nem csak akkor fizet a biztosító, ha a lakásunkban történik a baj, hanem ha azon kívül, bárhol a világon.

Az alábbi űrlap kitöltése után hamarosan te is megtudhatod, hogy mennyit tudnál megtakarítani a megfelelő biztosítás kiválasztásával!

Kérj ingyenes segítséget szakértőnktől!

Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

Hasonlóan hasznos kiegészítő a felelősségbiztosítás. Ez olyan esetekben fizet, ha valamilyen okból mi magunk okoztunk kárt másoknak. Figyelmetlenül egy autó elé lépünk, a sofőr félrerántja a kormányt és összetöri drága gépjárművét. Kutyánk megharapja a kertünkbe lépő postást. Ilyenkor kártérítést kell fizetnünk. Ám ha van felelősségbiztosításunk, akkor a biztosító áll jót helyettünk is.

Akár mi okozunk másnak, akár más okoz nekünk kárt, a jogvita rendezése bizony nem kevés pénzbe kerülhet. Ilyenkor jöhet jól a családi jogvédelmi biztosítás, amely szintén hasznos kiegészítője lehet a lakásbiztosításnak. Segítségével nem csak szakmai segítséget kaphatunk, hanem akár több százezer forintos anyagi támogatást is.

A magyarok a készpénzre esküsznek, elsősorban azzal szeretnek fizetni. Ezt a tényt sok felmérés megerősítette már. Nem véletlen az sem, hogy a legtöbben a betöréstől félnek, hiszen a betörők többsége a készpénzre és az ékszerekre utazik. Az otthon sok készpénzt tartó, ám a betörőktől félő ügyfeleknek találták ki a készpénzbiztosítást. Ez a kiegészítő egy bizonyos összeghatárig visszafizeti az ellopott készpénzt. Még akkor is, ha annak nem a lakásból, hanem az utcán a zsebünkből kélt lába.

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb, vagy írj a jobb oldalon található “Kérdezz tőlünk” felületen! Mindenkinek válaszolunk.

Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókban. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Mobilfizetés

Szakértői cikkek

Vállalatfinanszírozási hírek

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

A Bankmonitor Csapata

Blogajánló

  • alapblog

    Kitört a bitcoin-láz

    Lassan öt éve, 2013 márciusában mutattam be az Alapblogon öt részes sorozatban a bitcoint, melynek címe „Kitörőben a bitcoin-láz” volt. Azért választottam ezt a címet,...

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.