Betöltés

Ezt a 8 állami kedvezményt veheted igénybe a lakásvásárláshoz

szerző: Bankmonitor.hu
2017-09-01

A kormány több formában is támogatja a lakáshoz jutást, amelyek az előtakarékosságnál, a vissza nem térítendő támogatásnál és a lakáshitel visszafizetésénél is nagy segítséget jelentenek. A következőkben egy csokorba gyűjtöttük a támogatásokat, hogy könnyedén átláthassa bárki őket. Az apropó természetesen az, hogy közzétették, miként is működik majd a hitelelengedés a kettőnél több gyermeket vállalóknál.

Tegnap jelentették be egy sajtótájékoztatón, hogy miként fog kinézni a 3 és több gyermekesek esetében a lakáshitel gyermekenként 1 millió forinttal történő csökkentése. Pontosan ezért gondoltuk úgy, hogy érdemes egy csokorba gyűjteni a lakásvásárláshoz kapcsolódó állami kedvezményeket. Mint kiderül, elég bő a lista, és sok ezek közül nem kötődik gyermekvállaláshoz. Bár az is igaz, hogy a nagycsaládosok számára valóban jóval nagyobb összegű segítséget ad az állam.

A felhasználást illetően három részre osztottuk a támogatási fajtákat, méghozzá a vásárlás előtti, a vásárláskori és a vásárlás utáni időszakra. A vásárlás előtt a legkézenfekvőbb támogatott termék a lakástakarék, amire a befizetésre 30%-os állami támogatást kaphatunk, évente maximum 72 ezer forintot szerződésenként. A lakástakaréknál nem kötelező, de igénybe lehet venni lakáshitelt is, így ennek hatása akár a vásárlás utánra is kihathat.

A Start-számlát és a babakötvényt is ide sorolhatjuk, hiszen ehhez az előtakarékossági formához is kötődik állami támogatás. A felhasználás igaz csak a gyermek felnőtt korúvá válásakor nyílik meg, viszont például lakhatásra is fel lehet használni, vagyis praktikusan lakásvásárláshoz önerőként is működhet.

Kétség sem férhet hozzá, hogy az utóbbi bő egy évben az ingatlanpiac számára a legnagyobb lökést a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) adhatta. Attól függően, hogy milyen lakást vásárlunk és hány gyermekünk vagy vállalat gyermekünk van, akár 10 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást is kaphatunk.

Külön vettük a 3 vagy többgyermekesek esetében a CSOK 10+10 konstrukciót, ami azt jelenti, hogy új lakás vásárlása esetén a 10 millió forintos ingyenpénz mellett 10 millió forintos 3%-on rögzített kamatú lakáshitelt is felvehet az igénylő. Ez óriási segítség mondani sem kell, hiszen a legolcsóbb végig fix lakáshitelek jelenleg bőven a duplájába kerülnek. Ez utóbbi persze a vásárlás utánra is hatással lesz, mert jóval kisebb kamatot fizetünk csak, mint egyébként.

Amennyiben lakáshitelben gondolkozunk, akkor arra külön elérhető kamattámogatás, méghozzá két formában is. Az általánosabb az otthonteremtési kamattámogatás, ezzel viszont most kevesebben élnek, mivel a kamata 6% alatt van, amikor az állami kamattámogatás nem jár. Ráadásul arra is figyelni kell, hogy csak az első 5 évben jár ez a támogatás, utána piaci alapú lesz a hitel. Van persze olyan kamattámogatott hitel, ami 20 évre is ad támogatás, viszont ezt csak néhány helyen lehet igényelni és per pillanat a piaci alapú hitel is olcsóbb tud lenni nála.

A lista legújabb tagja a hitelelengedés, ami a szabályok alapján a 2018. január elseje után született 3. vagy későbbi gyermekre jár, gyermekenként viszont 1 millió forintot is leírhatnak a meglévő vagy a később felvett hitelből a nagycsaládosok. Egy példán keresztül bemutatva, ha van 4 gyermekünk, de abból csak kettő született 2018. január 1 után, akkor 2 milliós hitelelengedésre leszünk jogosultak. A számításaink szerint, egy átlagos 8 milliós hitelnél bő 10%-ot is csökkenhet emiatt a törlesztőrészlet.

Végül, de nem utolsó sorban a munkáltatón keresztül is támogathatja az állam a lakáshitel törlesztését. Adómentesen havi alapon bő 80 ezer forintot kaphat így meg a munkavállaló lakáshitel-cafeteria néven, amit a hitelének a törlesztésére fordíthat. A keret 5 év alatt 5 millió forint, ami azokban a ritka esetekben, amikor ezt igénybe lehet venni, akkor komoly anyagi segítséget tud jelenteni.

Lakásvásárláshoz hitelre van szükséged? Nézd meg a lakáshitel kalkulátorunkkal, hogy melyek a legjobb ajánlatok!

Lakáshitel kalkulátor

Milyen lakáshitelre van szükséged?
Ft
év
Add meg az adataidat!
Ft
Ft
Szerepelsz-e a KHR-ben?
A megadott adatok alapján ? bank, ? ajánlata közül választhatsz.
A várhatóan legkedvezőbb hitelek:
Badge 1
havi törlesztő
THM
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult egyetlen lakáshitelre sem, mert:
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
  • Csökkentsd a felvenni kívánt hitelösszeget
  • Növeld a futamidőt

X Ft hitel Y év futamidőre
havi Z Ft-tól, Q % THM-től.

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Bankmonitor

Ha szeretnéd megtalálni a legjobb lakástakarékot, használd lakástakarék kalkulátorunkat, vagy látogass el otp lakástakarék, fundamenta lakástakarék, erste lakástakarék vagy aegon lakástakarék oldalainkra!

Magyarország összes lakástakarék ajánlatát azonnal összehasonlíthatod a Lakástakarék kalkulátorunkkal. De itt nem állunk meg: Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében kényelmes, gyors, munkaidőn kívüli ügyintézés és szerződéskötés. Egyedi kedvezmények, melyek csak a Bankmonitornál érhetőek el.

Szeretném igénybe venni
a Bankmonitor segítségét Lakástakarék vonatkozásában:

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

Szólj hozzá te is

A Bankmonitor szakértői törekednek a fórumban felmerülő kérdésekre maximálisan pontos választ adni. Ennek következtében ha egy kérdés megválaszolásához pénzügyi területen kívüli (pl. mélyebb jogi) ismeretek is szükségesek, nem minden esetben tudjuk rövid időn belül vállalni a válaszadást. Köszönjük a megértést!

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Személyi kölcsön tudnivalók

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Legyél észnél! Váltsd ki a hiteleid!

2018. 08. 15.

Nem marad elég pénzed a hónap végére a hiteleid törlesztése után? Úgy érzed, gúzsba köt a tartozásod? Szeretnél levegőhöz jutni? Hiteleid mellett több pénzt szeretnél beosztani havonta? Ez a cikk...

Lakáshitel: ha nem megy gyorsan, csináld lassan!

2018. 08. 14.

A lakásárak az utóbbi 5 évben hatalmas növekedésen mentek keresztül, aminek köszönhetően az önerőnk az ingatlanok árának egyre kisebb részét teheti ki, és ezzel párhuzamosan nagyobb összegű lakáshitelre van szükség...

Lakástakarék megoldások, ha versenyt futsz az idővel

2018. 08. 13.

Sokszor előfordul, hogy a lakástakarékunk futamidejének vége nincs összhangban a felhasználás időpontjával. Akár hamarabb, akár később szeretnénk elkölteni a pénzt, mindkét esetre van megoldás. Egy 6 éves futamidejű lakástakarék példáján...

A nagy lakáshitel megoldás

2018. 08. 10.

Segítséget kért tőlünk egy olvasónk. Azt kérdezte, hogy 38 millió forintos lakás megvásárlásához 20% önerő mellett hol kaphatna hitelt. Megvizsgáltuk a lehetőségeit, és sok megoldásra bukkantunk, melyek közül vannak elég...

Blogajánló

  • alapblog

    Patt!

    Nincs és a közeljövőben nem is várható enyhülés Törökország körül, az országot mély recesszió fogja sújtani. Önmagában véve ezen várható gazdasági dráma, a török bankok...

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.